Biró szerint koncepciós, politikai jellegű eljárás zajlik ellene, mert az Integritás Hatóság elnökeként megpróbálta feltárni a NER korrupciós ügyeit.
Mi történt? Másfél órás videóinterjút adott a DE! Akcióközösségnek Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke, ahol leginkább arról beszélt, hogyan próbált nyomást gyakorolni rá az Orbán-kormány, miután az általa irányított hivatal ellenőrizni próbálta az uniós források elköltését Magyarországon. Az IH-elnök szerint az országot 16 éven át irányító kormány durván akadályozni próbálta a tőle független hatóság munkáját – akármilyen eszközökkel. Szerinte ezért indították ellene a jelenleg is zajló rendőrségi eljárást is.
Kontextus. Az Integritás Hatóság az EU és a magyar kormány 2022-es megállapodása nyomán jött létre, erről ebben az akkori cikkünkben írtunk. Orbánék terve az volt, hogy a hatóság létrehozásával kevesebb uniós forrást fognak befagyasztani. Idővel ez sem volt elég az EU-s pénzek érkezéséhez, az IH azonban ennek ellenére is folytatta működését. 2025 januárjában a Forbes.hu-n is megírtuk, hogy összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre a Központi Nyomozó Főügyészség egy folyamatban lévő nyomozásban, köztük az Integritás Hatóságnál is.
Az ügyészség szerint Biró a sajátja mellett béreltetett egy másik felső kategóriás hivatali autót is, amit átengedett a feleségének, amivel hivatali visszaélést követett el. A gyanú szerint hűtlen kezelést is elkövetett tanácsadói szerződésekkel és egy családi ismerős foglalkoztatása miatt.
Biró már akkor is kifejtette, hogy szerinte a meggyanúsítása alaptalan, az autonóm korrupcióellenes szerv működése pedig átlátható és jogilag megfelelő. A hatóság elnöke az ügy kipattanása óta több kormányközeli médium ellen is nyert helyreigazítási pert.
Mit kell még tudni? A teljes, másfél órás beszélgetést is érdemes megnézni a DE! Akcióközösség csatornáján, mi néhány erős gondolatot emeltünk ki:
- a pozíció elvállalásáról: „Naiv voltam? Persze, hülye voltam, mondhatjuk így is. De ne már, hogy egyszer csak ott találjuk magunkat az 1950-es években megint?”
- a javaslatról: 2024 márciusa környékén volt egy javaslata, hogyan kellene bővíteni a hatékonyabb eljárások érdekében az Integritás Hatóság jogköreit, a munkatársai pedig egy gyanús ügyben helyszíni szemlét tartottak az Országos Kórházi Főigazgatóság központjában. Ezután behívták az Igazságügyi Minisztériumba, ahol két miniszter, Tuzson Bence és Bóka János várta. „A hatóság ne csináljon ilyeneket” – mondta Tuzson Biró állítása szerint.
- tőle azt várták, igazolja Brüsszel felé az uniós források lehívásához szükséges magyar mérföldkövek teljesülését, derült ki ugyanezen találkozón. „Ami még inkább meglepett, az a vitaképesség teljes hiánya volt. Tuzson minden érvemre ugyanazt ismételte. Egy visszakérdésre nem egy érvrendszer jött, hanem hogy hát csak hogy ne csinálja.”
- egészpályás letámadás: Biró állítása szerint ez a közbeszerzések vizsgálata után kezdődött el, ennek része a 2025-ös büntetőeljárás is
- házkutatás: egy reggel ötven rendőr jelent meg a hivatalában, és ezzel egy időben több mint egy tucat TEK-es az otthonában. A házkutatáson Biró elmondása szerint a feleségét és a gyermekét is falhoz állították, fegyveres kíséret mellett, miközben a lánya érettségire készült volna. A felesége telefonját nem adták vissza, így ügyvédet sem tudott hívni, és őt is bűnözőként kezelték.
„Menjenek ezek a picsába, bocsánat, már elnézést. Hogy létezik az, kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba. Szóval hogy létezik? Hogy létezik?” – fogalmazott.
The post Volt egy javaslata, hogyan kellene bővíteni a hatóság jogköreit. Másnap behívták, és két miniszter ült le vele szembe appeared first on Forbes.hu.