Vadászkamara: A gyermek vadásznap nem gyilkosképző!

Közleményben reagált vasárnap az Országos Magyar Vadászkamara azokra a támadásokra, melyek a július 18-án a Hajdú-Bihar vármegyei Polgáron megtartott gyermek vadásznap miatt érték a szervezetet.

Amint arról lapunk is beszámolt, a csütörtöki eseményről egy videó is felkerült a YouTube-ra, amelyen egyebek mellett az látható, ahogy íjjal lőnek gyerekek róka, vaddisznó és medve formájú célpontokra. A videó végefelé (nagyjából 2:30-nál) a kisgyerekek egy elejtett őzzel pózolnak. Ez utóbbi jelenetről a Facebookon is megjelent egy fotó, amelyen több tucat gyerek látható felnőtt vadászok társaságában, előttük pedig egy elejtett és kiterített őz fekszik. A közösségi oldalra hivatalosan feltett fotót azóta törölték, igaz a megosztott kép azóta is kering a Facebookon.

A közösségi médiában számos olyan poszt jelent meg a napokban, amelyekben felháborodottan ítélik el, hogy az általános iskolásokat „az öldöklés örömeire” tanítják a felnőttek.

A támadásokra reagálva a vadászkamara most azt írja: „szervezetünk őszinte értetlenséggel szembesült azokkal a sajtóban és közösségi médiában megjelent cikkekkel, véleményekkel, amelyek – esetenként minősíthetetlen – kritikával illették a Hajdú-Bihar vármegyei Polgáron július 18-án gyerekek részére szervezett vadászati tematikájú, egésznapos foglalkozást.”

A közleményben összefoglalják, hogy milyen programokkal várták a gyerekeket ezen a napon. Mint írják, a résztvevők

természetvédelmi szakembertől tanulhattak az év emlőséről, a fokozottan védett vadmacskáról, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság jóvoltából pedig az év madaráról, a kerecsensólyomról. A Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány közreműködésével szabadon engedhettek gyógyult vörös vércsét és barna rétihéját, láthattak természetközeli környezetben preparátumokat. A vadászattal kapcsolatban hallhattak arról, miért van szükség egyes fajok védelmére és vadászati idényekre, és a terítéken elhelyezett, elejtett őzek kapcsán pedig a vadászati kultúráról, etikáról, szokásokról – amelyek révén a vadászat pont, hogy többé válik az állatok megölésénél. A szintén felháborodást kiváltó légpuskás lövészet és az íjászat – amely foglalkozásokat szakavatott sportolók tartottak, és amelyek egyébként bármelyik falunap vagy búcsú népszerű és elmaradhatatlan elemei – csak két program volt a számos közül.

A vadászkamara éppen ezek miatt támogatta a Polgáron megtartott rendezvényt, ahova „egyes kommentelők szerint »a gyerekeket gyilkolni tanulni vittük«, »hobbi ölésre neveltük«. Az egyik hozzászóló érthetetlen módon és különösen ízléstelenül a Hitlerjugendhez hasonlította a résztvevőket. Ezzel szemben a gyermek vadásznapon pedagógusok, vadgazdálkodási és természetvédelmi ágazati szakértők sok, a vadászathoz nem is kapcsolódó programmal várták a 65 gyermeket és az őket kísérő 40 szülőt.”

Kívánjuk, hogy minden véleményt formáló ismerje meg a vadászokat, ne pedig információhiány vagy félinformációk alapján vonjanak le következtetéseket

– zárul a vadászkamara közleménye.

The post Vadászkamara: A gyermek vadásznap nem gyilkosképző! first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed