Korábban hasonló mértékű növekedéshez csaknem négy évre volt szükség.
Mi történt? Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő azt írta, hogy a 2023-ban bevezetett ügyeleti reform óta jelentősen felgyorsult a betöltetlen háziorvosi praxisok számának növekedése.
Részletek. Csütörtöki Facebook-bejegyzésében Kunetz az Országos Kórházi Főigazgatóságtól közérdekű adatigénylésben kikért adatokra hivatkozva azt írta: az ügyeleti rendszer átalakítását követő két évben 251-gyel nőtt a tartósan betöltetlen háziorvosi és házi gyermekorvosi praxisok száma. Mint fogalmazott, korábban hasonló mértékű növekedéshez csaknem négy évre volt szükség, vagyis a praxisok kiürülésének üteme az elmúlt két évben közel megduplázódott.
Kontextus. A korábbi Belügyminisztérium és az egészségügyi kormányzat azzal indokolta az ügyeleti rendszer átalakítását, hogy az egységesebb és hatékonyabb betegellátást eredményez majd. A most közzétett adatok alapján míg 2022 év végén 606 betöltetlen praxis volt, addig idén júniusban már 944 volt ez a szám.
The post Az ügyeleti reform óta sebesebb ütemben üresednek meg a háziorvosi praxisok. Mutatjuk, a pontos számokat appeared first on Forbes.hu.