A volt főügyész szerint megmondták, ki ellen lehet nyomozni, és azt is, kiket nem lehet kihallgatni

Fürcht Pál volt főügyész súlyos állításokat tett az ügyészség működéséről.

Mi történt? „Egy vezető rendelt föl, és lényegében elmondta, hogy ki ellen lehet nyomozni, illetve hogy kiket nem lehet kihallgatni, mi a nyomozás iránya”, állította az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Fürcht Pál volt főügyész, amikor arról beszélt, egy, az aranykonvoj-ügyhöz kapcsolódó eljárásban egy kollégája jelzése nyomán jelentette a Legfőbb Ügyészség vezetésének, hogy gyanúsnak tekintik az eljárást.

Részletek. A volt főügyész szerint az ügy közvetlen előzménye az volt, hogy egy kollégája az aranykonvoj-ügyhöz kapcsoldó egyik ügy kapcsán jelezte felé, hogy az olyan, „minthogyha egy kreált ügy lett volna”. Ezt a megfigyelést továbbította felettesei felé, akik aztán berendelték magukhoz, és szóban „irányba állították”, hogy írásban ne maradjon nyomba a beavatkozásnak. „Vannak bizonyos tények, hogy a politikának volt egy elvárása. Ezt egy bizonyos szervezet közvetítette, akár megtévesztve, akár nem, az ügyészséget”, mondta Fürcht.

Kontextus. A volt főügyész ezért június 8-án benyújtotta lemondását, amit nagy nehezen, de elfogadtak, főügyészi posztjáról való lemondásáért cserébe pedig legfőbb ügyészségi állást kapott. Állítása szerint az általa jelzett problémák miatt nem indult érdemi integritási vizsgálat, három hónappal később pedig ellen indult fegyelmi eljárás. A teljes adás itt érhető el. Az ügy előzményeivel pedig a Forbes.hu-n is foglalkoztunk már.

The post A volt főügyész szerint megmondták, ki ellen lehet nyomozni, és azt is, kiket nem lehet kihallgatni appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0