Ettől marad puha a palacsinta másnap is

Palacsintát a legtöbben a szülők, nagyszülők receptjei alapján készítik, nem igazán kísérleteznek, újítanak. Pedig van egy kevésbé ismert módszer, amit érdemes kipróbálni, főként, ha nagyobb adagokat sütünk és nem szeretnénk, hogy a maradék kiszáradjon pár óra alatt – írja a Mindmegette.

A trükk a forró tejben rejlik.

Nem a tészta elején kell hozzáadni, hanem csak később. A palacsintamasszát először a megszokott módon bekeverjük, majd legalább fél órát pihentetjük. Ezután, közvetlenül sütés előtt kerül bele egy kevés forró tej.

A meleg tej hatására a lisztben lévő keményítő részben átalakul, így a tészta jobban megtartja a nedvességet. Ettől lesz a palacsinta hajlékonyabb, puhább és kevésbé hajlamos arra, hogy kihűlés után kiszáradjon vagy megtörjön.

A különbség főleg másnap érezhető. Míg sok palacsinta néhány óra után gumis vagy száraz lesz, ezzel a módszerrel még később is kellemes marad az állaga.

Egy átlagos adag palacsintatésztához általában körülbelül egy deciliter forró tej elegendő. Ennél több már könnyen túlzottan hígíthatja a tésztát.

Ez a módszer nem igényel különleges hozzávalókat vagy extra munkát, mégis érezhetően puhább, tartósabban finom palacsintát ad.

Korábban megosztottuk már a palacsintatorta, a tepsiben sült töltött palacsinta és a cukkinipalacsinta receptjét is.

Kapcsolódó
Mintha felhőbe harapnánk – így készíts japán palacsintát
Hívják felhőpalacsintának, fluffy palacsintának is.

The post Ettől marad puha a palacsinta másnap is first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0