Közel 800 lóerős, kompresszoros V8-as motorral mutatkozott be a Ford Mustang Dark Horse SC Convertible, amelyet elsősorban közúti használatra hangoltak.
Kapcsolódó híreink
Megszólalt a bíróság: Jellineknél a bűnismétlés kockázata is indok volt a letartóztatásra Üzlet A szökés és a bizonyítás befolyásolásának veszélyével indokolta a bíróság Jellinek Dániel és Szivek Norbert letartóztatását a Volánbusz-ügyben. Több ebből „Sose fogom megérteni, miért nem volt elég neki tíz- vagy húszmilliárd” – Jellinek Dániel, a könyörtelen zseni ellentmondásos útja a csúcsra HVG: Tiborczig és egy volt miniszterig is elérhet a…
Rég nem az ötezer forint volt az igazi probléma – eljön-e végre az érdekképviselet új korszaka? Üzlet Évi ötezer forintért sikerült újra és újra felszakítani ugyanazt a sebet. Ennél drágább olcsó szolgáltatást nehéz elképzelni. Balogh Péter „Petya” véleménycikke arról, mit tehetünk a tanult tehetetlenség ellen és hogy a vállalkozó felnőtt ember, elfogadja, ha néha nem nyer, de azt nem, ha nem érte játszanak, akiknek ez lenne a…
Pál Feri, Orvos-Tóth Noémi, Rudolf Péter: egy nap a boldogság nyomában – ilyen volt a Forbes Makers Day Üzlet Hogyan húzzuk meg a határainkat, mit kezdjünk a stresszel, és hogyan találjunk több örömöt a mindennapokban? A 2026-os Forbes Makers Dayen ezek körül a kérdések körül találkoztak a pszichológia, a művészet és a hétköznapi tapasztalat nézőpontjai. A napot a Kadarkai All Stars eseményünkkel zártuk. Az Europa Event Centerben többek között…
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.