A következő négy évben is az Alföldi nyomda szállítja majd a tankönyveket, ez viszont ütközhet a Tisza-kormány által ígért oktatási reformokkal.
Mi történt? Áprilisban aláírt egy négy éves, 45 milliárd forintos keretösszegű tankönyvszerződést Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) a saját többségi tulajdonában álló Alföldi Nyomda Zrt.-vel – írta meg a G7.
A megállapodás szerint a következő négy évben is az Alföldi nyomda szállítja majd a tankönyveket az ellátásért felelős Kellónak.
A mostani beszerzésre még márciusban írták ki a tendert, amelyre kizárólag az Alföldi Nyomda adott be ajánlatot. A cég ugyanakkor négy alvállalkozót is megjelölt: három másik nyomdát és egy szállítmányozó vállalkozást. Az Alföldi Nyomda már azt megelőzően is benne volt a tankönyvbizniszben, hogy az állami hátterű könyvellátó tulajdonrészt szerzett volna a cégben.
A G7 azt is megírta, hogy a most megkötött tankönyvszerződés értéke jelentősen meghaladja a korábbi hasonló megállapodásét. 2020-ban a keretösszeg kevesebb mint 21 milliárd forint volt.
A cég 2024-ben 13,8 milliárd forintos árbevételt ért el, amelyből 7,9 milliárd származott a Kellótól.
Hogyan tovább? A tankönyvbeszerzés a Fidesz-kormány alatt központosított tantervhez igazodott, vagyis ugyan azokból a tankönyvekből kellett nagyon nagy példányszám. A Tisza-kormány ígérete, hogy visszaállítják a szabad tankönyvválasztást. Kérdés, hogy egy ilyen intézkedés miként hat majd a nyomda működésére, hiszen az intézkedés sokkal több különböző könyvet jelentene, ezekből pedig kisebb példányszámot.
The post A Tisza-kormány megörökölt egy 45 milliárdos tankönyvszerződést appeared first on Forbes.hu.