444: Külön rotációt indítottak a külügyben, hogy legyen, aki beül Szijjártó sajtótájékoztatóira

A sorokat önkéntes alapon kellett feltölteni, de ha nem volt elég jelentkező, kijelölték, kinek kell megjelennie a sajtótájékoztatón.

Mi történt? Független újságírók helyett a Külügyminisztérium odavezényelt munkatársait ültették be Szijjártó Péter sajtótájékoztatóira – írja a 444. A portál több korábbi és jelenlegi külügyes dolgozóval ült le beszélgetni a minisztérium működéséről. Állításuk szerint a tárca dolgozóit rendre arra utasították, hogy jelenjenek meg a rendezvényeken, és töltsék fel az ötven-hatvan férőhelyes konferenciatermet, miközben a független sajtó képviselőit jellemzően meg sem hívták.

Több ebből

Nulla alkalmazottal működik a cég, amelyre a Szíjj László nevével összeforrt Gidrán-program „jövőjét építik” – megszólalt a 4iG is
Orbán Viktorral mulatott a szerb trombitás, akinek filmjére negyedmilliárdot adott az NFI

Mit kell még tudni? A 444 értesülései szerint a gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy a Miniszteri Kabinet előre jelezte a szervezeti egységek vezetőinek, hány munkatársra lenne szükségük, nekik pedig meg kellett adniuk, név szerint kik vesznek részt a soron következő eseményen. A dolgozók leginkább önkéntes alapon próbálták megoldani, de ha nem volt elég jelentkező, kijelölték a résztvevőket. Egyes szervezeti egységek rotációt indítottak külön a miniszter sajtótájékoztatóira, ami azt jelentette, hogy kéthetente egyszer a teremben kellett ülni.

A külügy dolgozóinak fél órával az esemény kezdete előtt el kellett foglalniuk helyüket a teremben, és mindaddig nem állhattak fel, amíg Szijjártó Péter el nem hagyta azt, írja a portál.

Miért volt erre szükség? A 444 szerint a különös működésmódot az indokolta, hogy a független média hiányában, a Külügyminisztérium által meghívott sajtó és a külföldi vendégek kísérete önmagában nem töltötte volna meg a termet, melynek rossz lett volna az optikája. A lap egyik külügyes forrása azt is állította, előfordult, hogy mindössze egy MTI-s újságíró vett részt a sajtótájékoztatón A forrás szerint egyszer azt is látta, ahogy a külügyi sajtóosztály egyik munkatársa lediktálta neki, mit kérdezzen.

The post 444: Külön rotációt indítottak a külügyben, hogy legyen, aki beül Szijjártó sajtótájékoztatóira appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0