Gólyabarátok öröme: mégsem kapcsolják ki az ország egyik legnézettebb fészekkameráját

Mint megírtuk, egy pünkösdhétfői gólyamentés sosem látott vihart kavart a hatóságok és a madárbarátok között.

Történt, hogy egy magánszemély felmászott a ságvári önkormányzat lezárt területén lévő épület tetéjére, és az ott lévő, bekamerázott gólyafészekből kiemelte – a közvetítésen jól látható, fejlődésében jelentősen lemaradt – legkisebb fiókát, melyet a dömösi BirdMania – Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpontba szállított. Ezzel a biztos pusztulástól mentette meg a madarat: a fióka azóta él-virul, szépen cseperedik a dömösi gólyaoviban.

Az esetről tudomást szerző Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság álláspontja szerint a fészekkamerák a megfigyelést szolgálják, nem a beavatkozást, a természetes elhullás pedig a szelekció része, ezért az egyedi mentés helyett a természetes folyamatok érvényesülését és az állományszintű védelmet tekintik elsődlegesnek.

A nemzeti park állásfoglalását meghallgatva Ságvár Község Önkormányzata – a gólyabarátok számára mindenképpen – június 11-én váratlan döntést hozott.

Ságvár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának szakmai javaslata és kérése alapján az önkormányzat területén lévő hivatali épület kéményén működő gólyakamera megszüntetése mellett döntött: a továbbiakban nem biztosítja a működéshez szükséges internetkapcsolatot és helyszínt. A fokozottan védett madarak nyugalmának, testi épségének megőrzése, a további baleset- és életveszélyes helyzetek elkerülése, valamint a természetkárosítások megelőzése érdekében a gólyakamera online közvetítéséhez szükséges internetes kapcsolatot az önkormányzat 2026. július 1-jétől megszünteti

– írták közleményükben.

A madárbarátok és az élő közvetítést rendszeresen nézők körében országos lett a felháborodás, hiszen ez az ország egyik legnézettebb bekamerázott gólyafészke. A közösségi oldal gólyás csoportjaiban már-már népharag zúdult az önkormányzatra és a nemzeti parkra, mindemellett aláírásgyűjtés is kezdődött a gólyakamera megmentéséért, azaz az élő közvetítés folytatásáért.

A ságvári gólyakamera nem csupán egy online közvetítés. Évek óta emberek ezrei követik rajta keresztül a gólyák életét, a fiókák fejlődését és a természet csodáit. A kamera fontos oktatási, természetvédelmi és közösségépítő szerepet tölt be, miközben Ságvár jó hírét is viszi országszerte. Egyetlen sajnálatos eset miatt nem szabad megszüntetni egy olyan kezdeményezést, amely sokak számára értéket teremt. A célunk nem a konfliktus keresése, hanem egy olyan megoldás megtalálása, amely egyszerre védi a gólyákat és megőrzi a nyilvánosság számára ezt a különleges betekintést a természet életébe

– fogalmaznak a tiltakozók a petícióban.

A gólyakkamera kikapcsolásának napja vészesen közeledett, amikor a madárbarátok legnagyobb örömére váratlan bejelentést tett a ságvári önkormányzat.

Ságvár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy az önkormányzat területén (Ságvár, Fő utca 16.) lévő önkormányzati hivatal kéményen üzemelő gólyakamera működéséhez szükséges internetkapcsolatot és helyszínt a 2026. évi költési időszak végéig biztosítja

– írták június 29-i közleményükben a Facebookon.

Hogy a döntést mi váltotta ki, az talán mellékes – nyilván a tiltakozás közrejátszhatott abban -, a gólyabarátok azonban már most reménykednek, hogy az élő közvetítés a következő évben is folytatódik.

A ságvári élő közvetítés IDE KATTINTVA nézhető.

Gyomandrődön idén már februárban bekapcsolták a gólyafészek webkameráját, de láthattuk videón a gólyák harcát a pentelei fészekért. Tavaly éppen a gólyafészek élő közvetítésének nézője mentette meg a kocséri fiókákat.

Kapcsolódó

The post Gólyabarátok öröme: mégsem kapcsolják ki az ország egyik legnézettebb fészekkameráját first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0