Lebontják a páratlan panorámájú kilátót, újat építenek a helyére

Úgy újítják fel a soproni Hubertusz-kilátót, hogy előtte lebontják a meglévőt, írja a Kisalföld.

A lap cikke szerint három kilátópont újul meg az év során a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. területén, ebből a Várhely-kilátó már elkészült a tavasszal, Sopron egyik fő látványosság a Tűztorony mellett, a Károly-kilátó munkálatai is a végéhez közelednek. A harmadik, Hubertusz-kilátó felújítási munkálatai pedig most kezdődtek el.

A 15 méter magas kilátóról páratlan körpanoráma tárulhatott a látogatók elé a Soproni-­hegységre, a városra és a közeli Alpokra, ahogy az alábbi galériánkban is látható.


7 fotó

Dr. Sándor Gyula a TAEG Zrt. vezérigazgatója a lap megkeresésére arról beszélt, a harmadik kilátó, mert „három a magyar igazság”, a mostani Hubertusz-kilátó helyén épül majd fel.

Ezt a soproni egyetemről 1956-ban Kanadába távozott hallgatók és tanáraik emlékének ajánlva az almamalterrel együttműködve, illetve a kanadai University of British Columbia Erdőmérnöki Karával közösen, azonos tervek alapján készül majd el itthon és a tengerentúlon egyaránt. Jelképezve a közös gyökereket, az Soproni Egyetemet jellemző összefogást

– fogalmazott.

Az Erdőmérnöki Kartól származó ötletet nem csak a TAEG Zrt. támogatja, hanem partnerként a Soproni Önkormányzatot és az Építési és Közlekedési Minisztériumon keresztül Magyarország Kormányát is sikerült a tervnek megnyerni.

A kilátó átadása október 23. körül várható.

Nemrég írtunk arról az építményről is, mely két éve még az Év Kilátója volt, mostanra viszont elkerülhetetlen lett a lebontása.

Kapcsolódó

The post Lebontják a páratlan panorámájú kilátót, újat építenek a helyére first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0