„Márainak egészen különös kultusza van itt, nagyon szeretik a lengyelek. Olyan műveket is kiadnak, amiket mi, magyarok, nem is ismerünk, lassan már negyven könyvnél tartanak” – mondja Petneki Noémi, aki lassan huszonöt éve él a városban. A Żonglerka nevű könyvesboltban beszélgetünk, ez az egyik munkahelye, de emellett egy könyvkiadónál is dolgozik, és privát városnézéseket is tart.

Krakkó nem sokat változott. Tíz-tizenöt éve is rendezett és tiszta volt, ahol sok a turista, de mégsem uniformizált. Sok a helyi márka, és ami a legfontosabb, a diák – 130 ezren tanulnak az itteni egyetemeken –, és nem Márai az egyetlen, akivel kötődnek hozzánk, magyarokhoz. Az 1364-ben alapított Jagelló Egyetemen például volt olyan időszak, hogy minden negyedik diákot Hungarus névvel illettek (ami akkoriban persze jelenthetett horvátországi vagy felvidéki bányavárosokból származót is).

Noémi szerint bár a belváros óhatatlanul átalakult az elmúlt évtizedekben, Krakkó egy élő város. A közlekedés jó, a belváros szinte autómentes, a villamosok gyakorlatilag egymást érik. Olyan sok van belőlük, hogy egy idő után elkerülhetetlen lesz a metróépítés, de a város alatti régészeti emlékek miatt ez nem lesz egyszerű. Budapesti perspektívából annyit mondhatunk, good luck.

Tipp: a közlekedés egyetlen furcsasága, hogy itt a villamosoknak elsőbbsége van a gyalogosokkal szemben, zebrán is. 

A város ma is sok kreatív embert vonz, az osztrák Der Standard például egy nemrégiben publikált cikkben a digitális nomádok számára elérhető egyik legideálisabb helynek nevezi. Nem jelentéktelen piacról van szó, a felmérések szerint 35–50 millió fő sorolható ehhez a réteghez. Az itteni lakhatás európai összehasonlításban még mindig az olcsóbbak közé tartozik, és a szórakozási lehetőségek is több, mint rendben vannak.

Nappal és éjszaka is az egyik legforgalmasabb tér a Nowy Plac. Nappal antik piac, este találkozóhely, de egy dolog állandó. A tér közepén található pavilonokban folyamatosan sül az óriási melegszendvics, amiért nappal gimnazisták, éjszaka a már nem szomjas kocsmakutatók és afterharcosok állnak sorban. 

A környező néhány utcára érdemes kicsit több időt szánni, mert kifejezetten jó hangulatú az egész környék, régi lemezboltokkal, vintage ruhaüzletekkel, romkocsmaszerűségekkel és sok jó étteremmel. A kifinomult vonalat képviselő Folga például ilyen, de az autentikus izraeli konyhát képviselő, látványkonyhás Noah szintén bátran ajánlható, mindkettő Bib Gourmand-ajánlott.

Az éjszakai élet másik központja természetesen az óvárosi tér, aminek környékén mindenféle helyet találunk, de a nagy kedvenceim a dzsesszbárok. Kicsit irigylem Krakkótól, hogy olyan sok van belőlük, hogy felsorolni is nehéz, de a leghíresebbek,

a kocsmaként, kaberéként, moziként és dzsesszklubként is ismert Pod Baranami, vagy a sörszagú-félhomályos U Muniaka.

Ha errefelé keresnénk éttermet, nappal jó választás a Milkbar Tomasza, ami a régi tejbárok hagyományait idézi fel pierogival és egész nap elérhető reggelivel. A Farina nevében olasz, és leginkább tengeri ételekben, homárlevesben, halakban erős, az ünnepélyes, már-már túlbúrjánzó, de az iróniát sem nélkülöző díszletek között működő Szara Gęś pedig a modernizált lengyel konyhában és steakekben. 

Ha titkos tippet kéne adnom egy pár napos krakkói úthoz, biztosan Podgórze lenne az. Oké, annyira titkos, mint mondjuk a Bartók Béla út Budapesten, de mégis, ezt a kerületet elkerüli a legtöbb látogató. Ami persze nem baj, éppen ettől lesz jó.

A legegyszerűbben a Laetus Bernatek atyáról elnevezett gyaloghídon keresztül érhetjük el, és rögtön a kerület közepén találjuk magunkat, Michelin-ajénlott éttermekkel (Vamos!, Euskadi, Mazi), hangulatos utcákkal és terekkel. Érdemes elsétálni a neogótikus Szent József-templomhoz, és a fölötte található Wojciech Bednarski parkhoz. Ez a hely azért is érdekes, mert egy helyi iskolaigazgató és közösségi munkás hozta létre egy régi kőbánya aljában, és az egyik első példa Európában arra, hogy egy ipari területnek új formában adtak életet.

Hullámzó tetők és mozgó kerámiahomlokzatok

A Visztula partján minden kőnek története van – tartja egy régi lengyel mondás. Kevés folyó jelent annyi szimbólumot, emléket és kimondatlan történetet egy népnek, mint a Wisła a lengyeleknek, mégis olyan észrevétlenül kanyarog Krakkó közepén, mintha ott sem lenne.

Berlinben hajókról éljük meg a Spreet, Prágában a hidakról, Párizsban az egykori rakpart köveiről. Más nagyvárosban viszont szinte elképzelhetetlen, hogy a folyópart ennyire beépítetlen maradjon, és úgy sétálhassunk mellette, mint egy évszázaddal ezelőtt a hajóvontatók.

A Wawellel szemben, a Visztula partján áll egy hullámzó tetejű épület. A múzeum megalapozója az író, kritikus és műgyűjtő Feliks „Manggha” Jasieński volt, akinek gyűjteménye teljesen elvarázsolt a fiatal Andrzej Wajdát.

Később, amikor egy japán alapítású filmes díjat megnyert, a teljes összeget felajánlotta, hogy egy épületet szenteljenek a japán művészetnek.

A múzeum – hivatalos nevén Manggha Japán Művészeti és Technológiai Múzeum – 1994-ben készült el, a Pritzker-díjas Arata Isozaki tervei alapján, a lengyel Krzysztof Ingarden közreműködésével, és ez ma a város egyik legfontosabb kortárs művészeti központja.

A Manggha épületéhez hasonlóan szintén Wajda kezdeményezésére és Krzysztof Ingarden közreműködésével készült el a belváros legjobb modern épülete, a Wyspiański Pavilon. A 2007-ben elkészült épület legérdekesebb része ezúttal nem a tető, hanem a fémrudakra szerelt mozgó kerámiacsempékből készült homlokzat, ami folyamatosan módosítja a belső térbe jutó fény mennyiségét.

Ha Podgórze negyedről azt mondtuk, hogy nincs rajta a turisták térképén, ez még inkább igaz a Wisława Szymborska Parkra (Park im. Wisławy Szymborskiej), ennek ellenére megéri ellátogatni ide. A Nobel-díjas lengyel költőnőről elnevezett, vízfelületekkel tarkított park a modern városrevitalizáció egyik remek példája. 

Néhány éve nem volt itt más, csak egy parkoló, de a város lakói a részvételi költségvetésből felújíttatták. A hangulata kicsit a Millenárishoz hasonlít, és tökéletes célpont, ha elfáradtunk a városnézésben, és csak napoznánk egyet. Ha már itt járunk, érdemes megnézni a MOS modern épületét (Małopolska Garden of Art) és a Kino MOS nevű artmozit is. Gondolom már senki sem lepődik meg, hogy ezt is Krzysztof Ingarden tervezte.

Nowa Huta, egy utópia maradványa

Húsz percig halad a 4-es számú villamos a belvárosból kifelé, olyan egyenesen, mintha vonalzóval húzták volna. A szuburbiában egyetemi épületek, áruházak, újabb építésű lakóparkok, már-már falusias részek mellett haladunk el, majd éles váltás, egy balkanyar, és a plac Centralny Imienia Ronalda Reagana téren találjuk magunkat. 

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a teret eredetileg nem valamelyik amerikai elnökről nevezték el, és a sugárutakat sem II. János Pál vagy a Szolidaritás nevét viselték. Nowa Huta több mint harminc korábbi falu és a termőföldek helyén jött létre, hogy helyet adjon egy új kohászati komplexumnak és egy egészen új, szocialista mintavárosnak. Neve is innen származik, a Nowa Huta ugyanis annyit jelent: Új Kohó.

Az ötlet az 1940-es években született meg, az első épületek pedig 1949-re, és azt üzenték a világnak, hogy milyennek képzelik az új vezetők a szocialista országot. Egy 225 ezer főnek otthont adó, mesterséges városról van szó – ezt már a térképről messziről látszik –, a hangulata furcsa, de nem kellemetlen.

Olyan, mint egy város a városban – ma már egyébként a nagy része műemlék.

A tervezők figyeltek arra, hogy az épületeken a korábbi történelmi stílusok egyes elemeit felhasználják, az utak szélesek, és elég jó az épített környezet és a zöldfelületek aránya is. Mindezt nemcsak emberbarát okokból rajzolták ilyenre, a lakótömböket például úgy tervezték meg, hogy egy újabb világháború esetén jól lehessen védeni őket.

Nem ez a városrész az, amit egy egynapos krakkói útba bele kell bezsúfolni, de ha kicsit több időt töltünk itt, érdemes sétálni egyet a víztározó tó körül, felsétálni a 7–8. századból származó, kissé titokzatos mesterséges dombra, a Wanda-halomra (Kopiec Wandy), ahonnan remek kilátás nyílik a kombinátra, vagy megnézni a 13. századból származó Mogiłai Ciszterci Apátságot (Opactwo Ciszersów w Mogile).

Hogyan jussunk el?

Bár légvonalban kevesebb mint 300 kilométerre található Budapesttől, autóúton 6 óra, vasúttal több mint 8 óra alatt lehet elérni a várost. Bár ilyen rövid távon ritkán éri meg repülőre szállni, a 45 perces repülési idő ebben az esetben elég vonzó. A Wizz Air április végén nyitotta meg új járatát, ami jelenleg heti négy napon fordul a két város között.