A vártnál is nagyobb pofonba szaladhat bele Trump pártja, ezekben az államokban dőlhet el a választás

Akár mindkét kongresszusi házban elveszíthetik többségüket a republikánusok a keddi amerikai félidős választáson. A közvélemény-kutatások szerint Donald Trump pártja a korábban biztosnak tartott konzervatív államokban is bajba kerülhet, a demokraták pedig történelmi győzelmet arathatnak.


Továbbiak ebből

Pletser Tamás: Paks II. komoly fejtörést okozhat a kormánynak, 3–4-szer annyit kellene költeni a magyar energiarendszerre, mint az elmúlt tíz évben
Belharc a demokrata táborban, újabb csapások a Közel-Keleten – feszült hangulatban kezdődik az amerikai félidős választás

Mi történt? A vártnál is súlyosabb vereséget szenvedhetnek a republikánusok a november 3-i amerikai félidős választásokon – erről a Telex írt az amerikai közvéleménykutatók adatai alapján.

Miközben a képviselőház elvesztését már korábban is valószínűnek tartották, a legfrissebb előrejelzések szerint a demokraták a szenátusban is átvehetik az irányítást.

Az amerikai választások egyik legmegbízhatóbb előrejelzőjének számító adatguru, Nate Silver FLIPR modellje 96,4 százalékos esélyt ad a demokraták képviselőházi győzelmére, a szenátus megszerzésének valószínűségét pedig 81,5 százalékra becsüli.

A republikánusok helyzetét Donald Trump alacsony népszerűsége, az iráni háború és a vámintézkedések gazdasági következményei nehezítik.

Melyik államokra érdemes figyelni? A szenátusi többség sorsa több kulcsfontosságú államban dőlhet el. Különösen Texas, Kansas és Alaszka lehet érdekes, ahol a hagyományosan republikánus fölény ellenére a demokrata jelöltek vezetnek a felmérésekben.

Maine, Michigan, Iowa és Ohio szintén fontos csataterek, míg Észak-Karolinában és Georgiában a demokraták számítanak egyértelmű esélyesnek. Texasban James Talarico, Kansasban Adam Hamilton, Alaszkában pedig Mary Peltola győzelme jelentene különösen érzékeny csapást a republikánusoknak.

Hogyan tovább? Ha a demokraták mindkét kongresszusi házban többséget szereznek, Donald Trump jelentős politikai akadályokkal szembesülhet elnöksége hátralévő két évében. A demokraták blokkolhatják törvényhozási kezdeményezéseit, akadályozhatják bírói kinevezéseit, és vizsgálatokat indíthatnak kormányzatának ügyeiben.

Az előrejelzéseket ugyanakkor óvatosan kell kezelni. A közvélemény-kutatások torzításai miatt a tényleges demokrata előretörés kisebb is lehet a vártnál.

The post A vártnál is nagyobb pofonba szaladhat bele Trump pártja, ezekben az államokban dőlhet el a választás appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0