Elkaszálhatta az Apple az iPhone 20 Pro legmerészebb változatát

Az Apple állítólag lemondott az egyik legambiciózusabb iPhone-dizájnról, amelyet a készülék húszéves jubileumára tervezett. Az eredeti elképzelés szerint az iPhone 20 Pro szinte teljes egészében üvegből készült volna, látható kávák nélkül, a kijelző pedig finoman ráhajlott volna a készülék oldalaira.

Edison Lee, a Jefferies elemzője szerint azonban az Apple beszállítói láncánál végzett ellenőrzések arra utalnak, hogy a négyszeresen ívelt üvegkialakítás gyártási kihozatala nem érte el a szükséges szintet. Magyarán túl sok hibás darab készült volna, ezért a konstrukció tömeggyártása nem bizonyult gazdaságosnak. A döntésben a jelentés szerint az emelkedő memóriaárak is szerepet játszhattak, amelyek már amúgy is nyomást helyeznek az Apple következő generációs készülékeinek költségeire. Egy ennyire összetett és drága kialakítás bevezetése így még kockázatosabb lett volna.

Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy maga az iPhone 20 Pro is eltűnik. A frissebb renderképek alapján az Apple egy visszafogottabb, de továbbra is nagyon vékony kávájú kialakítással készülhet, amely megtartja a Dynamic Islandet, és nem rejti teljesen a kijelző alá az előlapi szenzorokat. A történet különösen azért érdekes, mert a jubileumi modellnek várhatóan kiemelt szerepet szánt az Apple. Ha a beszámoló pontos, akkor a vállalat inkább visszavett a látványos koncepcióból, mintsem egy nehezen gyártható és túl magas selejtaránnyal készülő dizájnt erőltessen piacra.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0