

Kétségtelen tény, hogy mindig nagyon várjuk a nyaralást, a jól megérdemelt szabadságunkat. Az emberek jelentős hányada vízpart közelében szeret kikapcsolódni és nyaralni. Az mindegy, hogy tóról, tengerről vagy folyóról van szó, sokan választják nyaralásuk helyszínéül azokat a városokat, helyeket, országokat, ahol lehetőség van víz közelében pihenni. De mi ennek az oka? Miért annyira népszerű a víz közelében történő nyaralás? Cikkünkben erre a kérdésre adjuk meg a válaszokat.
Számtalan tanulmány számolt be arról, hogy a víz csökkenti a stresszt és a szorongást, ami pedig a mentális állapotra hat pozitívan. Azonban a vízparti nyaralásnak nemcsak mentális egészségügyi előnyei vannak, a fizikai egészségre is pozitívan hat. A vízparti, azaz a természetben történő pihenés csökkenti a légzésszámot, ami jót tesz a tüdő egészségének, illetve a szív- és érrendszerre is pozitív hatást gyakorol.
Mára már közismert, hogy a természetben való tartózkodás jót tesz a mentális egészségnek. A kutatások szerint a víz látványa előnyös a zaklatott elme megnyugtatására, illetve a testi, a lelki és a szellemi pihenés elősegítésére. A víz mellett tartózkodás hatással van a lelkiállapotunkra, ezért nagyon hasznos lehet azok számára, akik stresszel, szorongással vagy depresszióval küzdenek.
Már évezredekkel korábban is felismerték a víz gyógyító tulajdonságait és hatásait. Már az ókori görögök is olyan természetes forrásokat és fürdőket kerestek, amelyek nyugtató hatást gyakoroltak a testükre és lelkükre.
Sok kutatást végeztek azzal kapcsolatban, hogy a víznek milyen pozitív hatásai lehetnek az emberekre. Egyes hozzáértők szerint még a viselkedésünket, az élethez való hozzáállásunkat is megváltoztatja. A víz jelenléte segít a jobb gondolkodásban és ösztönzi a proszociális viselkedést. Növeli az empátiát, és az élettel is sokkal elégedettebb vagyunk, ha víz közelében töltünk egy kis időt, netalántán ott élünk.
A vizet – legyen az tó vagy folyó – minden érzékszervünkkel érzékeljük. Már a víz illata, látványa és hangja is megnyugtató hatással van ránk, ez pedig pozitív, boldog lelkiállapotot eredményez.
Minél több időt töltünk el víz közelében, annál nagyobb késztetést érzünk a fizikai aktivitásra, legyen szó evezésről, úszásról vagy éppen búvárkodásról. Ezek a mozgásformák pedig edzik a testet, növelik az állóképességet, erősítik az izmot, illetve a szív- és érrendszer egészségének is jót tesznek.
A víz közelsége stimulálja az érzékeinket, és gyógyító hatásokkal is rendelkezik. Az áramló, mozgó víz nyugtató hatásokkal rendelkező, fehér zajnak minősül. A vízparton és a vízben történő meditáció is nagyon pozitívan hat az idegrendszerre. Ettől nemcsak boldogok, de kiegyensúlyozottak is lehetünk.
A vízben való fürdés csökkenti a stresszt, hiszen kiegyensúlyozza a szimpatikus és a paraszimpatikus idegrendszert. A vízparti nyaralás csökkenti a kortizolszintet, és így csökken a stressz miatt létrejövő krónikus betegségek esélye. Vízparti nyaralást javasoltak azoknak a szakértők, akik poszttraumás stresszben, pánikbetegségben, szorongásos betegségben, szociális szorongástól vagy depresszióban szenvednek.
A víznek nemcsak a látványa tesz jót a lelki egészségnek, hanem maga a hidratáltság is nagy szerepet játszik az egészség megőrzésében. A rendszeres vízfogyasztás az egészséges agyműködést is biztosítani tudja. Ha nem iszunk eleget, az csökkenti a figyelmet, a pszichomotoros és szabályozó funkciókat, illetve a gondolkodást és az észlelést is. A dehidratáció csökkenti a reakcióidőt a munkamemóriában is, emellett csökken az éberség, a koncentráció, illetve fokozódik a fáradtság és a szorongás.
