Capri, de mégsem! Íme a Ford új SUV-kupéja!

Visszatér a Ford modellpalettájába a Capri. Az előddel szemben ezúttal egy SUV-kupét takar a név, amely a Volkswagen Csoport MEB platformjára épül.

Hirdetés


A műszerfalon egy 5,3 colos digitális műszeregység kapott helyet, mellette a függőlegesen elhelyezett 14,6 colos multimédiás érintőképernyő. Utóbbi mozgatható, hogy a felhasználó kényelmesen tudja használni, mögötte pedig egy rejtett tárolórekesz található. A közlemény alapján a Capri már alapfelszereltséggel is ígéretesnek tűnik, hiszen felár nélkül jár a masszásülés, a kormányfűtés, vagy éppen a kétzónás klíma. Ellenben a HUD, vagy éppen a 360 fokos kamera már feláras.

Kétféle hajtáslánccal lesz elérhető a Capri. A belépő szinten hátsókerék-meghajtással dolgozik a Ford újdonsága, a teljesítménye pedig 286 lóerő és 545 newtonméter. A WLTP ciklus szerint a maximális hatótávja 627 kilométer lehet a 77 kilowattórás akkumulátornak köszönhetően, amely 28 perc alatt képes 10-ről 80 százalékra feltöltődni egy 135 kilowattos oszlopon.

Hirdetés

A csúcskivitel ezzel szemben mind a négy keréken hajt, két villanymotorral. A rendszerteljesítmény 340 lóerő, értelemszerűen a hatótáv is csökken, de a Ford állítása szerint még így is 592 kilométer. A belépő szinttel ellentétben az összkerekes modell akár 185 kilowattal is töltődhet az erre alkalmas totemnél, 26 perc alatt 10-ről 80 százalékra. A Capri már elérhető a magyar konfigurátorban: a hátsókerék-meghajtású modellért minimum 19 200 000 forintot kérnek, míg a csúcsváltozatért legalább 20 400 000 forintot kell letenni az asztalra. A Ford honlapja szerint az első példányok 20 hét múlva érkezhetnek meg.





Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed