Kiderült, miért oly hosszú a zsiráf nyaka

A zsiráf hímek harcaiban a nyaknak különösen fontos szerepe van, valószínűleg emiatt alakult ki az az elmélet, amely szerint a hosszú nyak evolúcióját is e harc, vagyis a párválasztás vezérelte. Az újonnan, a Mammalian Biology folyóiratban publikált kutatás során a Pennsylvania Állami Egyetem kutatói vadon élő és állatkertekben, szafariparkokban lakó maszáj zsiráfokat (Giraffa tippelskirchi) vizsgáltak, és megmérték azok pontos testarányait.

Arra jutottak, hogy a testmérethez viszonyítva a nem harcoló nőstények nyaka hosszabb. A kutatók szerint ez azt jelenti, hogy a nőstények nagyobb tápanyagigénye állhat a nyakhossz hátterében.

A zsiráfok nyakával már Lamarck és Darwin is foglalkozott, az merült fel bennük, hogy a többi növényevővel való versengést kerülhetik el így, elérve a fák lombját. Később azonban új elmélet látott napvilágot, amelyben már úgy vélték, a párválasztás során zajló harcokhoz alkalmazkodott. A hímek a nyakukat egymáshoz ütik, illetve azt erőkarként használva a fejükön lévő csontkinövésekkel igyekeznek nagy lendítésekkel ütéseket mérni egymásra.

A hosszabb nyak ezekben a harcokban előnyt jelenthet (hosszabb erőkarral nagyobb ütésre képes az állat), és a hosszabb nyakú győztes adhatja át a génjeit a következő generációnak.

A hím és a nőstény maszáj zsiráfok testarányai.
Forrás: Penn State researchers / Penn State

Ez alapján azonban a hímeknek hosszabb nyakúaknak kellene lenniük, mint a nőstényeknek. „Technikailag értve valóban hosszabb is, ám a hímek alapvetően nagyobb termetűek, 30-40 százalékkal haladja meg testméretük a nőstényekét” – magyarázta Doug Cavener, a kutatás vezetője.

Hol finomabbak a levelek?
Forrás: inaturalist

A nőstény nyaka és törzse hosszabb a hímekénél, míg a hím mellső lábai hosszabbak, és a nyaka pedig vastagabb a nőstényekénél. Különbség még az is a két nem között, hogy a hím függőlegesen felegyenesedve tartja a fejét, a nőstény pedig testalkatából adódóan előre dőlve, ferdén.

Az állatok testméretei az ivarérettségre válnak véglegessé, a nőstények ezt követően szinte folyamatosan vemhesek, vagy szoptatják kicsinyüket. Ez pedig hatalmas energiaigényt jelent.

Válogatós állat a zsiráf

A zsiráfok csak néhány fafaj leveleit eszik meg, és nem a fák tetejéről, hanem azok belsejéből szeretnek legelni. Ezt pedig a hosszú nyak igencsak segíti, így beljebb tudnak nyúlni a fák közepébe. Ez a fajta legelés különösen a nőstényekre jellemző.

A felfedezés alapján még fontosabb a fogyatkozó létszámú maszáj zsiráfok egyre csökkenő élőhelyének megőrzése, hiszen csak így biztosítható a megfelelő táplálkozás számukra.

The post Kiderült, miért oly hosszú a zsiráf nyaka first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed