Komoly hatással lehetett a Steam Deck iránti keresletre a Valve közelmúltbeli áremelése. A Boiling Steam elemzése szerint a kézikonzol heti eladásai mintegy 82 százalékkal estek vissza, miután a vállalat megemelte az árakat. A Valve ugyanakkor egyelőre nem erősítette meg a számokat, így az adatok nem tekinthetők hivatalosnak.
Az elemzés szerint az áremelés előtt a Steam Deckből hetente 11–18 ezer darab fogyhatott, míg az új árak bevezetése után ez a szám 1400–3000 közé csökkent. A jelentés úgy becsüli, hogy a heti bevétel is mintegy 72 százalékkal esett vissza, vagyis a magasabb árak nem tudták ellensúlyozni a jelentősen alacsonyabb értékesítési darabszámot. A Boiling Steam arra is felhívja a figyelmet, hogy a Steam Deck visszacsúszott a Steam hivatalos legnépszerűbb termékeinek rangsorában. Korábban a kézikonzol rendszeresen a platform legjobban fogyó hardverei közé tartozott, az elemzés szerint azonban az áremelés érezhetően visszafogta a vásárlói érdeklődést.
A háttérben valószínűleg az áll, hogy a hordozható gamer PC-k piaca az elmúlt években jóval versenyképesebbé vált. A Steam Deck mellett ma már olyan riválisok közül választhatnak a vásárlók, mint az ASUS ROG Ally, a Lenovo Legion Go vagy az MSI Claw, így az árkülönbségek nagyobb szerepet játszhatnak a döntésben, mint a készülék megjelenésekor. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a cikkben szereplő adatok kizárólag a Boiling Steam becslésein alapulnak.
A Valve nem közölt hivatalos értékesítési statisztikákat, és egyelőre nem reagált az elemzésre sem, ezért jelenleg nem lehet biztosan megállapítani, hogy valóban ekkora visszaesést okozott-e az áremelés, de az szinte biztos, hogy komoly csökkenést kénytelen elkönyvelni a vállalat az eladott darabszámot illetően.