Videóban mutatja be a rendőrség azt a nyomozó egységet, amely Matolcsy Ádámék megtalálásán dolgozhat, és az idei eredményeikről is beszámolnak.
Mi történt? Videóban mutatja be a rendőrség azt a nyomozó egységet, amelyről hétfőn írták meg a sajtóban, hogy Matolcsy Ádámék felkutatásán dolgozhat, vette észre a hvg.hu.
„A fejvadászok, mint a vadászkutyák is, addig mennek, míg szagot nem fognak, és el nem kapják a zsákmányt” – hangzik el abban a videóban, amelyet a rendőrség kedden osztott meg hivatalos Facebook-oldalán, és amelyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) célkörözési osztályának és külföldi partnerszerveinek működéséről adnak rövid tájékoztatást.
Miért érdekes ez? A rendőrség tájékoztató videójának időzítése azért is érdekes, mert a Telex hétfőn írta meg, hogy immár ez a bűnüldözési egység keresheti a gyanú szerint külföldön bujkáló, az MNB-ügy egyik gyanúsítottjaként nemzetközileg körözött Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt is.
Mi következik ebből? Az NNI célkörözési osztályá foglalkozik a kiemelt körözöttekkel, vagyis a legsúlyosabb bűncselekmények miatt keresett bűnözők vannak a célkeresztjükben. A külföldi nyomozási tevékenységhez és műveletek végrehajtásához az ENFAST (European Network of Fugitive Active Search Teams) nyomozási hálózata adja az európai keretet, amelyben a különböző országok célkörözési egységei kölcsönösen segítik egymást. A fejvadászok a tengeren túli társszervekkel is közvetlenül együttműködnek a kontinensről is elmenekült személyek felkutatásában.
Vagyis a magyar rendőrök a világ szinte bármely országának hatóságaival együtt tudnak működni egy ott bujkáló magyar személy elfogása érdekében – és fordítva: itt rejtőzködő külföldi bűnözőket is segítenek kézre keríteni.
Az együttműködés idei eredményeiről elmondták, hogy külföldön már 44, Magyarországon pedig 12 szökevényt fogtak el.
The post Így dolgoznak a Matolcsy Ádámékra „ráküldött” fejvadászok appeared first on Forbes.hu.