„Tökéletes 48 órát produkált” – így lett Kamala Harrisből alapértelmezett elnökjelölt

Tisztelem ezt a hivatalt, de a hazámat még jobban szeretem

mondta Joe Biden amerikai elnök szerdai, az Ovális Irodában tartott beszédében a demokrata elnökjelöltségtől való visszalépésével kapcsolatban, továbbá kijelentette, hogy teljes mellszélességgel támogatja alelnökét, Kamala Harrist, hogy ő kövesse az Egyesült Államok élén. Az amerikai elnökök közül Biden a hatodik, aki nem próbál meg duplázni, ráadásul a választáshoz ilyen közel még senki nem hagyta ott a kampányt. Ilyen lépést legutóbb a szintén demokrata Lyndon Johnson tett, aki a vietnámi háború kezelése miatt lépett vissza a versenyből a választás évében, 1968 márciusában.

Csakhogy Biden egy hete még váltig azt állította, hogy nem áll félre. Mi történt azóta?

Pont egy héttel a Fehér Házban tartott, a tévé által közvetített beszéde előtt derült ki, hogy az elnök koronavírusos lett, ezért meg kellett szakítania a kampánykörútját, és betegsége idejére a delaware-i otthonába vonult karanténba. Ezalatt is egyre többen, például

demokrata kampánydonorok, mint George Clooney;
megválasztott kongresszusi képviselők, köztük olyan nehézbombázók, mint a demokraták szenátusi vezetője, Chuck Schumer és a Képviselőház korábbi vezetője, Nancy Pelosi, összesen több mint háromtucatnyian;
valamint más, komoly befolyással rendelkező közéleti szereplők (mint Barack Obama volt elnök, Biden egykori „felettese”)

jelezték nyilvánosan: nincsenek meggyőződve arról, hogy Bidennek sikerülhet megvernie kihívóját, az őt megelőző elnököt, Donald Trumpot, ezért azt kérik, álljon félre. Ráadásul a felmérések sem mutattak semmi biztatót a jövőre nézve.

Bár láthatóan szorult a hurok Biden körül, még a hozzá közel állók sem tudták, mit lép az elnök, ha lép egyáltalán. Azt a múlt hét közepén már sokan pedzegették, hogy a hétvégén történhet valami, de a döntésből szinte mindenkit kihagyott az amerikai elnök.

Péntek este Bident felhívta a korábbi kabinetfőnöke, Ron Klain, hogy saját és mások támogatásáról biztosítsa az elnököt, illetve bátorítsa a folytatáshoz. „Maradj” – kérte Klain Bident, mire az elnök azt válaszolta: „Ez a szándékom. Ezt fogom tenni” – tudta meg a New York Times.

Szombat reggelenként szokásosan egyeztetnek a kampány társelnökei egymással, ám meglepődve tapasztalták, hogy a tárgyalás vezetői egy szót se pazarolnak a demokrata politikusok egyre gyarapodó felhívásaira. Az ezt megelőző szombaton, július 13-án Schumer szenátusi vezető, az elnök egyik legfontosabb szövetségese arra figyelmeztette Bident, hogy a mind a felső-, mind az alsóházi képviselőknek a többsége túllépne már rajta, és több szempontból is szerencsés lenne, ha visszalépne. Biden azt kérte tőle, adjon neki még egy hetet átgondolni a dolgokat.

Egy héttel később Biden valóban meghozta a döntést.

Szükségem van rád és Mike-ra

– közölte szombaton telefonon Steve Ricchettivel, az egyik fontos tanácsadójával azt kérve, hogy a másik legközelebbi szövetségesével, Mike Donilonnal együtt keressék fel őt a delaware-i otthonában. A két tanácsadó azonnal el is indult, és csatlakozott Bidenhez, a feleségéhez, Jill Bidenhez, az elnök kabinetfőnök-helyetteséhez, Annie Tomasinihez, valamint a first lady vezető tanácsadójához, Anthony Bernalhoz, akik a karantén kezdete óta a 640 négyzetméteres házban tartózkodtak.

Shawn Thew / EPA pool / MTI Joe Biden televíziós beszéde a washingtoni Fehér Ház Ovális Irodájában július 24-én.

Arra jutottak – írta a Washington Post –, hogy hiába minden próbálkozás, egyszerűen nem tudták megfordítani a közbeszéd témáját a balul sikerült első elnökjelölti vitát követő 24 napban, az elnök egyre elszigeteltebbé vált, miközben a körülötte kialakult pánik egyre hangosabbá. Nem véletlenül, hiszen például július 11-én a washingtoni NATO-csúcs alatt tartott sajtótájékoztatóján Kamala Harrist Trump alelnöknek,Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt pedig Putyin elnöknek titulálta.

A CNN arról is ír, hogy nem az egészségügyi állapota vagy a tanácsadói beszélték rá Bident a mielőbbi döntésre, ellentétben 2015-tel, amikor Donilon tanácsára – miszerint inkább gyászolja meg az elhunyt fiát – nem indult el az elnöki székért.

Saját elhatározása volt a visszalépés.

A koronavírusból időközben felépült, de szombaton még beteg és rekedt Biden úgy döntött, hogy nem videóüzenetben, hanem levélben jelenti be a visszalépését.

A levél vasárnapra készült el, miközben a Fehér Házban az elnök emberei még mindig hevesen azt magyarázták a sajtó képviselőinek, hogy Biden eltökélt a harcban, és megveri Trumpot a választáson. Cedric Richmond korábbi alsóházi képviselő és elnöki főtanácsadó, Biden régi barátja, vasárnap délelőtt 11-kor a CBS műsorában még úgy nyilatkozott:

Kristálytisztán akarok fogalmazni: ő döntött. És ez a döntés az, hogy elfogadja a jelölést, elindul a választáson, és újra megnyeri azt.

Az elnök a legközelebbi csapatának is csak percekkel azelőtt árulta el, mire készül, minthogy a közösségi oldalakon nyilvánosságra hozta  a nyilatkozatát. Csak Harrisszel, kabinetfőnökével, Jeff Zients-cel és kampányfőnökével, Jen O’Malley Dillonnal beszélt már vasárnap reggel a terveiről. Családtagjainak viszont már szombat éjjel elmondta, mit fog lépni, lánya, Ashley és annak férje vasárnap el is utaztak hozzá.

 Úgy gondolom, hogy a pártomnak és az országnak is az az érdeke, hogy visszalépjek, és kizárólag elnöki feladataim ellátására koncentráljak a mandátumom hátralévő részében

olvasta fel Biden a levelét délután 13:45-kor a Zoomon keresztül több tanácsadójának, és megköszönte a szolgálatukat. Ezzel egy időben Zients előbb a közeli fehér házi munkatársakkal közölte a hírt, majd egy másik hívásban Biden a minisztereivel, akik egyébként csak akkor szereztek tudomást a döntésről, amikor a levél kikerült az internetre.

A levelet tartalmazó bejegyzés ugyanis 13:46-kor élesedett az X-en, azért itt (és nem a médiában), mert így el tudta kerülni, hogy még az általa kitűzött időpont előtt kiszivárogjon a hír.

A csere

27 perccel azután, hogy Biden visszavonulót fújt, azt is bejelentette – szintén az X-en –, hogy alelnökét, Kamala Harrist javasolja maga helyett. Harris ki is nyilvánította, hogy szívesen megméretteti magát.

Csakhogy a döntés nem ilyen egyértelmű, elvileg ugyanis bárki versenyezhetne Harrisszel a Demokrata Párt elnökjelöltségéért. 48 óra alatt azonban az alelnök és csapata egyértelművé tette, nincs miről vitatkozni: ő a kihívó és kész.

Jim Vondruska / Getty Images Kamala Harris támogatói a West Allisban tartott kampányrendezvényen július 23-án.

Harris a legközelebbi munkatársait és tanácsadóit vasárnap délutánra kérette magához a Haditengerészeti Obszervatóriumba, az alelnöki rezidenciába, hogy, amikor Biden kiteszi a bejegyzését, ők már készen álljanak. Ekkorra már volt egy listájuk a teendőkről, valamint arról, hogy kiket kell sorban felhívni. Harris háromnegyed kettő után pulcsiban és edzőcipőben elkezdte tárcsázni a fontos demokrata szereplőket – tudta meg a New York Times.

Nem fogom hagyni, hogy ez a nap úgy teljen el, hogy nem hallanak felőlem

– mondta állítólag közben több alkalommal is Harris. Felhívta több potenciális riválisát is: Gretchen Whitmer, JB Pritzker és Josh Shapiro szenátorokat, a kongresszus demokrata vezetőit, az ország befolyásos demokratáit, sőt még a korábbi többszörös elnökaspiráns Bernie Sanders független szenátort is.

Tíz óra alatt száz hívást kezdeményezett.

Igyekezett demonstrálni, hogy benne megvan az a lendület, amit Bidenből sokan hiányoltak – az elnök például a tévévita utáni tíz napban legfeljebb húsz hívást kezdeményezett.

Ezzel egy időben a korábbi Biden-Harris közös csapat elkezdte felkeresni azokat a delegáltakat, akik a Demokrata Párt nemzeti konvencióján majd döntenek az elnökjelölt személyéről.

Biden meghátrálása után ugyanis nyitott volt minden pártag előtt, hogy megmérettesse magát az elnökjelölti pozícióért. Noha hivatalosan a küldöttek csak a konvención szavaznak arról, kit kérnek fel elnökjelöltnek, az utóbbi évtizedekben már korábban eldőltek a fontos kérdések. Most azonban a váratlan helyzet miatt akár éles verseny is indulhatott volna.

Csakhogy – amint Hillary Clinton korábbi elnökjelölt 2016-os kampánymenedzsere, Robby Hook fogalmazott – Harris egy „tökéletes 48 órát” produkált:

lényegében kiiktatta az összes potenciális riválisát a versenyből,
a jelöltsége biztosításához szükségesnél jóval több küldött támogatását szerezte meg,
több mint 100 millió dollárt gyűjtött össze,
valamint élesebben nyilvánult meg Trumppal szemben, mint az Bidennek egyszer is sikerült volna az elmúlt hónapokban.

Akár előre felkészült erre a helyzetre Harris csapata egy részletes forgatókönyvvel, akár improvizált – profin vezényelték le az első két napot. Ez a sebesség talán még jobban meglepte a demokrata vezetőket, mint Biden félreállása, már csak azért is, mert az alelnöki ciklusa kezdete óta sokan megkérdőjelezték Harris politikai kvalitásait.

Ráadásul úgy sikerült megtisztítania az utat maga előtt, hogy vele szemben is vannak személyes ellenérzések a párton belül, illetve a felmérések sem mutatják azt, hogy az ő indulásával egyértelművé válna Trump veresége – igaz, a helyzete kecsegtetőbb a hivatalban lévő elnökhöz képest.

Biden bejelentése után elég gyorsan befutottak a Harrist támogató első nyilatkozatok. Nemcsak az olyan természetesnek vehető helyekről, mint a Kongresszusi Fekete Választmány vagy a kaliforniai delegáltak, hanem a párt széles ideológiai spektrumának más részeiből is, illetve támogatásukról biztosította a Kongresszus két házának demokrata frakcióvezetője Schumer, illetve Hakeem Jeffries, továbbá azok a politikusok is, akiket Biden visszalépését követően még lehetséges jelölteknek nevezett meg a sajtó.

Tony Gutierrez / AP / MTI Kamala Harris beszél az Amerikai Tanárok Szövetségének 88. országos gyűlésén Houstonban július 25-én.

Vélhetőleg nem teljesen önzetlenül, hiszen könnyen lehet, hogy közülük kerülhet ki Harris utódja, az új alelnökjelölt. Jó eséllyel egy mérsékelt fehér férfi.

Alelnökjelöltek

Két hetet adott magának és egy ehhez felkért csapatnak Harris, hogy megnevezze a „running mate-jét” vagyis azt a személyt, aki az alelnöke lenne, amennyiben ő kerül hatalomra jövő év elején (Trump már megnevezte a sajátját J. D. Vance személyében). A jelenlegi alelnök egy korábbi főügyészt kért meg a kiválasztási folyamat vezetésére, és arra, hogy ellenőrizzék a potenciális jelöltek hátterét: családját, pénzügyeit, korábbi megszólalásait, írásait, közösségi médiás posztjait, választási történetét, kampánytapasztalatait.

 

legnagyobb esélye jelenleg Josh Shapiro pennsylvaniai kormányzónak van, aki az USA első zsidó alelnöke lehetne. Államában főügyészként több, a demokraták szemszögéből pozitív témát is felkarolt, és ott olyan népszerű, hogy tíz Trump-szavazó közül három őt is támogatná. Ráadásul egy viszonylag nagy billegő államban, hiszen 19 elektort (hivatalosan rajtuk keresztül választanak elnököt az amerikaiak) ad Pennsylvania. Hátránya, hogy miután csak 2022 óta kormányzó, így kevés a tapasztalata.

 

Komoly jelölt Mark Kelly arizonai szenátor, korábbi űrhajós, akinek a felesége a 2011-ben egy tömeglövöldözésben fejbe lőtt képviselőnő, Gabby Giffords. Népszerű politikus, ráadásul több témában (fegyvertartás, határvédelem) konzervatívabb a demokraták többségénél, ami plusz szavazatokat jelenthet. Szintén egy billegő államból jön, 1948 óta ő a második demokrata, akinek nyernie sikerült Arizonában.

 

Roy Coopert, Észak-Karolina kormányzóját is az esélyesek között tartják számon. Ő az 1980-as évek óta állama tisztségviselője, előbb törvényhozója, majd főügyésze, jelenleg a második – egyben utolsó – kormányzói ciklusát tölti. A javára írják, hogy öt választást is akkor nyert meg, amikor a republikánusok adták az Egyesült Államok elnökét. Tapasztalt, sikeres, kiszámítható, viszont a többi jelöltnél idősebb, ami nem annyira illik abba a harrisi narratívába, miszerint most egy fiatalabb nemzedék tör hatalomra. Ráadásul, ha otthagyja az államát, egy szélsőségesen jobboldali kormányzója lehet Észak-Karolinának.

 

Andy Beshear Kentuckynak előbb a főügyésze volt, majd most már másodszorra kormányzója. Apja korábban ugyanezt a karrierutat járta be, ugyanakkor tavalyi győzelme olyan meggyőző volt, hogy felkerült az alelnökjelöltségre esélyesek listájára is. Egy republikánus államban sikerült öt százalékponttal győznie egy demokrata szempontból nem éppen sikeres időszakban. Fiatalsága, jóképűsége szintén előny, ahogy az is, hogy sokszor hivatkozik a keresztény hitére. Ugyanakkor ő is tapasztalatlan össznemzeti szinten, ráadásul a klímaváltozással kapcsolatban tett olyan kijelentéseket, amelyek a liberálisoknak nem igazán tetszenek.

 

Illinois-i kollégája, J. B. Pritzker Shapiróhoz hasonlóan zsidó, és a Hyatt szállodaláncot vezető család milliárdos tagja. Saját és ismerősei gazdagsága az előnyére válhat – bár anyagi szempontból most Harris kampánya is jól áll –, illetve Hillary Clinton elnöki kampányának egyik vezetője volt, de Biden kampányában is fontos szerepet töltött be eddig, valamint sokat foglalkozott a Trump elleni jogi eljárásokkal. Ugyanakkor egy demokrata államhoz képest nem túl meggyőző a 2022-es választási eredménye.

 

Gretchen Whitmernek, Michigan kormányzójának nincs sok esélye, mivel Harris mellé szinte mindenki férfit képzel el alelnökként. Az segítheti, hogy egy billegő államban sikerült nagyot nyernie. Ahogy Shapirónál, nála is előnyt jelenthet, hogy állama 15 elektort jelent az elnökválasztáskor, és őt is a legnagyobb feltörekvők közé sorolják, igaz, neki már komoly tapasztalata van kormányzóként – 2019 óta tölti be a pozíciót. Azért sem valószínű, hogy Harris alelnöke legyen, mert ő maga azt ígéri: marad Michiganben.

 

Rajtuk kívül még Pete Buttigieget, Biden népszerű és nyíltan meleg közlekedési miniszterét, Gavin Newsom kaliforniai, Wes Moore marylandi és Tim Walz minnesotai kormányzót emlegetik esélyesként. Newsom csak abban az esetben lehetne alelnök, ha lakcímet váltana az elektori kollégium ülése előtt.

Harris kiváló esélyeiben nagy szerepe van annak, hogy Biden szinte azonnal, kevesebb mint fél órával a saját visszalépésének bejelentése után kiállt mellette. Ezzel a gyorsasággal lehetőséget teremtett Harrisnek ahhoz, hogy a Biden-Harris közös kampánykassza 96 millió dollárjához, valamint az 1300 fős kampánycsapatához is hozzáférjen. (Harris átvette a kampányfőnök O’Malley Dillont és a kampánymenedzser Julie Chavez Rodriguezt is.) A többi potenciális jelöltnek ilyen lehetőségek nem állnak rendelkezésükre.

Az a faktor is segítette Harrist, hogy a Demokrata Pártban mindenki Trump legyőzését tartja szem előtt, márpedig Bidenről a fókuszt senki másra nem lehetett volna gyorsabban átállítani, mint a jelenlegi alelnökre. Ha most egy komoly kihívója lenne Harrisnek, akkor hetekig csak a kettejük közötti versennyel foglalkozna a liberális-baloldali politikai közösség, ami növelné Trump választási esélyeit. Minél előbb újra egységessé válik a párt, annál nagyobb eséllyel lehet megakadályozni Trump győzelmét – fogalmazta meg privát beszélgetésekben Bill Clinton korábbi elnök és felesége, Hillary Clinton is. Nyilatkozatuk Harris támogatásáról egy órával Biden jóváhagyása után már meg is érkezett. Pénteken egy másik korábbi elnök is csatlakozott a támogatókhoz: Barack Obama és felesége az X-en tették közzé, hogy beszéltek Harrisszel: „Elmondtuk neki, hogy szerintünk fantasztikus elnök lesz belőle, és azt is, hogy a teljes támogatásunkat élvezi.”

Az Associated Press felmérése szerint keddre az alelnök csapatának sikerült meggyőznie a párt 4000 delegáltjából 3100-at, hogy Harrist támogassák a nemzeti konvención.

És nemcsak a delegáltakat, valamint a volt vagy jelenlegi politikusokat sikerült meggyőzni, hanem a Biden legutóbbi szerepléseit aggódva figyelő adományozókat is: Biden vasárnapi bejelentésétől kedd estig 126 millió dollárt adakoztak Harris kampányára.

Állítólag többen már Biden kilépése előtt megkeresték a donorok közül az alelnök szövetségeseit, hogy az elnök visszalépése esetén pénzügyi támogatásukról biztosítsák őket.

Jim Vondruska / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP

Körvonalazódni látszik az is, mivel kampányol Harris Trump ellen. Adja magát a kor kérdése. A republikánusok nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a 82 éves Bident öregnek, mentálisan gyengének, ennek következtében az elnökségre alkalmatlannak fessék le. Az igaz is, hogy már így is az USA történetének legöregebb elnökeként megy nyugdíjba. Viszont mostantól a 78 éves Trump lesz az Egyesült Államok legidősebb elnökjelöltje, miközben Harris csak 59 éves.

A másik fő téma, amit az alelnök megpendített az első kampányrendezvényén, az a kaliforniai főügyészi múltja, amit azonnal szembeállított a számos bírósági ügyben érdekelt Trumppal.

Mindenféle elkövetővel felvettem a harcot: nőket bántalmazó ragadozókkal, fogyasztókat átverő csalókkal, a szabályokat a saját érdekeik miatt megszegő szélhámosokkal. Szóval higgyenek nekem, mikor azt mondom, ismerem a Donald Trump-típust

– fogalmazott a több mint 3500 fős tömeg előtt.

Hogy tisztán a történelmi statisztikákat figyelve mennyi esélye lehet Harrisnek, arról már négy éve is írtunk. Egyelőre jól halad azon az úton.

Kapcsolódó
Négy év múlva már tényleg egy nő lesz az elnök?
Ha Joe Biden győz, először lesz nő az Egyesült Államok alelnöke. És Kamala Harrisnek ennél ambiciózusabb tervei is lehetnek.

The post „Tökéletes 48 órát produkált” – így lett Kamala Harrisből alapértelmezett elnökjelölt first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed