Sorra nyerték a közbeszerzéseket, mégis szinte felére csökkent nettó árbevétele az egykori Tiborcz üzlettárs építőipari cégének

A West Hungária Bau Kft. többek között részt vesz az egykori Pénzügyminisztérium várbeli épületének rekonstrukciójában, de a Várkert Bazár, és a Szegedi Dóm felújítását is ők végezték. A jelentős profit ellenére nem döntöttek osztalékról a tulajdonosok.

A sorozatot az Opten támogatja.

A Paár Attila érdekeltségébe tartozó építőipari nagyágyú West Hungária Bau Kft. gyakori kedvezményezettje állami megrendeléseknek, mégis a tavaly közölt eredményekhez képest 85 milliárd forinttal kevesebb nettó árbevétellel zárta a 2025-ös évet.

Több ebből

Majdnem 300 milliárd forintos árbevétellel és 30 milliárdos profittal zárt az egyik legnagyobb magyar családi cég
Jöhet az újabb tűzpiros Ferrari? Megnéztük, hogyan teljesített Jákob Zoli cége
A pályán kívül is sikeres. Milliárdos vagyont halmozott fel a Szoboszlai család

A cég így is busás eredményt ért el. A május 29-én közzétett beszámoló szerint a győri futballstadiont is tulajdonló társaság 2025-ben 97,356 milliárd forint nettó árbevételt ért el és 9,114 milliárd forint adózott eredményt könyveltek el.

A tulajdonosok úgy döntöttek, hogy a 9 milliárd forintos összeget az eredménytartalékba helyezik, és nem szavaztak meg osztalékot. 2024-ben azonban máshogyan jártak el, akkor a 28,2 milliárd forintos profitból 10 milliárdot kivettek a cégből, így összességében az eredménytartalék tavaly több mint 18 milliárd forinttal 63 milliárd forint fölé emelkedett.

A közzétett mellékletből az is kiderül, hogy az 1997 óta működő cég nem dönthet szabadon arról, mennyi pénzt vesznek ki osztalékként a tulajdonosok. Ez amiatt van, mert a beszámoló szerint a West Hungária Bau jelentős összegű, több tízmilliárd forintra rúgó pénzügyi garanciát tart fenn bankoknál és biztosítóknál, akik szigorú feltételeket szabnak. Ezek nem közvetlen tartozások (a mérlegben sem jelennek meg), hanem olyan vállalások, amelyek azt biztosítják, hogy a cég teljesíti a szerződéseit.

Az elsősorban lakó- és nem lakó épületek építésével foglalkozó cégnek öt leányvállalata, és nyolc közös vezetésű vállalata van, ezekben rendre 50 százalékos a részesedésük, egyedüli kivétel a Standful Property kft., ahol csak 46 százalékos a részesdésük. Utóbbi cég épít luxuslakóparkot a keszthelyi Helikon strand mellett.

Az egyik leggazdagabb magyar a cégbirodalom élén

A West Hungária Bau Kft. többek között részt vesz az egykori Pénzügyminisztérium várbeli épületének rekonstrukciójában, de honlapjuk szerint a Várkert Bazár, és a Szegedi Dóm felújítását is ők végezték. Emellett teljesen megújították a keszthelyi Hotel Helikont, míg a Mátrai Erőmű telephelyén Mészáros Lőrinccel konzorciumban építenek erőművet.

A cég jelenleg jó piaci helyzetet mondhat magának. Igyekszik ezt úgy kihasználni, hogy tevékenysége színvonalának emelése útján piaci pozícióit megtarthassa (növelhesse)

– fogalmaznak a közzétett beszámolóban.

A magyar beruházások mellett a tavalyi évben külföldön is lett egy telephelyük, ugyanis a vállalkozás két másik magyar céggel Szlovákiában épít katonai kórházat 540 millió euróért, az üzletről tavaly nyáron számoltunk be. A dokumentum szerint a külföldi tevékenységből származó eredményük 1,321 milliárd forint volt 2025-ben, az összforgalomhoz képest tehát elenyésző. Arra is kitérnek, hogy a cég a nemzetközi tapasztalat hiánya és a várható garanciális kötelezettségek miatt jelentős céltartalékot képzett a jövőbeni kockázatok fedezésére, emiatt vállalták a már említett hatalmas pénzügyi garanciát is a bankokkal.

A nyolcvan százalékos tulajdonrésszel rendelkező Paár Attila Tiborcz István volt üzlettársa, korábban megvásárolta Orbán Viktor vejének tulajdonrészét az Eliosban. A beszámolóban nem térnek ki külön arra, hogy mi áll az árbevétel csökkenése mögött, de az Átlátszó tavaly január végén arról írt, hogy Paár egy évindító közleményben kifejtette, hogy nagyon nehéz évek vannak az építőipar mögött, visszaestek az állami megrendelések, drágaság és szakember-hiány is van.

A bejegyzés már nem elérhető a honlapjukon. A kft.-nek három másik tulajdonosa van: Tóth Csaba, Mózes Zoltán és Dénes Balázs. A West Hungária Bau több milliárd forintnyi kamatmentes kölcsönt adott a tulajdonosainak, amelyet 2025 végéig nem fizettek vissza, de kitértek arra is a beszámolóban, hogy a kamat elengedése miatt a cég befizette a kapcsolódó adókat és járulékokat.

A West Hungária Bau kft. szerepelt a 100 legértékesebb 100 százalékban magyar cégről szóló tavalyi Forbes-listán, míg főtulajdonosa a 31. leggazdagabb magyar a tavalyi becslésünk alapján.

The post Sorra nyerték a közbeszerzéseket, mégis szinte felére csökkent nettó árbevétele az egykori Tiborcz üzlettárs építőipari cégének appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0