Feljelentést tettek.
Mi történt? Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Miniszterelnökség, miután átvizsgálta az Orbán Viktor közösségi médiás megjelenéseire kötött, több mint négymilliárd forint közpénzt érintő szerződéseket, írja a Telex a kormány közlése alapján.
Részletek. A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda 2022-ben, közbeszerzés nélkül szerződött a Kaminski Fanny tulajdonában álló Triton Communications nevű céggel. A cég kezdetben havi 63,7 millió forintért készített fényképeket, videókat és médiafigyelési összefoglalókat az akkori miniszterelnöknek. A szerződést később négyszer hosszabbították meg, a havidíj pedig 86,5 millió forintra emelkedett, miközben a Ruff Bálint vezette Miniszterelnökség szerint az elvárt szolgáltatások érdemben nem változtak.
Számok. A Triton 44 hónap alatt összesen bruttó 4,23 milliárd forintot kapott. A teljesítésigazolások szerint volt olyan hónap, amikor több mint 63 millió forintért 21 percnyi videó és 411 fénykép készült.
Hogyan tovább? A tárca azt is kifogásolta, hogy a szerződést Orbán Viktor védett személy státuszára hivatkozva kivették a közbeszerzési eljárás hatálya alól. A feljelentést hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt tették meg.
A feljelentésre reagálva Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója azt írta a Telexnek, hogy Kaminski Fannyt és cégét „nyilvánvalóan politikai okokból támadják”. Szerinte a Triton négy éven keresztül, a hét minden napján, napi 24 órás rendelkezésre állással dolgozott, a fotók és videók mellett pedig a miniszterelnok.hu fejlesztését és üzemeltetését, valamint grafikai munkákat is végzett.
The post Milliárdokat fizettek Orbán Viktor közösségi médiájára, lépett is a Miniszterelnökség appeared first on Forbes.hu.