Osztalékfizetésről döntött az egyik leggazdagabb magyar cége

A hetedik leggazdagabb magyar vállalata majdnem 4 milliárd forintos profitot ért el tavaly, és majdnem ekkora értékben fizetett is osztalékot.


A sorozatot az Opten támogatja.

Erős éven van túl a hetedik leggazdagabb magyarhoz, Jellinek Dánielhez tartozó Indotek-Investments Alapkezelő Zrt. A cég 2025-ben több mint 4,3 milliárd forintos árbevételt ért el, ami az előző évekhez hasonlóan egy stabil működést jelez. A vállalat adózott eredménye 3,94 milliárd forint volt a tavalyi évben. Utóbbi érték mindössze 4 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.

A cég saját tőkéje jelentősen, 13 százalékkal csökkent a megelőző évhez képest, 5,04 milliárd forintról 4,39 milliárd forintra. Eszközállományuk értéke 7,33 milliárd forintot tett ki, ebből 5,46 milliárd a befektetett eszközök értéke. A forgóeszközök 837 millió, a pénzeszközök 520 millió forintot érnek. Rövid lejáratú kötelezettségei 2024-ről 2025-re majdnem a kétszeresére nőttek.

Az Indotek-Investments Alapkezelő Zrt. rgyetlen részvényese – a Jellinek Dánielhez tartozó Florange Proparty Kft. – 2025-ben osztalékfizetésről döntött. A kifizetett osztalék mértéke majdnem megegyezik a vállalat adózás utáni eredményével, az összeg 3,88 milliárd forint.

Az alapkezelő elsősorban ipari, irodai és kereskedelmi ingatlanok felvásárlásával foglalkozik. A megszerzett ingatlanok hasznosításából, átstrukturálásából és újrapozícionálásából gazdagodnak. A nyílt-piaci felvásárlások mellett a felszámolásokból és banki stresszhelyzetekből is lecsapnak elérhető befektetésekre.

Új kapitány a kormányrúdnál

A cég élére 2026. február 19-én nevezeték ki Nádasdy Bencét. Új, vezérigazgatói megbízatása mellett Nádasdy az igazgatóság tagjaként továbbra is felelős az Indotek Group tőke- és bankfinanszírozásának irányításáért. Nádasdy Bence idén május 15.-óta az igazgatóság elnöke, mellette Titkos Alexandra és Németh Kristóf László is idén tavasszal került a testületbe, igazgatósági tagként.

A magyar milliárdos kezébe kerül az egyik legnagyobb kiskereskedelmi lánc

Az Indotek Csoport tulajdonosa, Jellinek Dániel megszerezte az Auchan Magyarország száz százalékos tulajdonrészét. Közleményükben azt írták „az 53 százalékos tulajdonrész megvásárlását az Indotek Group saját forrásból finanszírozta; a tranzakció értékét a felek nem hozták nyilvánosságra”. A cég még 2024 végén vásárolta meg az üzletlánc 47 százalékát.

A hetedik leggazdagabb magyar a felvásárolásról azt mondta, hogy az elmúlt években főként a külföldi befektetésekre koncentráltak és nemzetközi portfóliót építettek. Ezzel együtt a magyar piacban ismét látják a hosszútávú növekedési potenciált, így indokoltnak találták az Auchan Magyarország teljes felvásárlását.

The post Osztalékfizetésről döntött az egyik leggazdagabb magyar cége appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0