Fitness Boxing 3: Your Personal Trainer – Nintendo Switch 2 Edition teszt

Mozogni akkor is kell, ha az a fárasztó, a Fitness Boxing 3: Your Personal Trainer – Nintendo Switch 2 Edition pedig mindezt játékos formában biztosítja számunkra.

A probléma egyidős a gaminggel. “Kisfiam, ne üljetek egész nap itt benn a négy fal között, fogd meg az öcséd grabancát és nyomás ki az udvarra, a jó levegőre! Ebédig meg ne lássalak benneteket idebenn!” A gamereket mindenki meg akarja mozgatni, mert aggódnak értünk, hogy ellustulunk, de még talán lélegezni is elfelejtünk. Ahogy egyre szerteágazóbbak lettek a műfajok, úgy kezdtek el megjelenni a különféle megoldások, de nyilván a mozgásérzékelős irányítás is sokat segített.

A különféle táncjátékok, vagy a Guitar Hero sorozat mindezt szórakoztató tartalomba rejtette, viszont a kissé ijesztő(?) című Fitness Boxing 3: Your Personal Trainer – Nintendo Switch 2 Edition-nek viszont már esze ágában sincs viccelni, egyből sugallja, hogy itt bizony égni fog a zsír. A sorozat immár majd nyolc esztendős múltra tekint vissza, és a számozással ellentétben már az ötödik epizódnál tart (volt két spin-off, az egyik kékhajú Hatsune Mikuval). Vagy netán a hatodiknál? Hiszen a harmadik főcsapás valójában nem új, 2024 végén jött ki.

De mennyire lehet komolyan venni egy Switch 2 átiratot? Változott egyáltalán valami a felbontáson és a framerate-en kívül? Nos igen, de maradjunk még az említett dolgoknál. A 4K őszintén nem tudom, hogy megvan-e (felskálázással biztosan), de a kinézet határozottan szebb és élesebb. A 60 FPS pedig végre él, ami egy ilyen játékba kell is és ami miatt a Switch1 változat kapott is kritikát (ott csak 30 FPS volt). No de mi is ez az egész? Valójában egy egyedi edzésprogramra épülő fitness játékot kapunk, ami persze a joyconok segítségével préseli ki belőlünk az izzadság cseppeket.

Beszéljünk egy pár szót az alapjátékról, hátha valakinek hozzám hasonlóan azért újdonság a Fitness Boxing 3: Your Personal Trainer. A “játék” úgy kezd, hogy begyűjti a személyes adatainkat (súly, magasság, kor) és hogy nagyjából mi a tervünk (például, hogy mennyit szeretnénk fogyni). Ennek megfelelően összeállít egy programot és gyakorlatilag minden nap visszajöhetünk azt teljesíteni. Semmi sincs azonban kőbe vésve, az edző néni / bácsi minden nap megkérdi, hogy vagyunk és nem ereszti el a füle mellett amcsi divat szerint, hanem a ha fáradtak vagyunk, akkor kevésbé hajt minket, ha meg kipihentek, akkor meg pont ellenkezőleg.

A változtatás joga azonban menet közben is fennáll, hiszen ha nagyon ügyesen toljuk, akkor a program is keményebb lesz. Persze a napi feladatok mellett egy csomó más gyakorlási lehetőség van, például akár ülő gyakorlatok is, amik inkább a karokat mozgatják meg (jól jöhet olyanoknak, akik korlátozottan tudnak mozogni – vagy csak szimplán lusták). Mondjuk itt említeném meg, hogy a mozgásérzékelés és egyben az irányítás meglehetősen megengedő. A legkisebb mozgást is érzékeli, így egyáltalán nincs szükség baromi nagy csapkodásra, így elég könnyű a különféle számon kért mozdulatokért (levegőbe bokszolás különféle formái, hajlongások, guggolások) begyűjteni akár a perfect plecsnit is. Talán ennek is köszönhető, hogy a játék nyíltan a szemembe hazudott már az első, nem is túl kimerítő alkalommal, hogy a fitness korom valójában 22 (aha, adjunk hozzá pár tízest).

No de térjünk vissza a jelenbe – tényleg ennyi a Fitness Boxing 3: Your Personal Trainer – Nintendo Switch 2 Edition? Ráadásul tavaly volt egy ingyenes patch, ami a kinézetet és a képfrissítést felhúzta Switch 2-n, most akkor mire fel is kell 10 eurót leszurkolni az upgradért? Nos, azért van újdonság. A játék immár kezeli a kamerákat, így egy edzőteremhez hasonlatosan bámulhatjuk magunkat a gyakorlatozás közben. Ettől fontosabb, hogy bővült az instruktorok száma, de talán még inkább, hogy megjelent az advanced scoring, ami immár az ütlsek sebességét is belekalkulálja a pontszámunkba. Megjelentek új játékmódok is, ezek közül alighanem a Bust Up Mode lesz a legnépszerűbb, amely nem más, mint egy survival szegmens. Három élettel indulhatunk neki Ennyiszer ronthatunk), a sebesség egyre csak nő, ahogy a kihívás is.

A végére felmerül a kérdés, mindenféle bújtatott élcelődéstől mentesen: érdemes-e upgrade-elni a Fitness Boxing 3: Your Personal Trainer – Nintendo Switch 2 Edition-re? Nos a kinézet szebb, de talán fontosabb, hogy a mozgások folyamatosabbak – igaz mindezt az ingyenes patch is tudja. A játékosok viszont kaphatnak egy maroknyi újítást is, ami miatt a csekélyke árazás már igazán megérheti, de ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Egy biztos, hogy az alapvetően licenszelt, de szörnyű “MIDI” változatban előadott soundtrack nem változott, tehát továbbra is a játék gyenge pontja. Cserébe viszont a korábbi eredményeinket viszont beintegrálja a játék, ez tehát semmiképp sem lehet akadály, ha a megújulás mellett döntünk.

Értékelés: 7/10
Fejlesztő: Imagineer, Imagineer Co., Ltd
Kiadó: Nintendo
Platform: Nintendo Switch 2

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0