Brutális természetkárosítás: munkagépek tették tönkre a védett alsógödi forrásrendszert

Alsógödön a rév kikötőmedrének kotrása során a munkagépek (markolók, buldózerek, teherautók) kerekei, lánctalpai tönkretették az egyedülálló, a törvény erejénél fogva (ex lege) védett alsógödi forrásrendszert – írta Facebook-bejegyzésében a Dunai Szigetek, melynek kezelője hozzátette, hogy az ügyben bejelentést tett az illetékes hatóságoknál (Duna-Ipoly Nemzeti Park ( DINPI ), Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság, Pest megyei Kormányhivatal) természetkárosítás miatt.

Mint kiderült, nem én voltam az első, az ügyben állítólag már feljelentés is született

– írták a poszban.

A rév és a dunakeszi határ közötti területen több tucat talajvízből táplálkozó forrás fakad, melyek forrásszáját az olajos, gépzsíros munkagépek elpusztították, helyenként pedig az értelmetlen módon lerakott agyag eltömítette.

A források Duna felé vezető vízereit a gépek ugyancsak széttúrták. Ezek a források egyenként is védettek, tehát a hatóság egészen biztosan nem adhatott ki olyan engedélyt, ami ezt a pusztítást lehetővé tenné.

Érthetetlen, hogy egy alig negyven centiméter merülésű révhajó miatt kitermelt több száz köbméter üledékkel kb. három kilométeres partszakaszt sikerült a felismerhetetlenségig tönkretenni. Ez a parszakasz egyben szabadstrand is volt, melynek fennmaradása erősen kérdéses, egyrészt azért, mert a döntően kavicsos partból egy döntően agyagos partot csináltak, ahol a mederből szétteregetett üledékből a hulladékot sem távolították el

– jegyezték meg a posztban.

Üvegtörmelék, rozsdás fémdarabok, útjelző táblák, műanyag és sok más hulladék került ki a helyiek által szeretett partra. Ennek összeszedegetése vélhetően az elkeseredett helyiekre hárul majd, a tönkretett táj rendezését pedig csak a Duna tudná rendesen elvégezni.

Példátlan természetkárosítás történt Szigetszentmiklóson is, ahol csónakról permetezték le a nádast a védett területen, majd kiirtották a növényzetet. És védett nádast irtottak ki Csopakon is.

Kapcsolódó
Döbbenetes természetkárosítás a Zagyvánál, magyarázkodik a vízügyi főigazgatóság
A Magyar Madártani  és Természetvédelmi Egyesület a kotrás leállítását kéri.

The post Brutális természetkárosítás: munkagépek tették tönkre a védett alsógödi forrásrendszert first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0