Homokból írt történetek: az Igazi Kunság

A Duna Borrégió hazánk legnagyobb bortermelő területe: a Duna–Tisza köze homokján a borászkodás kőkemény, verítékes munka. A Kunság nem akar többnek látszani, mint ami: pontosan érti azokat az élethelyzeteket, amelyekben ma bort választunk – és ezekre őszinte megoldást ad. A borvidék a könnyed és örömteli hétköznapi pillanatokról szól, ahol az illatos és az őshonos fajtákból születő friss elegancia biztosítja a stabil alapot.
Bár a régió hatalmas, a minőségre garanciát jelent a kunsági eredetvédett (OEM) jelzés. Ebbe a kategóriába a tavalyi évben a borok hozzávetőleg 5%-a illett bele. Ebből a szűk elitből szemezgettünk: ismert és feltörekvő családi pincészetek, új generációs szemlélet és trendérzékeny borkészítés – ez itt a Forbes nagy kunsági borajánlója.

Etalon a hazai rozé világában: Gál Szőlőbirtok és Pincészet

Két generáció és közel négy évtized tapasztalata sűrűsödik a Budapesttől délre fekvő, Szigetcsépen otthonra talált borászat palackjaiban. Gálné Dignisz Éva 2013-ban első nőként nyerte el a Magyar Bor Akadémia Év Bortermelője díját; azóta a stafétát fia, ifj. Gál Csaba szőlész-borász és növényorvos vette át tőle. A hazai borvilágban lendületes és zamatos rozéboraikkal hívták és hívják fel magukra rendszeresen a figyelmet – nem véletlen, hogy most mi is ezt ajánljuk: a 2025-ös, kékfrankos, pinot noir és cabernet sauvignon házasításából készült ropogós rozét, amely idén Cannes-ban a Vinalies Internationales-en a világ 13 legjobb rozéja közé került.

Hagyomány és innováció: Frittmann Borászat

A Frittmann név ma már fogalom: a soltvadkerti család az egyik legstabilabb és legprofibb hazai márkát építette fel, ahol több generáció dolgozik egymás mellett, borházzal és szálláslehetőséggel kiegészülve. Stratégiájuk alapja a tudatos stílusformálás és a termőhely iránti tisztelet, ahol a modern technológia nem öncélú, hanem a tisztaság eszköze. A fehér- és rozéborokra fókuszáló pincészet tudatosan arra törekszik, hogy minden palack tiszta, szerethető élményt adjon. Meghatározó alapelvük az eredetiség: mindig valami egyedit létrehozni, saját megoldásokkal. Ezt a kettősséget figyelhetjük meg többek között Irsai Olivér borukban is, ami nem akar más lenni, mint ami, és éppen ez az őszinte hitelesség teszi a borászatot a borvidék megkerülhetetlen, modern szereplőjévé.

Világszínvonal alföldi fajtából: Font Pincészet

A soltvadkerti borászat hitvallása szerint a nagy borok alapja a kiváló szőlő – kínálatukban számos magyar fajtával foglalkoznak. Valódi családi pincészet az övék: mind a négy családtag aktívan részt vesz a munkában, és szívesen építik be folyamataikba a modern technológia vívmányait. Személyes küldetésüknek tartják
a kunsági borok jó hírének emelését, amire tökéletes példa az Alföld egy korábban méltatlanul háttérbe szorult fajtájából, a kövidinkából készült boruk. Bebizonyították, hogy ebből a hagyományos szőlőből is lehet világszínvonalú tételt készíteni: a mezei virágok illatával teli, lágy savakkal és alacsony alkohollal rendelkező boruk ma már a tudatos borfogyasztók kedvenc „piknikborává” nőtte ki magát, amely eleganciát visz a nyári hétköznapokba.

Akiknek a Kunság egy életérzés: Szentpéteri Borpince

A többgenerációs kiskőrösi borászatnál nemcsak üres frázis, hogy együtt haladnak a trendekkel: céljuk a borvidék igazi arcának és egyedi stílusának bemutatása. Sokszínű palettájuk alapköve a magyar szőlőnemesítési hagyományok egyik vívmánya, a Néró szőlőfajta felkarolása és országszerte ismertté tétele: kirobbanó gyümölcsösséggel bíró, divatos rozét és vörösbort is készítenek belőle. Számukra a Kunság egyet jelent a meleg homok adta „életérzéssel”, amit ők légiesen elegáns pezsgőkkel és illatos fehérborokkal tesznek kézzelfoghatóvá, hangsúlyozva a kiskőrösi dűlők utánozhatatlan karakterét.

Szívügyük a pezsgő: Gedeon Birtok

A Varga család által vezetett birtok mottója szerint a mindennapok csodás pillanatait érdemes megélni – és ha lehet, buborékokkal megkoronázni. Közel 100 hektáron gazdálkodnak Izsák mellett; hangulatos rendezvényházukban kiváló boraik mellett méthode traditionnelle és charmat technológiával készült pezsgőik is megkóstolhatók. Hisznek a könnyedségben és a személyes kapcsolódásokban, aminek legcsodálatosabb kísérői üde, friss fehérboraik. Különlegességük az izsáki Arany Sárfehér, amely az egyik legszigorúbb hazai eredetvédelem alatt áll: termeszteni csak nagyon szűk területi lehatároltsággal szabad. Ez az akácvirágos-mézes illatú, unikális tétel náluk egyszerre képviseli a történelmi hovatartozást és a modern borászat frissességét.

Trendi borok a homokságból: Vass Borászat

A közel 30 éve működő kiskőrösi családi pincészet számára a Kunság egy olyan játszótér, ahol megmutathatják: homokos talajról is lehet világszínvonalú, trendi borokat készíteni. Mintegy 20 fajtával dolgoznak, palettájukon az illatoké a főszerep: a cserszegi fűszeres, a sauvignon blanc, az Irsai Olivér és a Generosa náluk azt a robbanó gyümölcsösséget hozza, amit a borfogyasztók ma leginkább keresnek. Nem kell náluk hiányolnunk a kecses eleganciát sem: a kövidinka náluk határozott, lendületes és finoman fűszeres karaktert kap.

Egy korty napfény: Dűne Borbirtok

Tudatos környezetterhelés-csökkentő folyamatokkal és az ültetvények egészségesebb életterének megteremtésével dolgozik a több mint 30 éves múltra visszatekintő imrehegyi borászat. Vallják, hogy az ő palackjaikból minden pohárba kerül „egy korty napfény” is, boraik ízben és illatban gazdagok. Különlegességük a hazai nemesítésű Nektár fajta, amellyel kései szüretelésű édes borként számos nemzetközi díjat zsebeltek már be. Boraik közül nem kell hiányolnunk az organikus tételeket sem.

Folymatos haladás: Eifert Borház

A sváb származású soltvadkerti családi pincészetnél generációról generációra száll a borkészítés tudománya, miközben a technológiailag is folyamatosan fejlődnek. Friss, könnyed és lendületes boraik hűen követik a mai fogyasztói trendeket, kihasználva a borvidék minden adottságát. Törzsvásárlóik kedvence és minden évben legjobban várt tételük a Generosa, amelyből már több mint tíz évjáratot készítettek. Ez az illatos, aromagazdag, modern stílusú bor náluk a stabilitás jelképe, amelyben a családi hagyomány és a fejlődés iránti igény találkozik. 

Új név a borpalettán: Nikléczi Gábor Borpince

Közel 10 hektár szőlővel a kisebb, de annál ambiciózusabb termelők közé tartozik ez
a kiskőrösi pince, amely hosszas előkészületek után 2025-ben debütált első palackos tételeivel. Karakteres repertoárjukban elsősorban könnyű, reduktív borokat találunk, de bátran kísérleteznek késői szüretelésű száraz tételekkel is. Feladatuknak tekintik, hogy boraikon keresztül hűen mutassák be a homokos talaj adta kiemelkedő gyümölcsösséget. Jól reprezentálja ezt a filozófiát PARADOX nevű cuvée-jük: amely a két ellentétes pólus, a temperamentumos ezerjó és a karakteres cserszegi fűszeres találkozásának eredménye.

The post Homokból írt történetek: az Igazi Kunság appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0