Megrohamozták a magyarok az állampapírokat, és jól tették: aki lemaradt, kimaradt – és lesz ez még így se

A hazai lakossági állampapírok piacán ismét fontos változás állt be, és ugyan már kevésbé vonzó a FixMÁP mint eddig, még mindig vonzóbb, mint lesz a következő vágás után.

Több mint százmilliárd forintnyi Fix Magyar Állampapírt (FixMÁP) értékesítetett az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a múlt héten, a befektetők ugyanis kihasználták ezzel az utolsó lehetőséget, amikor még 6%-os kamatra, 5 éves futamidőre tudtak bevásárolni a lakossági piac elmúlt másfél évének egyeduralkodójából.

Több ebből

Állampapírba fektetsz? Erre számíts a következő években
OTP-részvény vagy állampapír? Így kezdj bele a befektetésbe!

Az ÁKK statisztikái szerint 100,3 milliárd forintnyi FixMÁP talált gazdára a múlt héten (háromszor annyi, mint az előző héten), a forgalom zöme minden bizonnyal csütörtökig futott be, pénteken ugyanis már csak az új, 2029/Q1-es sorozatú, már kamatozásában és futamidejében is megkurtított papírokhoz tudtak hozzájutni a befeketők.

Külön érdekesség a statisztika sorai közt, hogy a FixMÁP nem a többi, egyébként is rendre nagyságrendekkel alacsonyabb érdeklődést megélő papírok kárára tett szert látványos forgalmára, hanem azokon túl tudott újabb tőkét bevonni.

Az örök második MÁP Plusz 26,5 milliárd forintnyi forgalmat élt meg, közel kétszer annyit, mint az előző héten, a Kincstári Takarékjegyek (KTJ) pedig hozták a szokott, 7 milliárd forint körüli forgalmukat.

Az ÁKK oldalán jelenleg a július 9-i állapot érhető el mint legfrisebb állományi adat, ebből az látszik, hogy a lakosság 5 004 milliárd forintot tart FixMÁP-ban, majdnem kétszer annyit, mint a korábbi bajnok PMÁP-ban (2 901 milliárd), a BMÁP (1 975 milliárd) és a MÁP Plusz (1 512 milliárd) pedig labdába sem rúgnak.

Erről szól még a cikk

  • Megéri még most is megvenni a FixMÁP-ot?
  • Miért csökkentek ilyen sokat a lakossági hozamok az elmúlt hónapokban?
  • Mit tervezhet az ÁKK a lakossági hozamokkal?

Ismét csökkentette a kamatokat az ÁKK

Az erősorrendben a közeljövőben sem várható változás, még annak ellenére sem, hogy az ÁKK ismét csökkentette a legnépszerűbb lakossági papír kamatát, sőt, még futamidejét is megnyeste: a FixMÁP így ezentúl 5 helyett 3 éves futamidővel lesz majd elérhető, kamata pedig az évi 6%-ról 5,5%-ra szelídül.

Ahogy arról már a hétfő reggeli Money hírlevélben is írtam, az államkassza szempontjából egyértelműen pozitív hír, hogy az ÁKK alacsonyabb kamatokon keresztül is biztosítani tudja az államadósság finanszírozásához szükséges tőkét, a közösből így kevesebb pénz folyik el kamatkiadásra, a megmaradó összegből pedig lehet olyan fejlesztéseket és projekteket finanszírozni, amire eddig a fiskális oldalnak nem volt kerete.

Az ÁKK a lakossági kamatok csökkentésével a piaci hozamok beszakadását követi le, az elmúlt hónapokban ugyanis a választások előtt megszokott 7% környékéről egészen 5%-ig szakadt a 3-5-10 éves kötvények hozama, ahogy a befeketők kiárazták a kockázati profilból a NER-t és annak minden vonzatát.

Forrás: TradingView.com
info
Forrás: TradingView.com
Forrás: TradingView.com

Viszont az iráni háború folytatódása és az, hogy kiderült, a Fidesz minden várakozásnál rosszabb állapotban hagyta hátra az államkasszát, egyértelműen ismét kockázatosabbá tette a magyar papírokat a nemzetközi befektetők szemében, ezt pedig a pénzükért elvárt hozam emelkedésében fejezték ki: ezért akár órákon belül előállhat egy olyan helyzet, hogy a lakosság alacsonyabb hozam mellett kénytelen hitelezni az államot, mint a piac.

Ez ugyan persze messze nem lenne történelmi pillanat, hiszen mint alább is látszik, egészen konkrétan idén márciusban is volt már ilyenre példa, de tudni róla azért érdemes.

info
Forrás: TradingView.com
Eddig az 5 éves hozammal volt érdemes összemérni a FixMÁP-ot, most már a 3 éves lesz a mérce.

Azok a lakossági befektetők, akik elsősorban állampapírokban utaztak, akkor jártak a legjobban, ha még az év első felében sokáig elérhető 7%-os, 5 éves FixMÁP-pal töltötték fel a portfóliójukat, ehhez kétség sem férhet.

Azt azonban nem lehet mondani, hogy most már egyértelműen rossz vétel lenne az új, rövid és kevesebbet fizető papír: a reálhozam az infláció látványos visszaesése miatt még mindig könnyedén elérhető az adó- és illetékmentes papírokon, viszont most már a megváltozott futamidőt is figyelembe kell venni a döntés során – ha valaki már megszokásból a korábbi 5 éves befektetési horizonthoz állította össze a hozamelvárását, annak most ismét mérlegelnie kell majd.

Visszatekintve ez sem lesz egy rossz hozam

Utólag persze könnyű megmondani, hogy mikor kellett volna beszállni egy-egy befektetésbe (igaz, pont a FixMÁP kapcsán ezt azért többek közt a Forbes.hu is jelezte előre), de azt nem mondhatjuk, hogy most ne lenne szinte teljesen egyértelmű, hogy hamarosan a mostani FixMÁP-ok lesznek majd a kockázatkerülő befeketők „hűha-pillanatai”.

Abból ugyanis, hogy az ÁKK nem csak a kamatot, de a futamidőt is csökkentette a papírnál, arra lehet következtetni, hogy a kibocsátó számára már a korábbi 5 évre sem éri meg befixálni a kamatokat – minden bizonnyal azért, mert azzal számolnak, 3 év múlva már a jelenleginél is jelentősen alacsonyabb kamatok mellett tudják majd eladni az állam adósságát, így számukra minél előbb éri meg leépíteni a magas kamatozású sorozatokat.

Ez persze a befektetőknek nem feltétlen jó, de több irányból is alátámasztható hír.

Az eurózóna-csatlakozásból is az következik, hogy a belépési dátumhoz közeledve lassan, de biztosan hozzáidomulnak majd a magyar kötvényhozamok az eurózóna fiskális oldalról a hazaihoz hasonló tagjainak hozamszintjéhez – ez pedig a jelenlegi környezetben további 2 százalékpontnyi hozamcsökkenést jelenthet a magyar befektetőknek.

info
Forrás: TradingView.com
Az 5 éves hozamok alakulása, zölddel az inkább peer olasz, kékkel a benchmark német. Egyelőre az 5 éves papírok tekintetében.

De ahogy mindent, ezt a tényt is érdemes kontextusában kezelni: az eurózóna tagjaként szinte biztos, hogy nem kell majd olyan inflációs sokkal számolnunk, amit a Covid után a lakosság a PMÁP-ba való féktelen meneküléssel próbált meg kezelni, az alacsonyabb hozamok tehát nem jelentenek majd egyet a reálhozamok megszűnésével. De addig még sok víz lefolyik a Dunán.

The post Megrohamozták a magyarok az állampapírokat, és jól tették: aki lemaradt, kimaradt – és lesz ez még így se appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0