Negyven millió forint miatt került felszámolás alá az ország egyik legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatója. Mi jöhet most a Doktor24 ügyében?

Súlyos eljárási hiba sodorta méltatlan helyzetbe Magyarország egyik vezető magánegészségügyi szolgáltatóját – ezzel a címmel adtak ki kedden egy közleményt a Doktor24 csoport tulajdonosai. Összegyűjtöttük, mit érdemes tudni a húsz éves múlttal rendelkező vállalatról és hogy mi jöhet most az ügyben.

A Forbes.hu-n is megírtuk kedden, hogy felszámolási eljárás indult a Doktor24 Medicina Zrt. ellen június végén. A többek között Kóka János egykori gazdasági, illetve egészségügyi miniszter és Lancz Róbert egészségügyi menedzser által tulajdonolt Doktor 24 Csoport, amelynek része az érintett cég, az ország egyik legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatója.

Több ebből

Több tízmilliós jogvita és felszámolás az egyik legnagyobb hazai magánegészségügyi szolgáltatónál
Átütő hormongyógyszert fejlesztett a Richter, huszonöt éve nem volt originális szer a negyvenes, ötvenes nők panaszaira
A cég még veszteséges, de a tervezett ütemben halad Csányi Sándor 60 milliárdos nagykórházának építése

A történtekről a vállalat kedden eljuttatott egy közleményt lapunknak, ami alapján a vita egy évekkel ezelőtti, mintegy 40 millió forintos beszállítói követelésből indult, amelyet jogi alapon jóhiszeműen vitattak. A felszámolásról szóló eljárás a cég szerint két ponton is sértette a törvényi garanciákat.

„Egyrészt a másodfokú döntést a bíróság csaknem négyhetes késéssel kézbesítette, másrészt a felszámolást három nappal azelőtt rendelték el és tették közzé, hogy a másodfokú döntést részünkre joghatályosan kézbesítették, és ezzel az jogerőre emelkedett volna.”

Álláspontuk szerint ezekkel a mulasztásokkal megfosztották a céget attól a törvényben biztosított jogától, hogy megismerje a másodfokú eljárás eredményét, és a követelés kiegyenlítésével elkerülhesse a felszámolást.

Egykori miniszter a vezetőségben

A cégcsoport az elmúlt időszakban jelentős szereplővé vált a hazai magánegészségügyben, több mint 1200 munkatárssal és több százezer ellátott pácienssel. 2019-ben még nagyjából 2 milliárd forintos árbevételű vállalat volt, 2026-ra pedig már 20 milliárd forint feletti forgalmat vár 1,5 milliárd forintos EBIDTA mellett. A növekedést részben külföldi befektetők tízmillió eurós tőkeinjekciója finanszírozta, amelyből országos terjeszkedésbe, kórházépítésbe és több felvásárlásba kezdtek.

A lendületet azonban váratlanul megtörte, hogy 2023-ban legnagyobb befektetőjük, a lengyel V4C alap, amelynek meghatározó tulajdonosa a lengyel állami fejlesztési bank, geopolitikai okokra hivatkozva kivonult Magyarországról. Az alapítókkal idén februárban ültünk le beszélgetni, ekkor elmesélték, hogy a lengyel–magyar politikai kapcsolatok megromlása miatt döntött így a V4C. „Bill Watson (a V4C alap managing partnere) rezzenéstelen arccal azt mondta, hogy hiába tesszük mi jól a dolgunkat, sajnálja, ők kivonulnak. Mi meg hazamentünk, mind a ketten kinyitottunk minden szekrényt, és nem találtunk otthon pár milliárd forintot” – emlékezett vissza Kóka János.

A cég végül hitelből és új finanszírozással visszavásárolta a külföldi tulajdonosok részesedését, így ismét teljes egészében magyar magántulajdonba került. Az elmúlt két év ezért a stabilizálásról szólt: a vállalat visszavett a terjeszkedésből, átszervezte működését, és a veszteséges üzletágak leépítésével ismét nyereségessé vált. Az alapítók szerint a válság arra kényszerítette őket, hogy jóval költséghatékonyabb működést alakítsanak ki, miközben hosszú távú terveikről – az országos hálózat kiépítéséről és egy későbbi tőzsdei megjelenésről – nem mondtak le.

Csak protetikai és sportsebészeti műtétből az elmúlt öt évben majdnem tízezer beavatkozást végeztünk NEAK-finanszírozással, mind veszteséggel. Csaknem kétmilliárd forintot bukunk rajta, de nem szüntettük meg, valójában ez a Doktor24 legnagyobb CSR-tevékenysége”

– mondták februárban.

A májusban közzétett beszámolójuk szerint a Doktor24 Medicina Zrt. bevétele egy év alatt 36 százalékkal emelkedett: 6,67 milliárdról 9,08 milliárd forintra. A növekedés azonban nem a hagyományosan meghatározó foglalkozás-egészségügyi üzletágban jelent meg, hanem elsősorban a járóbeteg- és különösen a fekvőbeteg-ellátás felfutásában, utóbbi esetében több mint egymilliárd forintos bővüléssel. Ez alapján a vállalat súlypontja egyre inkább a komplexebb, kórházi jellegű szolgáltatások felé tolódik, összhangban a kapacitásbővítésekkel és az elmúlt időszak nagyobb beruházásaival.

A bővülés ellenére a Zrt. továbbra sem fordult nyereségbe, a beszámolójuk szerint mínusz 391 millió forintos adózott eredménnyel zárták a tavalyi évet, ha a cégcsoportnak csak a felszámolás alatt lévő cégét nézzük.

Hogyan tovább?

A Doktor24 vezetése szerint a kialakult helyzet komoly üzleti és reputációs kockázatot jelenthet, miközben a szolgáltató továbbra is stabilan működik. „Meggyőződésünk, hogy egy jogállamban nem kerülhet veszélybe egy nyereséges, több mint ezer embernek munkát adó, betegek százezreit ellátó egészségügyi vállalat pusztán azért, mert nem gyakorolhatta a törvény által biztosított jogait” – írták a keddi közleményben.

Arról is beszámoltak, hogy a vitatott összeget a döntés kézhezvétele után azonnal rendezték, a hitelező pedig ezt igazolta. Ez alapján kezdeményezték a felszámolási eljárás megszüntetését, azonban a Portfolio kedd este arról írt, hogy a Fővárosi Törvényszék elutasította a Doktor24 kifogását. Mi is küldtünk kérdéseket a bíróságnak, frissítjük a cikket, ha érkezett válasz.

A törvényszék szóvivője arról is beszélt a lapnak, hogy az eljárás a hatályos jogszabályoknak megfelelően zajlott és a cég jövője jelenleg attól függ, hogy a felszámolási eljárás során sikerül-e rendezni az esetleges további hitelezői követeléseket. A szóvivő szerint a Doktor24 egyik fő állítása, miszerint a döntés csak a kézbesítést követően vált volna jogerőssé, nem felel meg a jogszabályoknak, és azt már nem teszi semmissé, hogy a Doktor24 időközben kiegyenlítette azt a 30–40 millió forintos tartozást, amely miatt az eljárás elindult.

A felszámoló feladata most az lesz, hogy feltárja a társaság valamennyi fennálló kötelezettségét, és egyeztessen a hitelezőkkel.

Ez ugyanakkor nem jelenti automatikusan a vállalat megszűnését: a bíróság szóvivője szerint a felszámolási eljárás keretei között is van lehetőség megállapodásokra és a működés rendezésére.

The post Negyven millió forint miatt került felszámolás alá az ország egyik legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatója. Mi jöhet most a Doktor24 ügyében? appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0