Több száz köbméter hulladéktól szabadították meg a Tiszát

A tavasz folyamán nem vonult le olyan árhullám a Tisza folyón, amelynél a vízszintemelkedés elérte volna azt az értéket, amikor a Kiskörei vízlépcsőnél a duzzasztást meg kellett volna szüntetni, így jelentős mennyiségű kommunális hulladékkal keveredett uszadék halmozódott fel a felvízi oldalon, írta a Közép Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság – Kötivizig.

Június 3. óta harmadfokú környezeti kárelhárítási készültség keretében mentesítik a Tiszát a vízügyi szakemberek.

A környezet megóvása, valamint a vízügyi létesítmények biztonságos üzemeltetése miatt indokolt a szeméttel vegyült katré eltávolítása. 

A műtárgynál megrekedt szilárd kommunális és szerves hulladék kitermelése az elmúlt években már bevált módszerrel, úszó-rakodó munkagéppel történik, az általa megpakolt 200 tonnás uszályt pedig jégtörő hajó vontatja a Kiskörei Szakaszmérnökség üzemi kikötőjébe. Az ide kirakodott anyagot aztán több lépcsőben, PET-kalózok közreműködésével szelektálják és tárolják elszállításukig, illetve ártalmatlanításukig. A nagyobb méretű, később tüzelőként hasznosítható fákat feldarabolják, majd sarangba rakják

– részletezték a munkálatokat.

Kapcsolódó
Szeméthegytől szabadították meg a Tiszát
Az elmúlt három hétben 1146 zsák szeméttől mentesítették a Tisza-tavat a KÖTIVIZIG munkatársai.

The post Több száz köbméter hulladéktól szabadították meg a Tiszát first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed