A Samsung és a Google arra készül, hogy együtt törjenek át egy olyan korlátot, ami másfél évtizede senkinek sem sikerült.
Másfél évtizede öntik bele a pénzt a világ kisebb-nagyobb tech cégei, de eddig mindig bukás lett a vége. Mi az? Hát az utcán, munkán, iskolában, utazás közben viselhető, hagyományos okulárénak vagy napszemüvegnek tűnő okosszemüveg, amelytől a kudarcok ellenére még mindig sokat várnak egyes iparági szereplők.
Így többek között az olyan megkerülhetetlen monolitok is, mint a Samsung és a Google. Ők most összefogtak, hogy közösen letegyenek végre egy új irányt képviselő, életképes, kényelmes, normális üzemidejű, az átlagos hétköznapokban is valódi hozzáadott értéket jelentő eszközt.
Új utakra lépett a két cég. Kép: Samsung
Így született meg e modell, amelynek első példányai a tervek szerint idén ősszel vásárolhatóak meg. Mi viszont már most lehetőséget kaptunk arra, hogy megnézhessük a karácsonyi piac egyik sztárjának szánt készülékeket a dél-koreai vállalat über exkluzív londoni partiján. Hogy mennyire forró a termék, azt jól jelzi, hogy egyelőre még hivatalos neve sincsen, és csak Eyewear-nek becézik.
Egyedi úton
James Choi, a termékcsalád globális kutatás-fejlesztési vezetője az eseményen leszögezte, hogy a mesterterv az volt, hogy eltérően a korábbi okosszemüvegektől itt ne legyenek átlátszó kijelzőként is funkcionáló lencsék, amelyeken hasznos vagy legalábbis annak ítélt információk tűnnek fel a felhasználó szeme előtt.
Ehelyett egy teljesen más koncepciót dolgoztak ki, aminek a lényege, hogy a termék alapvetően a hangra támaszkodik.
Rendelkezik beépített mikrofonnal, illetve a szárakba épített hangszórókkal, amelyen keresztül lehet vele kommunikálni. És itt lép színre a mesterséges intelligencia, amelynek a feladata, hogy megértse az élő beszédet. Tehát nem szabatos kulcsszavakkal kell vezérelni, hanem beszélhetünk hozzá úgy, mint egy barátunkhoz vagy asszisztenshez.
Fotó: Szalai Péter // Forbes.hu
Eddig teljesen olyan, mint egy Bluetooth-fülhallgató, azonban itt nem kell semmit a fülbe dugni, így nem tűnnek el a külvilág zajai. Illetve a kialakításkor arra is figyeltek, hogy csak a felhasználó hallja, hogy mit beszél. De még nagyobb különbség, hogy a frontfelületen a két szélére építettek nagyfelbontású, a környezetet folyamatosan monitorozó kamerákat is.
Mire lehet használni?
Zenehallgatás, hívások lebonyolítása, illetve az ilyen-olyan bejövő ilyen-olyan üzenetek, levelek felolvasása képes arra mellett tájékoztatást kapjon a közelben lévő vendéglátóipari egységek vagy boltok kínálatáról. Ezt követően pedig rendelhetünk is akár innen terméket anélkül, hogy a telefonhoz kellene nyúlni.
Emellett akár navigációs eszközként is funkcionálhat, amely mint egy mitfahrer folyamatosan tájékoztat, hogy merre kell haladni, mikor kell befordulni. A rajta lévő kamerák segítségével érzékeli, hogy merre néz a gazdája, és így arra is lehet használni, hogy tolmácsként fordítsa a körülöttünk lévő feliratokat, szövegeket.
A beépített kamera állandóan figyeli a környezetet és a látott képet a mesterséges intelligencia dolgozza fel. Fotó: Szalai Péter // Forbes.hu
Kiegészítő funkcióként a beépített kamera alkalmas fotók, videók elkészítésére is. Ami nem újdonság, hiszen a Meta egy régebbi rivális modelljével Pócs János ellenzéki képviselő épp a napokban demonstrálta a Parlamentben ezt a funkciót, hogy a friss miniszterelnököt bosszantsa.
Önmagában nem használható, a telefonhoz kell csatlakoztatni, és annak a hardverét, erőforrásait használja egyfajta kommunikációs csatornaként.
A kamerával felvett anyagokat sem tárolja „házon belül”, hanem a mobilra továbbítja. Tehát egy mobilos perifériáról van szó, amely a hatalmas Samsung ökoszisztémába illeszkedik, azt egyfajta organikus elemként tovább építi.
Dizájn, kényelem, energia
A korábbi okosszemüvegek bukásának egyik fő oka volt a megszokottnál jóval vastagabb, illetve merevebb kialakítás, nagyobb súly. Ebből fakadóan pedig a viselésük a nagy tömegek számára egyszerűen kényelmetlen volt.
A tervezés során így kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy komfortosan lehessen hordani. Hogy szinte fel se tűnjön a felhasználónak, hogy a fején nem egy hagyományos (nap)szemüveg csücsül. Emellett az is lényeges paraméter volt, hogy extrémen bírja a strapát, ne menjen tönkre, ha véletlenül leejtik vagy ráülnek, ami a korábbi okosszemüvegek másik Achilles-sarka volt. A kitűzött célok elérése érdekében döntöttek úgy, hogy ne legyen benne saját kijelző vagy hardver, hiszen ezen komponensek jelentősen megnövelték volna a tömegét.
Kép: Samsung
A látottak azért arra jutottunk, hogy e téren a Samsung és a Google tényleg minden riválisnál messzebb jutott. Ilyen könnyű, komfortos és dizájnos okosszemüveggel ugyanis eddig nem nagyon találkoztunk. A cégtől kapott információk értelmében aktív, tehát kamerás használat esetén is 9 órát bír. Ha pedig csak kommunikálásra használják, akkor akár napokig nem kell foglalkozni az energiaellátással. A töltéshez egy speciális tokot gyártottak, amely a beépített extra akkumulátora révén hét alkalommal képes teljesen feltölteni úgy, hogy nem kell a hálózati áramforráshoz csatlakoztatni.
Természetesen lehet bele dioptriás lencsét is tetetni, azaz a szemüvegesek is gond nélkül használhatják, ellentétben az eddigi, saját kijelzős okosszemüvegekkel. Létezik belőle napszemüveges változat is értelemszerűen.
Van ennek bármi értelme?
A Samsung és a Google járatlan utakra lép ezzel a modellel, hiszen ilyen koncepcióval nem próbálkozott senki. Ez önmagában nagy szó a hatalmas tech szektorban, ahol a vezető piaci szereplők mind az Új Nagy Dolgot keresik. De, hogy sikeres lesz-e ez a próbálkozás azt most még tényleg nem lehet megjósolni sem.
Fotó: Szalai Péter // Forbes.hu
Hosszasabb tesztelésre lenne szükség annak megállapítására, hogy a hétköznapokban egyáltalán életképes lehet-e ez a koncepció. Azaz, hogy mennyire működik a városi zajban a hangszóró és a mikrofon, illetve a kamerák hogyan viselik a kevés fényt.
Még csak pletykák sincsenek arról, hogy mennyibe fog kerülni, de józan paraszti ésszel könnyű belátni, hogy muszáj lenne nagyon kedvező áron adni a sikerhez.
Erre pedig papíron van esély, hiszen a kijelző és az annak vezérlésére szolgáló elektronika hiánya miatt a gyártási költsége jó eséllyel alacsonyabb, mint a korábbi okos szemüvegeké. Az viszont már biztos, hogy az első körben csak néhány országban kezdik meg a forgalmazását, de hazánk nem tartozik ezek közé.
Az is száz százalék, hogy a Samsung és a Google nagyon bízik ebben a vonalban, hiszen James Choi arra is többször nyomatékosan felhívta a figyelmet, hogy már most dolgoznak a második generáción. Nem csak egy vakvilágba eldurrantott projektről van szó a jelek szerint, hanem egy olyan koncepcióról, aminek nagy jövőt szán a két tech gigász.
Mindenesetre komoly verseny kezd kialakulni ezen a fronton. Erősen nyomul ezen a területen a Meta, amely emiatt teljesen feladta a Metaverzum projektjét. De olyan cégek is ringbe léptek már, mint az Asus, a Lenovo vagy az Epson. Igaz az eddigi tapasztalataink alapján eddig élőben egyik sem volt igazán meggyőző…
The post Eljön a láthatatlan AI okosszemüvegek kora? appeared first on Forbes.hu.