Egy parkolóval kevesebb: hét év után zöld utat kapott Budapest egyik jelentős belvárosi fejlesztése

Teljesen átalakul a Városháza Park.

Mi történt? Megkapta az utolsó szükséges engedélyt a Városháza Park projektje, így ráfordulhatunk a belvárosi közpark kiviteli terveire – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester kedden.

Több ebből

A Fidesz szerint kivonult az ügyészség a párt egyik központjába. Összegyűjtöttük, hogy mit lehet eddig tudni
Lezárult a nyomozás a választás utáni rekordösszegű lottónyeremények ügyében, ezt állapította meg a hatóság

Részletek. A főpolgármester szerint a fővárosi kormányhivatal kiadta az örökségvédelmi engedélyt is, ezzel lezárult az évek óta tartó engedélyeztetési folyamat. A fejlesztés helyén jelenleg parkoló működik, ezt alakítják át zöld közparkká.

A tervek szerint közel 7800 négyzetméternyi zöldfelület, csapadékvíz-megőrző burkolatok és 80 új fa szolgálja majd a klímaváltozáshoz alkalmazkodó, fenntartható park kialakítását. A projekt részeként megújulnak a Városháza földszinti terei és a Ratskeller, vagyis a díszterem alatti hatalmas tér is, ahol vendéglátóhelyek és teraszok nyílhatnak.

Kontextus. A Városháza Park terveit még 2021-ben mutatták be, Karácsony Gergely pedig már a 2019-es kampányában azt ígérte, hogy a jelenlegi parkoló helyén a budapestiek számára nyitott zöld közteret alakítanak ki.

A nyitóképen a leendő köztér tervezete látható.

The post Egy parkolóval kevesebb: hét év után zöld utat kapott Budapest egyik jelentős belvárosi fejlesztése appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0