Az 1970-es években a Peugeot az útkeresés időszakát élte, a három nagy francia gyártó közül egyértelműen a z oroszlánost tartották a legkonzervatívabb márkának, amely elsősorban nagy szedánjairól és tágas kombijairól volt híres. A vállalatnak megújulásra volt szüksége, egy nagy dobásra, amely fordít a márka szerencséjén és sikertörténetet indít el.

Kezdjük az elején: a Peugeot 205 átütő sikerének kulcsfigurája a vállalat akkori igazgatótanácsának egyik tagja, Jean Boillot volt, aki pontosan tudta, hogy a Peuget-nak nagyot kell dobnia, azaz olyan modellel kell előrukkolnia, amely alapvetően változtatja meg a márka megítélését és azonnal sikeres lesz a piacon.

Boillot állt elő azzal az ambiciózus tervvel, hogy nem csak egy újabb átlagos városi kisautóra van szükség, hanem olyan modellre, amely egyszerre sokféle igényt elégít ki; legyen alkalmas többcélú használatra, legyen kényelmes és fürge a városi forgalomban, de álljon helyt hosszabb utak alkalmával is, képes, illetve férjen be egy egész család, s mindezek mellett az ára is megfizethető maradjon.

A siker másik kulcsa az volt, hogy a Peugeot – legalábbis átmenetileg – szakított azzal a Pininfarina stúdióval, amely addig egymás után rajzolta meg modelljeik formatervét. A 205 időtálló formája így házon belül születet, és Gérard Welter jegyzi. Az utasteret egy másik nagynevű dizájner, Paul Bracq alkotta meg, míg a Pininfarina később a 205 Cabriolet megrajzolásával vigasztalódott, amely 1986-tól nyolc éven át szerepelt a kínálatban. A 205 formaterve annyira jól sikerült, olyan kedvező fogadtatásban részesült, hogy évekre meghatározta az őt követő modellek arculatát is. A 205-ösön volt először látható a későbbi Peugeot-modellek jellegeztes, vízszintes tagolású hűtőmaszkja, valamint a két hátsó lámpa közötti dizájnelem is.

A Peugeot 205 azonban nem csak formai elemekben hozott forradalmian újat. Elől McPherson rugóstagos volt a futóműve, hátul pedig csatolt lengőkaros felfüggesztés került a kerekek közé – annyira előremutató megoldás volt ez több mint negyven éve, hogy a mai kis és kompakt autók többségében még mindig ezeket a megoldásokat alkalmazzák. Különösen a helytakarékos hátsó futómű javított sokat a 205-ös használati értékén, hiszen fölötte nagy és széles csomagtartót lehetett kialakítani, ugyanakkor ügyes hangolással jó lett a kocsi vezethetősége is.

Az 1984 elején piacra dobott Peugeot 205 azonnal megkezdte hódító útját. Már ebben az évben majdnem elnyerte az Év Autója díjat, alig maradt alul a Fiat Unóval szemben. A modell marketingje is újszerű volt, hiszen a 205-ös fiatalos személyiségéhez jól illett az autósport. Ráadásul ebben az időben Jean Todt volt a Peugeot Motorsport főnöke, így a 205 kisautóból rögtön született egy igazi fenevad is.

A FIA akkori szabályai szerint egy minimálisan 200 darabos, úgynevezett homologizációs sorozatot kellett piacra dobni minden olyan modellből, amelyet beneveztek a FIA B csoportos Rallye Világbajnokságra. Ez lett a 205 T16, egy középmotoros, 1,8 literes turbós erőforrással szerelt versenygép, amely már első szezonjában három futamgyőzelmet aratott, majd 1985-ben és 1986-ban is megszerezte a Peugeot-nak a gyártói bajnoki címet, Timo Salonen (1985) és Juha Kankkunen (1986) pedig egyéni bajnok lett a 205 volánja mögött. Mivel a Rali Világbajnokság B csoportos küzdelmeit 1986-ben befejezték, a Peugeot új versenysorozatot keresett a 205 T16 számára. Todt javaslatára benevezték a Párizs-Dakar-rally-ra, miután alkalmassá tették a sivatagi körülmények leküzdésére. Rögtön meg is nyerték vele a következő két év versenyét.

Ami a közúti változatokat illeti, a kis Peugeot sikeres pályafutása végül tizenöt évig tartott. 1984-es bemutatásakor ötajtós karosszériával, négyféle benzinmotorral és egy dízellel volt rendelhető, de már a következő modellévben megjelent a háromajtós karosszéria, valamint a később legendássá vált GTI változat is. A motorválaszték az évek során folyamatosan gyarapodott, megjelentek a később méltán népszerű dízelek is, s a teljesítménypaletta végül 45-től kereken 200 lóerőig terjedt, ám közös vonás a Peugeot 205 motorkínálatában, hogy kizárólag soros négyhengeres erőforrás került bele.

A 205 másik erénye, hogy rendkívül elfogadottá és népszerűvé tette a Peugeot dízelmotorjait, amelyek aztán a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően évtizedekig a világ legjobb gázolajos erőforrásainak számítottak. A Peugeot 205 pályafutásának kezdetén, a 80-as években ezek a motorok azzal hódították meg a vásárlók szívét, hogy a benzinesekhez hasonló menetteljesítményeket nyújtottak, ám rendkívül csekély volt a fogyasztásuk: a legtakarékosabb, 60 lóerős kivitel például beérte átlagosan 3,9 literrel 100 kilométerenként.

A 205-öst még automatikus váltóval is meg lehetett rendelni, pedig ez akkoriban a kisautók között nagyon ritka extrafelszerelésnek számított. A végül másfél évtizedig gyártásban maradó 205-ös eredeti formaterve annyira időtállónak bizonyult, hogy teljes pályafutása során mindössze apróbb módosításokat hajtottak rajta végre. Például közös bura alá került az első fényszóró és az irányjelző, átrajzolták a hátsó lámpatestet, folyamatosan frissítették a színpalettát és a rendelhető keréktárcsákat, de az alapforma változatlan maradt. Az utastérben az egyetlen komolyabb átalakítás a műszerfal apró frissítése volt 1988-ban.

Jól mutatja az eredeti koncepció sokoldalúságát, hogy a Peugeot 205 nem csupán személyautóként, hanem haszonjárműként is népszerűségre tett szert. Készült belőle 205F (Fourgonette) változat, árulták körbeablakozott, kétüléses kishaszonjárműként és létezett magasított tetejű dobozos változata is.

Európa után a Peugeot 205 végül az egész világot meghódította, hiszen árulták Ausztráliában, Japánban, de még Afrikában és Dél-Amerikában is. Gyártása is több földrészen zajlott, az évek során Franciaország mellett készítettek Peugeot 205-ösöket Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Chilében, Tajvanon, Iránban és Marokkóban, s az 1998-as piaci kivezetéséig összesen 5 278 050 darab Peugeot 205-ös talált gazdára.