Az iratok alapján a vagyon áthelyezését úgy tüntették fel, mintha az már három évvel korábban megtörtént volna.
Mi történt? A BBC és a Bureau of Investigative Journalism közös nyomozása szerint a Deloitte ciprusi irodája segített Roman Abramovics orosz oligarcha vagyonának elrejtésében, akár dokumentumok hamisításával. Az újságírókhoz eljutott iratok alapján a vagyon áthelyezését úgy tüntették fel, mintha az már három évvel korábban megtörtént volna. Az így visszadátumozott dokumentumok segítségével 672 millió dollár (245,1 milliárd forint) értékű luxusingatlan, magánrepülő, helikopter és jacht tűnt el Abramovics egyik cégének könyveléséből. Perspektívaként: csak ezek a vagyonelemek
idei Gazdaglistánk 13. helyéig repítenék Abramovicsot.
Mit kell még tudni? Abramovics ügyvédei tagadták, hogy az oligarcha adót csalt volna vagy eltitkolta volna a vagyonát. Azt is közölték, hogy a BBC nem mutatott be bizonyítékot arra, hogy Abramovics tudott a dokumentumok meghamisításáról, engedélyezte vagy irányította volna azt. A Deloitte ciprusi irodája annyit közölt, hogy a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően működik. A cikkben megszólaló pénzügyi jogi szakértő szerint ugyanakkor az ügyben feltárt konstrukció egyértelmű adóelkerülésnek minősülhet.
Kontextus. Abramovicsról korábban több alkalommal írtunk a Forbes.hu-n. A háború kezdetekor amerikai anyalapunknak erősítette meg egy forrás, hogy az anno a Chelsea labdarúgóklubot is birtokló üzletembert megmérgezték egy találkozón, ahol közvetítőként pozicionált a felek között. Abramovicsot és az ukrán delegáció két másik tagját a tárgyalás után „vörös szemekkel, szűnni nem akaró könnyezéssel és hámló arc- és kézbőrrel” látták. A Forbesos forrás szerint szerepe ekkor az volt, hogy kapcsolatot létesítsen a két ország kormánya között mint független résztvevő, akiben mindkét fél megbízhat, emellett evakuációs folyosók megteremtésében is részt vesz. Mindezek ellenére idén júniusban újra közvetítő szerepben tűnt fel.
The post 245 milliárd forintnyi jacht, kastély és magánrepülő tűnt el egy milliárdos könyveléséből – mutatjuk, hogy csinálta appeared first on Forbes.hu.