Milliárdokat kapott a Netflixtől egy sorozatra, karórákat, Rolls-Royce-okat és luxusmatracokat vett belőle

Öt Rolls Royce, piros Ferrari, karórák és ruhák 650 ezer dollárért – mindenre költötte pénzét a hollywoodi rendező, csak arra nem, amire kellett volna.

Mi történt? Két és fél év börtönre ítélték hétfőn Carl Rinsch hollywoodi írót és rendezőt – írja a Guardian. A bíróság bűnösnek találta a 47 Ronin rendezőjét, amiért 11 millió dollárt (közel 3,5 milliárd forintot) csalt ki a Netflixtől egy soha el nem készült sci-fi sorozatra. Az ügyészség öt év börtönt kért az írő-rendezőre, a tizenegy millió dollár visszafizetése mellett. A vádirat szerint Rinsch 2018 és 2019 között 44 millió dollárt (14 milliárd forintot) kapott a streaming-óriástól a White Horse című sorozat elkészítésére. A rendező 2020-ban azt állította, hogy az összeg nem elég, és még 11 milliót kért a forgatás befejezéséhez.

A pénzt azonban nem a sorozatra használta, hanem saját számlájára utalta. Ezt követően sikertelen befektetésekbe kezdett, és néhány hónap alatt a 11 millió dollár körülbelül felét elveszítette – állítja az ügyészség.

Több ebből

Árbevételének 84 százaléka már külföldről jön, Csányiék is beszállnak a Mobilfoxba
Direkt36: az Orbán-kormány már tíz éve tudott a magyar egészségügy súlyos problémáiról, a jelentés mégis a fiókban maradt

Mit kell még tudni? Az ügyészség szerint Rinsch ezt követően a megmaradt pénzét kriptovalutába fektette. Ezzel sikerült visszanyerni valamennyit, azonban az ámokfutás itt sem ért véget: visszafizetés helyett költekezésbe kezdett. Egyebek mellett öt Rolls-Royce-ot, egy piros Ferrarit, 652 ezer dollár értékben órákat és ruhákat, 628 ezer dollárért pedig két matracot (igen, kétszázmillió forintért vett két matracot) vásárolt. További 295 ezer dollár luxus ágyneműkre és lakástextilekre ment el, de letörlesztette 1,8 millió dolláros hitelkártya-tartozását is. A szövetségi bíró szerint Rinsch mentális egészségi problémái „magyarázatot adhatnak egyes túlkapásokra”, ugyanakkor nem változtatnak azon, hogy „eltökélten hazudott azért, hogy jelentős összegeket szerezzen a Netflixtől, majd további hazugságokkal tussolja el az ügyet.”

Mi jöhet most? Rinschnek szeptembertől kellene elkezdenie letölteni a büntetését, de jogi csapata már jelezte, fellebbeznek a döntés ellen. A rendező sarkában egyébként ott áll Hollywood egyik legkedveltebb színésze, Keanu Reeves is, aki a büntetés kiszabása előtt levelet írt a bíróságnak. Ebben azt írta, hogy Rinsch „kivételes örömöt és melegséget sugároz a körülötte lévők felé”, valamint „kreativitásával és víziójával másokat is inspirál”. A Netflix nem kommentálta az ítéletet.

The post Milliárdokat kapott a Netflixtől egy sorozatra, karórákat, Rolls-Royce-okat és luxusmatracokat vett belőle appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0