Lénárt Viktor evangélikus lelkész, aki több mint két évtizede foglalkozik vezetői coachinggal, szervezetfejlesztéssel és felsővezetői tanácsadással. A Forbes Deal2036 podcastban vele beszélgettünk arról, hogyan kezdjünk el tudatosan kooperálni egymással, mi alapján keretezze újra a céljait és saját magát egy egész nemzet, és arról, mi az az áldozat, amit hajlandóak vagyunk meghozni, hogy ne kelljen mindig rendszert váltanunk, ha a dolgaink nem úgy mennek, ahogy terveztük.
Az adás itt tekinthető meg.
Lénárt Viktorral azt a kérdést boncolgatta Zsiborás Gergő, a Forbes főszerkesztője, hogy hogyan lehet közösségeket, intézményeket és végső soron egy országot úgy működtetni, hogy az együttműködés ne kényszer, hanem közös döntés legyen. Magyarországon – részben történelmi okokból, részben az elmúlt évtizedek politikai kultúrája miatt – nagyon erős lett az a reflex, hogy az emberek nem együttműködésre, hanem túlélésre és alkalmazkodásra rendezkednek be. Ez megjelenik a bürokráciában, a vállalati működésben és az emberi kapcsolatokban is: gyakran nem azt keressük, hogyan lehetne közösen előrelépni, hanem azt, hol lehet kijátszani a rendszert.
Az elmúlt évek közéleti logikája bizonyos fogalmakat is kiüresített vagy negatívvá tett. Ilyen például a kollaboráció vagy akár az együttműködés gondolata is, miközben a jól működő társadalmak éppen arra épülnek, hogy az emberek képesek közös célokat meghatározni és azokért áldozatot hozni.
„Az egyik legfontosabb az a közös cél. Van-e közös célunk, amit osztunk. És van ennek egy olyan minimuma, amire mindenki azt mondja, hogy én azt komolyan gondolom. Például, hogy be fogom fizetni az adómat rendesen, és nem fogom megkeresni az összes kiskaput, mert akkor az adóból meg fogom kapni a dolgokat, amire szükségem van, oktatást és működő egészségügyet is”
– mondta Lénárt Viktor a Forbes Deal2036 podcast új adásában.
A közös értékek nem azok, amiket kimondunk, hanem azok, amelyekért áldozatot vállalunk. Egy vállalatban sem a falra kiírt értékek mutatják meg, mi fontos, hanem az, hogy a vezetők és a dolgozók valójában hogyan viselkednek. Ha valaki bent marad a csapatával egy nehéz helyzetben, akkor a lojalitás és az egymásra figyelés valódi érték. Ugyanez igaz társadalmi szinten is: csak akkor jön létre együttműködés, ha vannak olyan közös célok, amelyekért az emberek hajlandók lemondani rövid távú előnyökről.
Mivel Lénárt második választott hazája Finnország, a finn példából is merít. Finnország fejlődésének egyik kulcsa az volt, hogy hosszú távú nemzeti konszenzus alakult ki néhány stratégiai terület körül – oktatás, egészségügy és innováció. Nem azért, mert minden politikai oldal ugyanúgy gondolkodott, hanem mert ezekben a kérdésekben kialakult egy közös minimum, amelyet kormányokon átívelően fenntartottak.
Amikor egy társadalom hosszabb időn keresztül veszteséget, bizonytalanságot és igazságtalanságot él meg, ez a nehéz helyzet természetes módon szül dühöt, frusztrációt és haragot. Ezek önmagukban nem rendellenes érzések. A kérdés az, hogyan kezeljük őket. Ha vezetők vagy közösségek ezeket tudatosan felerősítik és ellenségképpé alakítják, akkor a társadalom egyre inkább polarizálódik, és megszűnik az a párbeszéd, amelyre a közös újraépítéshez szükség lenne.
„Nagyon sokat kell beszélgetni olyan emberekkel, akik nagyon mást gondolnak, mint én. Azt hiszem, hogy ez a kulcs. Magyarország nagyon sok kis közösségből áll, mindenféle színű és gondolkodásmódú közösségekből, akik nagyon meggazdagíthatják egymást, ha együtt gondolkoznak. De hogyha falak, mély árkok vannak köztünk, és nem vagyunk hajlandóak átmenni és hidat építeni a másikhoz, akkor ott nem lesz dialógus. Ha nem lesz dialógus, nem lesz közös cél.”
Lénárt szerint sajátosan magyar tapasztalat, hogy mintha újra és újra ugyanonnan kellene elindulnunk. Nem egyszerűen kormányváltásokról vagy gazdasági ciklusokról beszél, hanem arról a mélyebb társadalmi érzésről, hogy ritkán építünk egymás munkájára, és túl gyakran választjuk a teljes újrakezdést a folytatás helyett.
Ennek pedig súlyos ára van – itt nem arra gondol, hogy ne legyenek következmények vagy változások, hanem arra, hogy egy működő ország képessége éppen abban mutatkozik meg, hogy tud-e folytonosságot teremteni, hogy képes-e úgy korrigálni, elszámoltatni és új irányt kijelölni, hogy közben nem kell minden generációnak ugyanazokat az intézményeket, bizalmi kapcsolatokat és társadalmi szabályokat a nulláról felépítenie.
„Egy nagy fordulatban vagyunk, azt senki nem kérdőjelezheti meg, és ez a nagy fordulat mindig egy újrakezdés ad lehetőséget, ahol lehet számot vetni, végiggondolni, én hogy vagyok. Újraindulni, kibeszélni ezeket a dolgokat, és erre időt adni. És ami szerintem megint csak nagyon fontos, hogy én hogyan tudok ebben részt venni? Én hová fogok bekapcsolódni, én mit teszek hozzá?”
Az adás tartalmából
0:00 – Beköszöntő
2:00 – Közös célokról és áldozatokról, kollaborációról és bürokráciáról, a finn példáról, dühről, fájdalomról és megbocsátásról, amit naponta kell gyakorolni.
22:05 – Közös dolgainkról és egyéni szintjeiről, zajról és biztonságról, ócska játszmákról és igazi jelenlétről.
45:26 – Napi rutinokról, az ország felébredéséről, Magyarország kapacitásairól: kreativitásról, tudásról, hitről és reményről.
Minden szerdán jelentkezik másik podcastunk, a Forbes Money Péller Andrással, ami a piacokat és a pénztárcánkat érintő legfontosabb és legérdekesebb témákkal foglalkozik.
A Forbes Deal2036 előző vendége Küllői Péter volt befektetési bankár, filantróp volt.
Regisztrálj a Forbes.hu-ra, és kövesd csatornáinkat a YouTube-on és a Spotifyon!
The post Lénárt Viktor: Az úgy nem fog működni, ha egyéni szinten nem állunk bele, hanem csak azt mondogatjuk, hogy „majd az állam”! appeared first on Forbes.hu.
