Az ellenőrzések során közel 3000 játszótéri eszközt vizsgáltak meg, melyek 35 százalékánál szintén valamilyen hiányosságot állapítottak meg a szakemberek. A feltárt problémák miatt a hatóság minden esetben megteszi a szükséges intézkedéseket. Ha egy játék balesetveszélyes, annak használatát a hibák kijavításáig meg is tilthatják – közölte közleményében az NKFH.
Az ellenőrzések nemcsak a közterületi játszóterekre és a bölcsődék, óvodák, valamint iskolák udvarán található eszközökre terjednek ki, hanem az úgynevezett „szürke zónába” tartozó helyszínekre is. Ennek megfelelően a hatóság a szállodákban, éttermekben, társasházak udvarán vagy játszóházakban kialakított játszótereket is rendszeresen ellenőrzi.
Az NKFH szerint az üzemeltetők felelőssége, hogy a játszótéri eszközök biztonságosan használhatók legyenek. Ehhez el kell végeztetniük az előírt biztonsági felülvizsgálatokat, vezetniük kell a szükséges nyilvántartásokat és dokumentációt, valamint gondoskodniuk kell a feltárt hibák mielőbbi kijavításáról.
Kiemelt szempont az is, hogy a veszélyessé vált eszközöket a javítás idején ne lehessen használni.
A játékok állapota szintén árulkodó lehet. Törött vagy sérült elemek, illetve hegyes és szúrós részek esetén célszerű azonnal jelezni a problémát az üzemeltetőnek. Ugyanez vonatkozik a sérült vagy hiányos gumiburkolatra is, amely növelheti az esések során bekövetkező sérülések kockázatát.
A hatóság az év második felében is folytatja az ellenőrzéseket. Az óvodai és iskolai nyári szünet után az intézményi játszóterek kerülnek nagyobb figyelem alá.
A vizsgálatok célja, hogy a tanév kezdetére a gyermekek által használt eszközök megfelelő állapotban legyenek, és az üzemeltetők teljesítsék valamennyi, a biztonságos működtetéshez kapcsolódó kötelezettségüket. Az NKFH szerint a rendszeres hatósági kontroll hozzájárulhat a baleseti kockázatok csökkentéséhez.
(Nyitóképünk illusztráció!)
Megírtuk azt is, hogy páratlan összefogással lett új játszótere a nógrádi iskolának, és ezen az 5 különleges tanösvényen a gyerekek sem unatkoznak. Egy szombathelyi játszótéren pedig étolajjal kentek be egy csúszdát és több játszótéri eszközt.
The post Játszótereket vizsgált a fogyasztóvédelem, minden harmadiknál találtak szabálytalanságot first appeared on Sokszínű vidék.
