Tehát nem vagyunk semmiről lemaradva 

András felújítás után elkezdett bulikat szervezni, majd ezek sikere hozta az újabb megkereséseket. Nemsokára már a sportarénás és a Kapcsolat-koncertek VIP részlegének cateringjét is a cége intézte. Kitelepültek, és ha kellett, kétezer főt láttak el, tízezer palacsintát sütöttek három nap alatt. Egy ilyen koncert után, amikor az Ötvenhatosok terén térdig gázolt a műanyag szemétben, szörnyülködve kérdezte a takarítóktól, hova szállítják el ezt a mennyiséget.

„Tesó, a bányába!” – hangzott a válasz. Ekkor szöget ütött a fejébe, hogy ez így nem jó. Amikor egy évvel később kényszerből felszámolta vendéglátós vállalkozása maradékát, eladott mindent, amit csak lehetett, és felhagyott addigi pörgős rock and roll életmódjával,  már tudta, mit szeretne megreformálni. 

A két vállalkozás között eltelt időben figyelte, hogy milyen anyagokat használnak a vendéglátásban, és mekkora a környezeti lábnyomuk. Akkoriban a szelektív kukák még újdonságszámba mentek, és a bioműanyag fogalom sem létezett. Az első kukoricakeményítőből készített lapocskát csak egy évvel később mutatta be egy kaliforniai egyetem. Így András a tisztítószerek felé indult el.

Tudta jól, mit használnak napi szinten minden étteremben és konyhán, így a megmaradt tőkéjéhez hozzácsapta a robogójáért kapott összeget, és belevágott a fejlesztésbe. Első körben a család egyik ismerősét, az élelmiszermérnök Hajdú Margitot hívta fel, hogy lehet-e bio és öko tisztítószereket gyártani. A tapasztalt szakember megnyugtatta, hogy ez teljes képtelenség, hiszen sem alapanyag, sem technológia nincs hozzá. 

„Mondtam, hogy tök jó, mert ha nekünk nincs, akkor másnak sincs. Tehát nem vagyunk semmiről lemaradva.” András új piacot keresett, nem olyat, ahol ő csak a harmadik-negyedik beszálló lehetne. Bár külföldön talált pár hasonló szereplőt, de velük szemben ő dedikáltan a vendéglátóiparra ment rá. Merész vállalás volt, ugyanis ebben az iparágban nem elég, ha valami bio, ha egy fillérrel többe kerül, vagy lassabb a behatási ideje, mint a vegyipari megoldásnak, halálra van ítélve. „Ebben a szakmában nem hívószó, hogy bio vagy öko. Ez legfeljebb extra, de a jelenlegi gazdasági helyzetben senki sem vállalna érte kompromisszumot.”

Ezt Gerendai Károly is megerősítette. Az egykori Sziget-alapító, gasztrobirpodalom-tulajdonos négy éve találkozott a Bibo CleanEco tisztítószereivel, és annyira megtetszett neki a koncepció, hogy rögtön befektetőnek is beszállt András cégébe. Aztán két éve növelte részesedését. Szerinte egy kivéreztetett iparágban nem jó ajánlat, hogy „fizess többet a fenntartható működéséért, és cserébe jó fej leszel”. „Senki sem akar direkt környezetszennyező lenni, csak nehéz gazdasági környezetben a vállalkozók többsége nem hajlandó lemondani az árelőnyökről.”

András hamar belátta, hogy árban nem tud versenyképes lenni, mert ahogyan a biozöldség is drágább a boltban, a biotisztítószert sem lehet alapanyagárban olcsóbbra kihozni, pláne úgy, hogy sokkal több hatóanyagra van szükség azonos hatásfokhoz. Végül arra jutott, hogy a kereskedelmi módszeren kell faragnia, a gyár és a vevő közül minden láncszemet át kell ugrania, különben életképtelen lesz a termék.

Gerendai szerint ez volt az a pont, amikor a Bibo valóban jó ajánlat lett. „Végre jött valaki, akinek a terméke olcsóbb vagy legfeljebb ugyanannyiba kerül, jó az illata, és hatékonyan működik. Nem kell lemondani semmiről, de közben látványosan kisebb lehet tőle a céged környezeti lábnyoma.”

A CleanEco tisztítószerek első vevője egyébként Tóth Szilárd volt, ő ma a Salt séfje, és Magyarországon elsőként kapott Zöld Michelint a Michelin-csillaga mellé. Akkor csak a Melba szakácsa volt, András pedig naponta zaklatta újabb terméktesztekkel. A régi ismeretséget kihasználva Szilárd konyhája volt az éles tesztek helyszíne.

Azt akarjuk, hogy ne legyen kompromisszum

Első körben hat alaptermékkel indultak, András szerint a legegyszerűbbekkel: általános felülettisztító, üvegtisztító, szanitertisztító, felmosószer, zsíroldó és mosogatószer. Aztán három év múlva az összes receptet dobta a kukába. Bár működtek, de be kellett látnia, hogy az EU-s ökoszabvány csak fügefalevél a vegyipar testén.

A vegyipari kutatásokat vezető kollégájával, Apró Jánossal feltették a kérdést: mit is akarnak? „Azt akarjuk, hogy ne legyen kompromisszum, és száz százalékig növényi alapanyagokból tudjuk elkészíteni a termékeket” – mondja András. Ezért újra belevágtak. Látták, hogy az addig követett szabvány módszertana rendkívül sok kiskaput hagy, és megfelelő tudással simán meg lehet felelni neki kizárólag szintetikus alapanyagokat használva. A piac hazai szereplőivel beszélgetve egyébként az a kép alakult ki bennem, hogy mindenki úgy sejti a másikról, hogy ki is használja ezeket a kiskapukat.

András szemmel láthatóan dühös lesz, ahogyan az egyértelműen trükköző gyártók szóba kerülnek, ezekre a termékekre és a greenwashing gyanújára úgy reagál, mintha a személye elleni támadásról lenne szó. Miután elmondja, milyen hosszú folyamat volt a megfelelő tanúsítvány megtalálása, kezdem érteni. A Bibónál a TÜV Austria által kiadott Organic Origin címkét tekintik a legjobbnak, András szerint elismertségben ennél nincs feljebb – sajnos árban sincs. Az idén ősszel megjelenő EU-s greenwashing elleni szabályozást is elégedetten fogadja, várakozása szerint tisztítani fogja a piacot, bár ehhez a szabályozás mellé oda kell tenni a szigorú ellenőrzést is.

Tizenhárom millió szívószál

A restart magával hozta a gyártás elindítását is. A családi ismerős, Margit néni cégétől kapott kapacitásokat hamar kinőtték, 2016-ra pedig már második és harmadik külső partnert kellett bevonni, ami állandó feszültségforrás volt. Az üzemhez szükséges tőkével egy családi ismerős szállt be a cégbe, ebből épült fel az a gyártó- és csomagolóüzem, amit éppen most nőnek ki.

Fontos felismerést hozott még a covid, András ekkor látta be, hogy nem lehet egy lábon állni. Akkor még a bevétel nyolcvan százaléka a tisztítószerekből jött, és a teljes bevétel kilencven százalékát pedig egy szűk iparág, az éttermi vendéglátás biztosította. Ekkor döntötte el, hogy bővíteni kell a termékek és a vevők körét. Mostanra sikerült diverzifikálniuk a kínálatot a papír- és bioműanyag termékekkel, valamint a hulladékzsákokkal és a takarítóeszközökkel. Erre 2023-ban külön céget alapítottak. Az iPLA.Tech Kft.-ben a kft. többségi tulajdona mellett Tábi Tamás biopolimer-kutatásfejlesztési vezetőnek öt százaléka van. Tavaly már 160 millió forint árbevételt produkáltak.

„Azt kell elérnünk, hogy kényelmi szolgáltatást nyújtsunk, tehát egyedüli beszállítóként teljes körű ellátást tudjunk kínálni ügyfeleinknek. Ez nekik is jó, mert egy beszállítóval kell csak egyeztetniük, a mi oldalunkon pedig nő a kosárérték, és csökken az egy kiszállításra eső költséghányad” – magyarázza, miért volt fontos minél több termék felvétele a kínálatba, még olyané is, amit nem ők gyártanak.

A másik oldalon pedig az éttermek mellett nagyobb hangsúly került a lakosság kiszolgálására. „Sokáig nem fordítottunk erre energiát. Nem volt rá külön csapat vagy kommunikáció felépítve. Ha valaki kérte, kiszolgáltuk, és ez látszott is az értékesítési megoszlásban.” Háromfai Balázs, a Biobubi alapítója úgy látja, a lakossági piac egyre nő, még bőven van benne lehetőség. Nincs erős verseny, és az olyan innovációk, mint a lebomló palack, vonzó újdonságok a fogyasztók szemében.

A Bibo termékeinek ugyanis másik nagy, innovatív csoportja a bioműanyagok. Ezzel a területtel András eleinte a tisztítószerek csomagolása miatt kezdett foglalkozni, először az utántöltők kaptak biocsomagolást, majd 2020-ban kezdték fejleszteni az evőeszközöket és szívószálakat. Ma ott tartanak, hogy a bioműanyag termékek az árbevétel 20–25 százalékát teszik ki. 2025-ben egyébként tizenhárom millió darab bioműanyag szívószálat és evőeszközt adtak el.

A lebomló műanyagok között hatalmas különbségek vannak, eleinte azt a fajtát gyártották, amelyiknek a lebontásához úgynevezett ipari komposztálás kell, most már vannak az otthoni komposztba dobva vagy a földbe elásva is lebomló termékeik. Műanyag étkészleteik és a hamarosan forgalomba kerülő poharaik is már ebből az anyagból készülnek. „Kidobhatod a szemétbe, le fog bomlani, mint egy falevél, teljesen karbonsemlegesen, hiszen a légköri széndioxid megkötésével készül. Ugyanakkor drága anyag, mi sem akarjuk, hogy kidobják. Meg kellett oldani, hogy többször használható legyen, és a világ végéig lehessen kilencven fokon mosogatni.” 

Hogy mennyire rögös egy-egy új termék útja az ötlettől a polcig, jól mutatja a biopalackok esete. Maga a palack már készen van, de a kupaktökéletesítésével már ötödik éve szenvednek. Ugyanis nem csak az kell, hogy anyagában és funkciójában megfeleljen, gyárthatónak is kell lennie. „Laborszinten tudtunk már ilyet készíteni, de az nem ugyanaz, mint óránként tízezret legyártani.”

Fontos lépés, hogy mindenhol lebomló anyagokat használjanak, a visszaküldésre ugyanis nehéz rávenni az ügyfelet, mert bonyolítja az életét, mondja Háromfai Balázs, aki a visszaküldős rendszer mellett tette le a voksát.

Túl sok problémát akar párhuzamosan megoldani

Gerendai Károly megjelenésével jelentős tőke jött a Bibóba, de Károly és András egyetértenek benne, hogy a Gerendai-féle know-how és a kapcsolatai többet érnek a pénznél. Ráadásul a személye validálja is a márkát.

„Sokan ismernek a vendéglátásból és arról, hogy tíz éve mint valami hittérítő, amolyan jópofa hülyegyerek vagy csodabogár magyarázok a környezettudatosságról – mondja András. – Viszont amikor Karcsi mellém állt, és azt mondta, hogy az ő éttermeiben ezekkel a termékekkel dolgoznak, az olyan állásfoglalás volt, ami mellett már nem lehetett elmenni. Karcsi végtelenül kritikus, végtelenül konzervatív, viszont amihez a nevét adja, az valid. És onnantól kezdve mi is azzá váltunk.” 

Gerendai emellett kapcsolati hálóját is beletette a munkába, ahogy fogalmaz, aktív tulajdonosként van jelen a cégben. Ha szükséges, terelgeti Andrást, vagy összeköti a megfelelő személyekkel. A vendéglátóhelyeknél a személyzet jellemzően a kisebb ellenállás irányába mozog, ha egy korábbi beszállító bevált, nem biztos, hogy lecserélik egy fenntarthatóbbért. Ez a szempont egy üzletvezetőnek még nem feltétlenül fontos, sokkal többet nyom a mérlegen a személyes ismeretség és a jó viszony – éppen ezért sokszor célravezetőbb volt ilyesmiről egyenesen a tulajdonossal tárgyalni, akiket szakmabeli lévén neki könnyebb elérnie. 

A Gerendai által hozott tőkét a piaci fejlesztésre fordították, ennek az eredménye lett az utóbbi négy évben végbement több mint ötszáz százalékos növekedés. A következő nagy cél a spanyolországi terjeszkedés. Bár első pillantásra logikusabb lenne egy szomszédos ország felé nyitni, András szerint kezdetben majdhogynem mindegy, hogy 250 vagy 2500 kilométerre kell szállítani, később pedig, amikor a helyi gyártókapacitást kiépítik, már teljesen mindegy lesz. Sokkal fontosabb, hogy az adott területen hány vendéglátóhely van – vagyis milyen a vendéglátás aránya a GDP-ben –, és mennyire nyitottak a zöld innovációra és a fenntarthatóságra. Spanyolországban pedig minden adva van, hiszen a mediterrán régióban már tíz éve együtt élnek azokkal a környezeti problémákkal, amikkel mi még csak most ismerkedünk.

Az indulás óta András minden megtermelt forintot visszaforgatott, csak az utóbbi négy évben 250 millió forintot fordítottak kutatás-fejlesztésre. Bár mindig növekedtek, a tavalyi volt az első év, amikor osztalékot vettek ki. Közben András állandóan kísérletezik, és számtalan side projektet futtat. Ezek közül a mosogatószivacs a kedvencem. A gyárudvaron, az általuk készített komposzton, kiselejtezett hordóikban nevelik hozzá luffatököt. 

Ezek egy részét most félre kellett tenni, „majd visszatérünk rá, ha már annyira unatkozunk, hogy nincs mit csinálni”. Inkább a fő üzletághoz kapcsolódó termékekre koncentrálnak – ha választani kell a fesztiválszezonban kifejezetten kelendő, lebomló, komposztálható evőeszközök és edényzet vagy a luffaszivacs között, az előbbire kerül a fókusz, mert azt tudják nagy volumenben gyártani a már meglévő ügyfeleiknek.

Ez egyébként éppen egy olyan terület, ahol Gerendai mutatja az irányt és terelgeti Andrást. „Túl sok problémát akar párhuzamosan megoldani” – mondja. Bár utálja visszahúzni azt, aki szárnyalni akar, de ebben a felállásban az ő feladata visszarángatni Andrást a földre, és szólni, hogy addig ne kezdjen megint új ötletbe, amíg a meglévők sincsenek készen.