Arranger: A Role-Puzzling Adventure teszt

Egy apró változtatással egészen új távlatokat lehet nyitni és az Arranger: A Role-Puzzling Adventure jól példázza ezt. A játékosnak muszáj másképp gondolkodnia ebben a fejtörős kalandban, hogy boldoguljon.

Égszakadás, földindulás. És mégis mozog a föld. Talpuk alatt fütyül a szél. Bocsánat, kissé elkalandoztam. Pedig esküszöm azzal akartam kezdeni, hogy az első (még analóg) autós játék olyan volt, hogy egy henger forgott körbe-körbe és fölötte mozgatta a játékos a fémkarral “odavarázsolt” verdát, de ugye az illúzió lényege az volt, hogy inkább a táj mozgott valójában. Ez a módszer annyira “jó” volt, hogy az első digitális változatok is hasonlóan működtek. De hogy miért kezdtem el mindezt? Hát mert a mostani alanyunk is valami ilyenben utazik.

Ha úgy vesszük,  az Arranger: A Role-Puzzling Adventure egy átlagos Zelda klón, a különlegessége ott jön képbe, hogy a karaktert úgy tudjuk mozgatni, hogy megy vele a talaj is. Meg persze minden más, ami abban az irányban van. Tehát ha jobbra-balra mozgunk akkor a négyzetes alapú pályának az a sora, ha pedig fel-le, akkor az az oszlop (mintha csak egy szalag volna). No és a lényeg, hogy minden tárgy és szereplő is csúszik tovább, ami / aki éppen ezeken a részeken ácsorog, vagy létezik. S a dolog pedig itt válik igazán különlegessé, mert amellett, hogy nagyjából ugyanazt kell csinálnunk, mint más hasonszőrű játékban (embereket megkeresni és dumcsizni velük, vagy tárgyakat begyűjteni és megfelelő helyen használni, esetleg kisebb logikai fejtörőket megoldani), ez a különleges közlekedési módozat mindent felborít.


Akár szó szerint, hiszen a játék elején például egy létrán nyújtózkodó lakost csúnyán ellökünk, ahogy akarva-akaratlanul is kisodorjuk a lába alól a talajt pusztán azzal, hogy közeledünk felé. S ezzel el is érkeztünk a játékmechanika lényegéhez: nem lehet ész nélkül csak úgy össze-vissza, keresztül-kasul cirkálni. Egyrészt lesznek tereptárgyak, amikben elakadunk, vagy ellenfelek, akiken nem tudunk túljutni. Csak ha mondjuk egy kardot “nekikvezetünk”, de azt is ki kell tudni használni, hogy ami az egyik oldalon eltűnik, az a másik oldalon újra képbe kerül (mintha egy végtelenített szalag volna, ha maradhatunk ennél a példánál). 

A 4-5 órás kalandban persze aztán a végigjátszás alatt egyre nagyobb a kihívás, de pusztán azért, mert a terepek egyre fifkásabban vannak megtervezve. Van hogy egész messziről kell tárgyakat a megfelelő helyre görgetni, vagy egyszerre több dolgot / személyt mozgatni, esetleg lézeres akadályok között megtalálni a helyes irányt. Aki pedig így sem boldogulna, annak jó hír, hogy az Arranger: A Role-Puzzling Adventure beépített segítséggel is rendelkezik, vagyis az egyes feladványokat nemes egyszerűséggel át is ugorhatjuk. Persze ezzel a játék értelme veszlik el valamelyest, de még mindig jobb, mint feldúltan abbahagyni, mert nem jutunk túl egy szekción.

A helyszínek kellően változatosak, a sztori meg ugyan nem egy világrengető darab, de a bájos karaktereknek köszönhetően teszi amit kell és elvarázsolja annyira az embert, hogy kíváncsi legyen a történet végére. Az ötletes játékmechanika az azonban, ami egyértelműen eladja a játékot. Üdítő és friss az elgondolás és van annyira érdekes, hogy nem csak karaktert ad az Arranger: A Role-Puzzling Adventure-nek, hanem eléri, hogy egészen másképp gondolkodjunk miatta. Csak aztán érdemes tudni kikapcsolni is ezt, hiszen a való életben nincsenek csúszkáló földdarabkák, kivéve ha kiszaladunk egy közeli reptérre, hogy a mozgó járdák segítségével emuláljuk ezt az életérzést.

Értéklés: 7/10
Fejlesztő, Kiadó: Furniture & Mattress LLC
Platform: PC, PS5, Nintendo Switch

 

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed