Újabb elbocsátásokra készülhet a Mediaworks, már a héten dönthetnek több szerkesztőség sorsáról

Akár 200 dolgozó is érintett lehet.

Mi történt? A Nyugat.hu azt írja, hogy újabb leépítést tervez az összes megyei lapot kiadó Mediaworks, és akár 200 dolgozótól is megválhat a kiadó a következő napokban.

Több ebből

A Fidesz szerint kivonult az ügyészség a párt egyik központjába. Összegyűjtöttük, hogy mit lehet eddig tudni
Lezárult a nyomozás a választás utáni rekordösszegű lottónyeremények ügyében, ezt állapította meg a hatóság

Részletek. A lap úgy tudja, hogy a Vas Népe és a Vaol.hu szerkesztőségében még ezen a héten jelentik be, kiket érint az elbocsátás. A vezetőség korábban önkéntes távozási lehetőséget is felajánlott a munkatársaknak, de a Nyugat.hu információi szerint eddig mindössze egy dolgozó élt vele.

Kontextus. A Mediaworks az elmúlt hónapokban több jelentős átalakítást is végrehajtott. Megszűnt a PestiSrácok, a Bors és a Ripost, a Magyar Nemzet hetilappá alakult, és a megyei napilapok többsége is heti megjelenésre váltott vagy kizárólag online folytatja működését. Míg június közepén arról írtunk, hogy tömegével bocsátották el a Világgazdaság szerkesztőségét is.

A leépítésről a Mediaworks egyelőre nem adott hivatalos tájékoztatást, de küldtünk kérdéseket a cégnek az értesüléssel kapcsolatban frissítjük a cikket, ha érkezett válasz.

The post Újabb elbocsátásokra készülhet a Mediaworks, már a héten dönthetnek több szerkesztőség sorsáról appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0