Ötven lakás, tíz cég, új ambíciók. A celeblistán már ott volt, most a leggazdagabbak közé is bekerült

Jákob Zoltán, a Crytstal Nails és a Luxoya alapító-tulajdonosa a Forbes friss Gazdaglistájának egyetlen olyan szereplője, akit celeblistánkon is jegyzünk. A Forbes hasábjain 2016-ban írtunk először portrét Jákobról és cégéről, „Rajta leszek a Forbes 33-as listáján!”, vagyis már akkor a gazdaglistára utaló címmel. A pillanat most jött el, Zoli büszke is rá, hogy szerepel a listán, de azt mondja, az utóbbi tíz évben sokat változott a személyisége. Erről az útról, cégbirodalmának aktualitásairól és az őt is keményen érintő vagyonadóról beszélgettünk vele.


„Elég esős az idő, árvizet és elárasztott utcákat látni, de a repülők mennek, úgyhogy nemsokára utazom is tovább Shanghajba” – ül le a kamera elé Bangkokban Jákob Zoltán, a Crytstal Nails és a Luxoya alapító-tulajdonosa.

Az interjú időpontjának egyeztetéséhez most nem kellett a naptárjába néznie: szabadságon van, és Bangkokban csak pár napra állt meg, hogy Kínában majd gyorsabban tudjon alkalmazkodni az időeltolódáshoz.„Össze akarom hasonlítani a kínai autócsodákat a Ferrarival és a Lamborghinivel. Szeretnék kicsit kizökkenni, hogy új ingerek érjenek” – mondja.

Továbbiak ebből

Jöhet az újabb tűzpiros Ferrari? Megnéztük, hogyan teljesített Jákob Zoli cége
Jákob Zoltán: Kipróbáltam, milyen, amikor úgy élsz, mint az amerikai filmekben a gazdagok. Nem jött be
A rangsor, ahol Tiborcz már előzi Mészáros Lőrincet
Új játék kezdődik: 13 billió forint, 32 új név és az elszámoltatás szele – itt a Forbes legújabb gazdaglistája
info
Fotó: Sebestyén László (Forbes.hu-archív)

Próbál „kikoncentrálni”

Közben meghozzák a tejport a kávéjába, így kér még egy pillanatot, amíg borravalót ad a szobaszervizesnek, és külön meg is köszöni a munkáját.

„Tíz évet kellett várni, de nagyon örültem neki, amikor megtudtam, hogy felkerültem. Tudom, hogy most kibővítettétek a listát” – utal ötvenesről százasra bővített friss Gazdaglistánkra. Hozzáteszi: tíz éve (2016-ban írtunk róla először a Forbesban, és már akkor célul tűzte ki a listára való felkerülést) még más ambíciói voltak.

„Azóta sokat változott a személyiségem. Akkoriban kezdtem meggazdagodni, most már próbálok kikoncentrálni ebből a helyzetből.

De büszke vagyok, mert a vagyonomat önerőből építettem, közbeszerzések, támogatások nélkül.” A Forbes NER-skálája is alátámasztja a Zoli által elmondottakat, mert ő is azon alig két tucat milliárdos – például Zettwitz Sándor, az egészségügyi termékeket gyártó 77 Elektronika alapítója, vagy Bojár Gábor, a Graphisoft egykori alapítója,vagy a fotexes Várszegi Gábor,– között van, akik módszertanunk szerint teljesen self made szereplők: vagyonuk felépítésében sem a politikai hátszél, sem a NER-kapcsolatok, sem az állami kitettség nem játszott érdemi szerepet.

Zoli kifejtette: miközben próbált becsületesen dolgozni, sokszor látta, hogy az ügyeskedők többre viszik. A listaszereplés ugyanakkor azt is mutatja számára, hogy megérte a saját ütemében és becsületesen nőni.

A tíz céget magába foglaló Jacobs Global cégcsoport 11,5 milliárd forintos árbevétellel zárta 2025-öt, és 6,5 milliárdos osztalékot is elfogadtak. A bevételek tartóoszlopa továbbra is a műköröm: az immár 23 éves Crystal Nails, illetve másik két körmös márkája – a BrillBird és a MarilyNails – forgalma az utóbbi években rendre 9 milliárd forint közelében alakult. A körmös területen normál haszonkulccsal tudnak dolgozni, és közel 30 országban vannak ott a termékeik, a műköröm pedig abszolút válságálló, „továbbra is úgy dübörög, mint régen”.

Erről szól még a cikk

  • Hogyan építi tovább birodalmát a fodrászokra alapozva?
  • Miért nem hoz még olyan sok profitot két éve bevezetett márkája, a Luxoya?
  • Mely családtagjai dolgoznak a cégeiben?
  • Milyen ingatlanbefektetései vannak?
  • Miért vagyonkezelő alapítvánnyal tartja kézben a családi vagyont?
  • Hogyan szabályozta, ki mikor juthat pénzhez a vagyonból?
  • Mit gondol az őt is keményen érintő vagyonadóról?

The post Ötven lakás, tíz cég, új ambíciók. A celeblistán már ott volt, most a leggazdagabbak közé is bekerült appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0