Pert indított a Centrál Médiacsoport a Ringier Magyarország felvásárlása miatt. Varga Zoltán vezérigazgató szerint nem lehetünk következmények nélküli ország

Varga Zoltán felhívta a Ringier svájci vezérigazgatóját, hogy közölje vele a helyzetet. Közölte, hogy a lépés logikus és ő is ezt tette volna.


Mi történt? Beperelte a Ringiert és eljárást indított az Indamédia általi felvásárlás miatt a Centrál Médiacsoport – erről a cég tulajdonosa és vezérigazgatója beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában. Varga Zoltán azt mondta, hogy a panaszaik eljutottak az Európai Médiaszolgáltatási Testülethez, ahol nekik kedvező állásfoglalás született.

Varga azt mondta, hogy az ügynek következményei lesznek, illetve kijelentette, hogy „nem lehetünk következmények nélküli ország”.

Több ebből

Addig hiszek a függetlenségben, amíg nyereségesek vagyunk – erős mondatok a Varga-interjúból
Nem tudtam, hogy mekkora hatalmat jelent a média, én csak egy jó dealt láttam
Becsattogott 12 markos ember gépfegyverrel. Engem kerestek

Kontextus: A svájci tulajdonú Ringier Magyarországot 2025 őszén vásárolta fel az Indamédia Network Zrt. Az erről szóló döntést 2025. október 31-én jelentették be. Az akvizícióval többek között olyan termékek kerültek az Indamédiához, mint a Blikk, a Kiskegyed, a Glamour, az EgészségKalauz és a TV24.

Varga Zoltán arról beszélt, hogy a Ringier rengeteg állami hirdetést kapott az utóbbi időben, nagyságrendileg évi 2,5 milliárd forintot. Hozzátette, hogy a cégcsoportjának az elérése és árbevétele a Ringier Magyarország kétszerese, mégsem kaptak állami hirdetéseket.

Az állami forintok nélkül a Ringier Magyarország veszteséges lett volna, mégis el tudták adni közel tízmilliárdért

– mondta Varga Zoltán.

Arról is beszélt, hogy korábban panaszt tettek a Gazdasági Versenyhivatalnál a Ringier Magyarország felvásárlása miatt, de az április 12-i választásokig az ügy nem haladt. „Az Indamédia a második legnagyobb szereplő az online piacon, és felvásárolta a negyedik legnagyobbat, vagyis a Ringier-t. Erre nem lehet azt mondani, hogy nem befolyásolta a versenyt” – érzékeltette a felvásárlás súlyát a vezérigazgató.

Varga Zoltán hozzátette, hogy felhívta a Ringier svájci vezérigazgatóját, hogy tájékoztassa a perről és az eljárásról. „Azt válaszolta, hogy logikus lépés és a helyemben ő is ugyanezt tette volna” – mesélte a vezérigazgató.

Deal. Varga Zoltán, a Centrál Médiacsoport vezérigazgatója a Forbes Deal podcast vendége volt. Az epizódot itt meghallgathatják:

The post Pert indított a Centrál Médiacsoport a Ringier Magyarország felvásárlása miatt. Varga Zoltán vezérigazgató szerint nem lehetünk következmények nélküli ország appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0