Nőként érvényesülni a politikában általában nem könnyű, de Európának ezen a felén különösen nehéz. Nem akármilyen elhatározás kellett ahhoz, hogy Zuzana Čaputová hat évvel ezelőtt úgy döntsön, jelölteti magát köztársasági elnöknek. Ha azt hinnénk, hogy aki követi a magyar belpolitikát, az már mindent látott, ami európai országban előfordulhat, akkor ezt kicsit gondoljuk át: Szlovákiában rabolták már el államfő fiát, illetve több kormányt is azzal vádoltak, hogy aggasztóan közel kerültek a szervezett bűnözéshez, és ez utóbbi Ján Kuciak újságíró meggyilkolásában csúcsosodott ki. A Kuciak-gyilkosság hozta el a független Szlovákia legsötétebb óráját, amikor tömegek mozdultak meg és követelték a politika megtisztítását a korrupciótól. Ez ösztönözte Čaputovát is arra, hogy belépjen az országos politikába.

VLADIMIR SIMICEK / AFP Zuzana Caputova szlovák köztársasági elnök Pozsonyban 2024. május 16-án.

Marek Šulík igen hamar, még az elnökválasztási kampány idején figyelt fel a kérdésekre szokatlanul egyenesen válaszoló nőre, és meggyőzte őt, hadd kövesse kamerájával azután is, hogy Čaputovát 2019 tavaszán elnökké választották. Így készült a film, amely végigkövette a teljes elnöki ciklust, és időrendben láthatjuk a legfontosabb eseményeket a színfalak mögött. A rendező a háttérben marad, néhányszor halljuk csak kérdezni, de egyébként a képek mesélnek, csak kevés támpontot kap a néző a látottak értelmezéséhez.

Čaputová eleve kritikus időszakban lépett hivatalba, hiszen a Kuciak-gyilkosság utóhatásaiba belebukott Robert Fico kormánya, de ez még semmi nem volt ahhoz képest, ami utána következett:

az elnök egyetlen ciklusa alatt öt (!) miniszterelnök váltotta egymást, kormányválsággal és előrehozott választásokkal, majd Fico ellenzéke kormányra kerülve addig aprította egymást és saját magát, míg tavaly Fico vissza nem térhetett a hatalomba (a vége főcím után utólag bevágták a Fico elleni merényletet is). És ez csak a belpolitika, mert közben volt Covid-járvány, aztán kitört az orosz-ukrán háború, nyomában az energiaválsággal,

Fico populistái pedig a szélsőjobbal összefogva példátlan dezinformációs és hazugságkampányt indítottak, melyben az oltásellenes, illetve orosz propagandaelemek mellett egészen alpári és személyeskedő támadásoknak is központi szerep jutott.ű

Ebben a turbulens időszakban kellett volna tehát Zuzana Čaputovának megtestesítenie a nemzet egységét, de ez eleve reménytelen vállalkozás volt. És, ha mindez nem lett volna elég, személyes tragédiákkal és krízisekkel is meg kellett küzdenie: közvetlenül a beiktatása előtt derült ki, hogy kisebbik lányának agydaganata van (utóbb kiderült, hogy nem rosszindulatú), míg elnöksége idején, pont Ferenc pápa szlovákiai látogatásakor veszítette el az édesapját. A film megmutatja ezeket a pillanatokat is, mint ahogy többször is meglapulhatunk az elnök és stábja megbeszélésein, így láthatjuk például a hitetlenkedést az arcukon, amikor az éppen megbukó aktuális miniszterelnök, Igor Matovič váratlanul meggondolja magát, és kitépi a lemondását tartalmazó nyilatkozatot az elnöki stáb tagjának kezéből.

VLADIMIR SIMICEK / AFP Zuzana Caputova szlovák köztársasági elnök és Ferenc pápa kezet fog Pozsonyban 2021. szeptember 15-én.

Meg persze azt is láthatjuk, ahogy a populista és a szélsőjobbos politikusok közellenséggé teszik Čaputovát: folyamatosak a tüntetések, ezeken éppúgy lezsidózzák és Soros-ügynöközik, mint ahogy „amerikai kurvának” is nevezik – utóbbi ráadásul nem valami marginális futóbolondok rendezvényén hangzik el, hanem egy átlagos politikai nagygyűlésen, ahol a szónok mögött maga Fico is ott mosolyog a színpadon. De nem ezek tántorítják el Čaputovát attól, hogy a következő ciklusra is elinduljon, noha női politikusként láthatóan többet kap, ezeket azonban, ha nem is könnyen, de elviseli.

Amikor viszont egyre több fenyegetést kapnak a családtagjai (egy férfi például az arcát vállalva videóüzenetben jelenti be, hogy meg fogja ölni a lányait), az elnök láthatóan egyre jobban elbizonytalanodik. Hozzájárul ehhez a politikai közhangulat egyre toxikusabbá válása, és Čaputová láthatóan meg van rendülve, amikor a protokollal nem törődve átöleli annak a pozsonyi melegbárnak a tulajdonosát, amely előtt két embert agyonlőtt egy merénylő.

Igyekszik megfelelni a szerepének, és az alkotmányban előírt feladatainak, de egy őrült világban sajnos nem elég, ha valaki „csak” normális. Márpedig a film Čaputovát valóban úgy mutatja be, mint egy random civilt, akiből hirtelen politikus lesz, a reakciói is ennek megfelelően emberiek, nem pedig egy „liberális” vagy „progresszív” jelzőkkel felruházott politikusé.

Magyarországról nézve pláne irigylésre méltó, hogy ilyen egyáltalán megtörténhet, arról nem is beszélve, hogy beengedjen egy olyan stábot, amely nem PR-videókat készít róla.

Más kérdés persze, mennyire torzít a film a valóságérzékelésünkön: állítólag maga Čaputová nem volt elégedett elsőre azzal, ahogy a film ábrázolja őt, és nem az elnöksége pozitív hozadékaira koncentrál, mint ahogy nem foglalkozik a feminista és környezetvédő politikájával sem – mások szerint viszont pont Čaputová konfrontatívabb énje maradt ki a filmből. Ezt kívülről nyilván nehéz megítélni, az viszont látható, hogy Šulík filmje kicsit felszínes krónikája az ötéves ciklusnak: szépen végigmegy a legfontosabb eseményeken; láthatjuk és hallhatjuk a reakcióit, megismerjük a stábja amúgy szimpatikus tagjait, akikkel megvitatja a friss fejleményeket vagy egyezteti a beszédét, és bár az utazásai közül csak az ukrajnai került a filmbe, azt is láthatjuk, ahogy külföldi politikusokkal találkozik.

Ez mind rendben is van, mégis mehetett volna egy kicsivel mélyebbre a film. Ebből nem ismertük meg ugyanis nagyon a magánember Zuzana Čaputovát, és még olyan apróságból sincs sok, hogy például brazildiót tart az asztalán. A rendezőnek még az az ellentmondás sem tűnt fel, hogy miért csak férfiak alkotják a feminista elnök stábját, inkább mindent alárendelt annak a narratívának, hogy végül visszajöttek a rosszfiúk a hatalomba, és ebben a közegben az értelem és a ráció szükségszerűen vereségre van ítélve. Amivel sajnos nehéz is vitatkozni, mint ahogy afelett se könnyű napirendre térni, hogy ilyen simán megúszta a Kuciak-gyilkosság következményeit a jelenlegi szlovák vezetés, Šulík filmje viszont mintha azt üzenné, ez itt nem vénnek (és nőnek) való vidék, sőt, tulajdonképpen Orbán Viktornak igaza volt, amikor egyszer azt mondta: a karaktergyilkosságra épülő brutális közép-kelet-európai politikai klíma nem nőknek való.

Ilyen szempontból érthető Čaputová reakciója is, miszerint a film mutatta képpel ellentétben az elnöksége nem szimpla fegyverletétel volt. Marek Šulík viszont filmes és nem politikus, neki nem feladata választ találni a szlovák vagy a tágabb értelemben vett európai politika válságára, ő azt mutatja be, amit öt éven keresztül látott. És ha azt látta, hogy a politika felfalja és kikészíti a tisztességes embereket, akkor ez nem az ő hibája.

Elnökasszony (Prezidentka), 2024, 108 perc. A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon november 10-én és 13-án mutatják be a filmet.

The post Tényleg nem nőnek való vidék a karaktergyilkossággal teli kelet-európai politika? first appeared on 24.hu.