Különleges intézmények nyílnak meg a Kutatók éjszakáján

A kvantumszámítógépektől a vörös lidércekig összesen 133 programmal várják az érdeklődőket a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat intézményei a Kutatók éjszakáján – közölte a szervezet az MTI-vel.

A közlemény szerint a szeptember 25-26-i rendezvénysorozaton a hálózat kilenc intézménye nyitja meg kapuit Budapesten, Debrecenben, Martonvásáron, Miskolcon, Sopronban és Szegeden.

A látogatók laborlátogatások, kísérletek, interaktív bemutatók és előadások segítségével olyan kutatási helyszínekre is bepillanthatnak, amelyek ritkán nyílnak meg a nagyközönség előtt.

Debrecenben, a HUN-REN Atommagkutató Intézetben többek között az aerogélek különleges tulajdonságai és a radioaktív sugárzás kerülnek a fókuszba, emellett ködkamrában az egyébként láthatatlan részecskék nyomai is megfigyelhetők lesznek.

Sopronban a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet munkatársai a Föld belsejétől a felsőlégkörig vezető jelenségeket mutatják be, így az ásványok és a földrengéshullámok mellett a különleges „vörös lidércekkel” is megismerkedhet a közönség.

A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont martonvásári Agroverzum Tudományos Élményközpontjában a Mezőgazdasági Intézet távérzékelési kutatásait és azok mezőgazdasági alkalmazásait mutatják be.

Budapesten, a HUN-REN SZTAKI-ban humanoid robotokkal, drónszimulációval, autonóm járművekkel és technikatörténeti érdekességekkel találkozhatnak az érdeklődők.

A HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetben a mesterséges intelligencia (MI) és a matematika kapcsolatát járják körül, kitérnek arra is, miként segítheti az MI a történelmi dokumentumok feldolgozását, és meddig juthat a legnehezebb matematikai problémák megoldásában.

A HUN-REN Természettudományi Kutatóközpontban az agykutatástól az anyagtudomány területéig kapcsolódóan számos program várja a látogatókat, akik bepillantást nyerhetnek egyebek mellett az elektroenkefalográfiás (EEG) vizsgálatokba, az őssejt- és a daganatellenes kutatásokba is – áll a közleményben.

A HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpontban elektronmikroszkópos vizsgálatok, vírusok, extracelluláris vezikulák, fotoszintézis és sejttenyészetek segítségével engednek bepillantást a biológiai kutatások világába.

Budapesten a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpontban a látogatók a laborokba is beléphetnek. A kvantumtechnológia, a részecskefizika, a gravitációs hullámok és az űrkutatás egyaránt szerepel a bemutatott témák között.

A Bay Zoltán Kutatóközpont három városban – Budapesten, Miskolcon és Szegeden – kapcsolódik be a Kutatók éjszakájába. Programjaik a 3D nyomtatástól és a robotikától a zöld kémián és az anyagvizsgálaton át a szimulációkig és a fenntarthatósági témákig terjednek.

A tájékoztatás szerint több program előzetes regisztrációhoz vagy korhatárhoz kötött, ezért érdemes előre tájékozódni a részvétel feltételeiről az intézmények oldalain.

A szakemberek munkáiról mi is beszámoltunk már, megírtuk többek között azt is, hogy magyar kutatók fejtették meg az aranysakál terjeszkedésének titkát és új parazitafajt találtak a Balatonban.

Kapcsolódó
Forradalmi módszerrel kutatják a Balaton élővilágát
Egy pohár vízből megállapítják, milyen fajok élnek a Balatonban.

The post Különleges intézmények nyílnak meg a Kutatók éjszakáján first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0