A hit könnyen meg tud inogni, ha a kormányzat útközben elrontja. Sok lehetőség van a bukásra. De ha marad a felvázolt úton, a költségvetés finanszírozási költségei csökkenni fognak. Ez persze viszonylag lassan, sok év alatt fog beépülni, ahogy jár le az államadósság-állományunk. Évente 100, 200, 300 milliárd forintnyi megtakarítás lehet belőle a következő három–hat évben, de ez minden évben új 100–300 milliárd mozgástér, ami nem olyan sok, de segít.

Nyilván az európai uniós pénzek beérkezése már 2027-től vagy 2028-tól kezdőlökést tud adni, hogy meginduljon a gazdasági növekedés, és ami nagyon fontos, hogy

a kiszámíthatóságot, az eurós út melletti kitartást látva az a működő tőke is beindulhat. Eddig hezitált, mert nem látta, hogy mi lesz az országban három–öt év múlva.

Visszakanyarodva a diákok kérdésére, mit válaszoltál a forintra? Nagyon komoly volt az erősödése az elmúlt évben, először inkább a magas kamatot kihasználó carry-trade vitte, utána a carry meg a Tisza-bet együtt, a végén a Tisza-bet erősödött, majd jött a kétharmad. De nincs már túlértékelve? Jót tesz a gazdaságnak, ha esetleg tovább izmosodik?

Kétféle egyensúly is kialakulhat, és van mindkettőre példa az eurózóna felé konvergáló országokban. Az egyik, hogy nehéz lecsökkenteni az inflációt, és emiatt újra és újra föl kell értékelni a devizát. Ezt az exportszektor megszenvedné, és már most is úgy látom, hogy a magyar exportőrök egy részének a jelenlegi árfolyam is kezd necces lenni.

A másik, szerintem jobb és szerencsésebb lehetőség, és remélem, hogy inkább ebbe az irányba fogunk elmenni, hogy a jegybanknak lehetősége lesz rendszeres kamatcsökkentésre, a forint pedig nem nagyon értékelődik már tovább föl. Ehhez persze az kell, hogy ne legyen nagyon ragadós inflációnk. Meg az is szükséges, hogy a kormányzat ne rontsa el.

Gyors kiköltekezéssel?

Igen. Nyilván van egy nagyon erős társadalmi igény a politikai és gazdasági változásokra. Van egy csomó olyan társadalmi réteg, akiknek nagyon nagy szükségük van támogatásokra, segítségre, kicsi a nyugdíjuk, nem tudnak tűzifát venni, ilyenek. De pontosan láttuk a magyar gazdaságtörténetben azt is, hogy mit csinált annak idején Medgyessy Péter.

Még nem látjuk, hogy a bürokráciacsökkentésből, állami szerepvállalás csökkentéséből, korrupciócsökkentésből, propagandagépezet leépítéséből mennyit lehet spórolni, nem tudjuk, hogy mikor és mennyi EU-s pénz jön be. (Interjúnkat május közepén vettük fel – a szerk.) Milyen titkos kormányhatározatok vannak? Milyen más determinációk vannak sok évre? Hogy lehet módosítani olyan harmincöt éves koncessziókat, mint az autópálya?

Ha ezeket majd tisztán látjuk, szerintem utána lehet csak megcsinálni, hogy áfát csökkentünk, pénzt rakunk az egészségügybe, oktatásba.

Mert ezek mind kellenek, de tényleg nem szabad a szekeret a lovak elé fogni, mert úgy járunk, mint Medgyessy, akinek nemcsak az lett a tragédiája, hogy Gyurcsány Ferenc megpuccsolta, de utána Gyurcsány is kényszerpályára került. Nem igazított ki időben, mert politikailag mindig egyre és egyre nehezebb megcsinálni, aztán ráomlott a válság, és ennek a következménye lett a Fidesz kétharmada. Tehát a tanulság az, hogy évtizedekig tartó gazdasági, politikai változásokat hozhat, ha elrontja valaki a ciklus elején. Ez most az óriási nagy félelmem, és remélem, hogy nem következik be.

Kármán András személye lehet garancia? Abban is lehet hinni, hogy ő nem adná a nevét a költségvetés pusztításához? 

Kármán András megírt már egy Széll Kálmán-programot, abban elég jelentős közreműködő volt. De ott volt akkor mellette egy nagyon erős gazdasági vízióval rendelkező ember, Matolcsy György, aki annak ellenére, hogy a Széll Kálmán-tervben voltak nagyon jó elképzelések, 2011-ben óriási költekezést csinált, pont bele az európai államadósság-válságba. Amit utána vissza kellett venni mindenféle gyors intézkedésekkel, és amiből 2012-ben recesszió is lett.

Tehát láttuk, hogy Kármán csinált valami jót, értelmeset, de legutóbb volt mellette egy erősebb akarat, ami miatt ez nem tudott érvényesülni. Jó szakember, és bízom benne, hogy szakmailag le tudja fogni a kormányzat kezét, ha kell.

A kormány-jegybank korrekt viszony is kitarthat?

Itt több tényező is van. Egyrészt amióta ott vannak, szakmai munkát végez az új stáb. Nemcsak Varga Mihály, hanem azok is, akiket magával vitt az MNB-be. Nem lehetett rájuk panasz abból a szempontból, hogy elfogultak lettek volna, vagy kormányzati megrendelésre csináltak volna dolgokat. És nagyon pozitív, hogy az új pénzügyminiszter elment a jegybankba, és deklarálták az együttműködést, miután Magyar Péter is a választás után szinte azonnal közölte, hogy nem kívánja elmozdítani a jegybankelnököt.

Nyilván sose jó, hogyha a kormányzat meghatározza a monetáris politikát. A jegybanki függetlenséget ne sértsék meg, de az fontos, hogy összhang legyen a felek között, és ugyanazokat a fő célokat tűzzék ki. Ez fontos üzenet a piacoknak, sőt talán még egy kicsit örülnek is a piaci szereplők, hogy helyén hagyja az új kormány az előző kormány által odarakott jegybankárokat, ők biztos nem fognak becsicskulni, és ha kell, akár ellensúlyt is képezhetnek. Ez tehát eddig a lehető legjobb a piacoknak, és szerintem ez a szükséges összhang fönt is tud maradni.

Ha kicsit kitekintünk a világba, most az az érdekes helyzet van, hogy miközben tartósan magasan ragadó olajárakkal és fokozódó inflációs nyomással számol a legtöbb piaci szereplő, a tőzsdék erről gyakorlatilag nem vesznek tudomást, és az iráni háborútól szinte függetlenül kimentek új csúcsokra. Mire fel ez a jókedv?

Én azt tanultam az egyetemen, meg sokáig abban is hittem, hogy a pénz- és tőkepiacok nagy jövőbe látó, előrejelző erővel bírnak, de minimum nagyon jól informáltak és nagyon okosak. Az utóbbi években viszont egyre inkább azt látom, hogy abból indulnak ki, ami a szemük előtt van. Erre a legtökéletesebb példa a covid volt. Ahogy emelkedtek a legelején az esetszámok, úgy esett a piac, miközben egy egyszerű modellel pontosan lehetett kalkulálni a járvány visszaszorulását is. Mégis, ahogy mentek le az esetszámok, úgy kezdett fölmenni a piac, tehát egy nem bonyolult dolgot se tudott előre jelezni.

Szerintem egyre inkább az történik a piacokon, hogy azt árazzák, amit most látnak. És most azt látják a gazdasági szereplők, hogy a Hormuzi-szoros kiesése miatti olajármegugrás nagy, a gazdasági növekedés mégis fennmarad. Az infláció megnő, de ez nem veszélyezteti a növekedést, és a legfontosabb, hogy az Egyesült Államokban nagyon jelentős profitnövekedés van – nemcsak az MI-szektorban, hanem máshol is.

A gazdaság persze kicsit olyan, mint a libikóka: át tud billenni. De azt látom, hogy a piacok nem akarnak azzal foglalkozni, hogy mikor van ez az átbukási pont. Majd, ha két vagy három hónapig egyértelműen fölmegy a munkanélküliség, és mindenki azt mondja, hogy tényleg itt a recesszió, akkor elkezdi árazni a piac. Én kiábrándultam a pénz- és tőkepiacok előrejelző képességéből.

Tehát akkor nem azért ülünk ebben a tárgyalóban, ahol a mackó van, mert te is úgy gondolod, hogy rossz idők jöhetnek a tőzsdén?

Tudod, azt mondják, hogy mindenkinek olyan lesz a beállítottsága egész életére, ha tőzsdével foglalkozik, amilyen az első nagy élménye. Ha nagy bullmarketben nevelkedsz, mindig optimista leszel. Én egy bullmarketnek a végére értem oda.

2000?

Nem, 97. Akkor trédeltem, kerestem is pénzt, aztán 98-ban mindenemet elvesztettem.

Megelőztelek. Én már a 97-es ázsiai válságban buktam derekasan, viszont 98-ban, az orosz összeomlásban már shortolni is mertem.

Annak az első egyharmadában én is shortban voltam. Csak hamar lezártam, és amikor elértünk a feléhez, amiről akkor persze még nem tudhattuk, hogy a fele, elkezdtem longolni, és mire a mélypontjához értünk, elfogyott a pénzem. Úgy is éreztem, hogy milyen okos vagyok, de aztán mégis elbuktam. Nem vagyok pesszimista ember, de mindig azt nézem a piacokon, hogy mi az, ami el tud romlani. Ez a gondolkodás, hogy a kockázatkezelés az első számú szempont, sok dologtól meg tudja óvni az embert.

Nagy szerepe volt abban, hogy utána hosszú évekig az egyik legsikeresebb magyar portfóliómenedzser voltál?

Igen, de alapvető ügyféligény is volt, hogy ne legyen nagy az alap változékonysága. Inkább legyen csak egy kicsit jobb hozamod, mint a diszkontkincstárjegynek vagy a bankbetétnek, de ne veszítsél sokat. Aki megígéri, hogy ó, neki tíz–húsz százalék esés nem számít, ő az, aki az első ötszázalékos esésnél hív, hogy Viktorkám, egyébként nem baj, de nyugtass meg, hogy nem esik tovább.

Hiányzik az alapkezelés? Három hónapja, hogy abbahagytad, és a Citadella beolvadt a Columbus alapba.

Továbbra is ugyanúgy foglalkozom a tőkepiacokkal, beszélek a kollégáimmal, nagyon érdekel, ami a világban a piacokon történik. A végén már volt az alapban kétszázmilliárd forint, egy csomó ismerős, barát, rokon pénze is, és ha azt is mondták, hogy nem számít, azért volt elvárás a befektetőktől. Tehát volt egy nyomás, hogy nem szabad elrontani. Sok ember bízik benned, és ez a lelki nyomás, ez most már nincs, és ez jó érzés. Valahol nagy megkönnyebbülés, hogy a felelősség lekerült a vállamról.

Tehát most már csak a saját pénzedet kezeled?

Igen, és sokkal hosszabb távon gondolkodom. Egyébként se voltam nagyon rövid távú kereskedő, most pedig főleg nem. Gondolkodás, olvasás, szívesen megyek előadni, beszélgetni, ha meghívnak egyetemre, szakkollégiumokba. Ha ott van pár fiatal, érdekes kérdéseket tesz föl, és elmegy rá a délutánom, akkor is úgy érzem, hogy ez fontos.

Tudod, minden emberben megvan, hogy szeretne valahogy a társadalomnak hasznos tagja lenni, és ezt annak érzem.

Itt a Hold Alapkezelőnél milyen szereped van még?

A befektetői bizottságnak vagyok a tagja, de ez itt mindig egy ilyen laza konföderáció volt, a lényeg, hogy megosztjuk egymással, mit gondolunk. Van, hogy én gondolom jól, és ők rosszul, van, hogy fordítva, van, hogy adnak információt, ami nekem nem jut eszembe, néha én küldök be valamit, hogy miért ezt nézzétek. Nekem évente van egy pár olyan gondolatom, meglátásom, hogy merre megy a világ, amit átbeszélünk, ilyen volt az is, hogy jöhet a hozamcsökkenés, európai reintegráció.

Tavaly többször írtad, félő, hogy nem sokáig tolerálják már a kötvénybefektetők a világ eladósodását. Ma is tartasz egy hozamrobbanástól?

Igen, és a Trump-féle káoszgazdaság-politika is rátesz egy lapáttal. Európában, Japánban, az Egyesült Államokban, Angliában most is eléggé fönn vannak ragadva a hozamok, és egyre inkább a befektetők gondolkodásába épül, hogy ez meddig tartható fenn. Korábban is azt gondoltam, hogy ez egy jó pár éves folyamat, és nem lehet tudni, hogy három hónap vagy öt év múlva lesz az a szikra, ami kirobbantja. De az biztos, hogy a háborúkkal és a vámháborúval még nagyobb nyomás van a költségvetéseken, fegyverkezni kell, ki kell pótolni a gázszámlát, ki tudja, mennyibe fog kerülni a kaja.

Trump megváltozhat még, akár a népszerűtlensége, akár a kötvénypiac újabb beintése nyomán?

Nem akarok pszichologizálni, de sajnos muszáj, és azt gondolom, hogy ő kiszámíthatatlan, meggondolatlan és tudatlan. Ez pedig nagyon-nagyon rossz kombináció gazdaságpolitikában, a geopolitikában pedig halálosan veszélyes. Nagyon nehéz előre jelezni, hogy mit fog csinálni, de elég nagy az esélye, hogy nem azt, ami optimális lesz a világgazdaságnak.

Szerintem ma a világ gazdaságára és a világ lakosságára is az egyik legnagyobb veszélyt Donald Trump jelenti.

És ebből Európa tud esetleg profitálni? Kijöhet az új világrend nyerteseként?

Nyilván abban reménykedhetünk, hogy Európa mindig a válságokból tanult, és abból, ami az elmúlt másfél évben történt, végképp csak egyetlen következtetést lehet levonni. Eszerint mind gazdaságilag, mind katonailag Európának csak akkor van esélye ebben a világban, ha sokkal erősebb szövetséget alkot. Csakhogy az európai lakosság jelentős része nem akar erősebben integrált Európát. Nem tudom, hogy ennek a problémának mi lehet a megoldása, de abban biztos vagyok, hogy két olyan erős hatalom, mint az USA és Kína között egy politikailag, katonailag is széttöredezett Európa nem fog labdába rúgni. Tehát vagy valami módon szorosabbra fogjuk az együttműködést, vagy elsilányulunk, satnyulunk. Én tartok tőle, ez nagy félelmem.