Áttolódik a balatoni buliturizmus Siófokról egy másik városba

Erős balatoni szezonra számít a rendőrség, felkészült arra, hogy stabil maradjon a közbiztonsági helyzet az érintett vármegyékben – hangzott el a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) szezonnyitó értekezletét követő sajtótájékoztatón Balatonlellén.

Molnár Gábor, Somogy vármegye rendőrfőkapitánya ismertette, míg korábban Somogyban jelentette a legtöbb rendőri munkát a nagy rendezvények biztosítása, ez mára áttolódott Fejér vármegyére, de mind a négy érintett vármegyében lesznek a többire is kiható, nagy közlekedési kihívásokat is jelentő események.

Kitért arra is, hogy a buliturizmus ma már nem kizárólag Siófokra jellemző, egyre jobban áttolódik Balatonlellére, ahol az önkormányzat erre felkészülten reagált, mintegy 300 kamera kihelyezésével és a „vandál, ordenáré viselkedést meg nem engedő” helyi rendeletek alkotásával. Hozzátette, Siófoknak már jó ideje sikerült a korábbi megbélyegzésektől megválnia, amit az is mutat, hogy egy nemzetközi közvélemény-kutató cég szerint 2024-ben Hévíz után Siófok volt az a magyar város, ahol a leginkább biztonságban érezték magukat az emberek.

Molnár Gábor a BKKB legfontosabb feladatának nevezte, hogy a látogatók és a lakosság szubjektív biztosságérzete megfelelő legyen. Ehhez látható egyenruhás szolgálat, a közterületeken megfelelő intézkedéskultúra, egyenruha és jó kommunikációs stratégia kell – sorolta. Hozzátette, minden kapitányságon áldozatsegítő is dolgozik, ami szintén ezt a célt szolgálja.

A somogyi főkapitány a bűncselekményekről szólva elmondta, egyfajta átstrukturálódás érzékelhető: csökkent a közterületi és a vagyon elleni bűncselekmények száma, míg nőtt az online térben elkövetetteké. A Balaton déli, azaz somogyi partján az utóbbi évek turisztikai szezonjában tendenciózusan csökkent a személy elleni erőszakos bűncselekmények – garázdaság, testi sértés – száma, amiben tavaly némi visszaesés volt tapasztalható – ismertette.

Mint kifejtette, a déli parton szinte egymásba érnek a települések, szabadstrandok, olyan a térség, mint egy 74 kilométer hosszú város, ahol egy kánikulai hétvégén csak a regisztrált vendégek száma eléri a félmilliót. Hozzátette, ennek duplájával lehet számolni.

Nekünk reagálni kell azonnal, ha bárhol bármi történik, ezért fontos a koordináció

– hangsúlyozta.

Dékány Balázs veszprémi rendőrfőkapitány megerősítette, hogy idén több turistára számítanak, ami szerinte a nagy rendezvények számából is következik. Példaként hozta fel, hogy a Művészetek Völgye kétszázezer embert vonzott a térségbe, de nagy látogatószám-növekedést szokott generálni a Kékszalag vitorlásverseny, az Anna-bál, a Paloznaki Jazz Piknik vagy a MotoGP-pálya versenyei is.

Megemlítette, hogy már a mostani pünkösdi hosszú hétvégére is azt jelezték a szállodák, teltházra számítanak.

The post Áttolódik a balatoni buliturizmus Siófokról egy másik városba first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0