Száraz István szerint cége működik és továbbra is működni fog, annak megszüntetése még csak fel sem merült.
Mi történt? Kiköltöztette egyik cégét Száraz István (Forbes-gazdaglista: 20. hely) a számos érdekeltségében álló cég székhelyéül szolgáló Lövőház utcai irodaházból, szúrta ki a 444. A Dry Holding Kft. új székhelye így a Honvéd utcába került, van azonban egy furcsaság: a szóban forgó ingatlanba több mint 6000 cég van bejegyezve, többségük már megszűnt, rengeteg ellen felszámolási vagy kényszertörlési eljárás van folyamatban, alapvetően nagyon kevés a jelenleg is működő cég. Száraz István válaszolt a 444 kérdésre a költözéssel kapcsolatban, többek között úgy fogalmazott: „A cég jövőbeli működéséhez igazított racionalizálás részeként a bejegyzett székhelyét a korábbi címen nem kívánta fenntartani.”
Ugyanakkor hozzátette: „a Dry Holding Kft. működik és továbbra is működni fog, a cég megszüntetése fel sem merült.”
Kontextus. A Matolcsy Ádám barátjaként emlegetett Száraz neve az elmúlt évben leggyakrabban az MNB alapítványok ingatlanvagyonának az adásvétele kapcsán merült fel, miközben egyre inkább a külföldi életét építi és több fontos érdekeltségéből, többek között az MBH Bankból is kiszállt. Az egyik hozzá köthető magántőkealapon keresztül bevásárolta magát egy olasz luxusbútor-gyártóba, feleségével a székhelyüket Londonba tették át, ahol egészen más imázst épít, mint itthon, az ottani körök kortárs műgyűjtőként és mecénásként ismerik. Vagyonát tavaly 177,9 milliárd forintra becsültük.
Mit kell még tudni? A Dry Holding 2025-ös évéről nem tudni sokat, a cég a május végi határidő ellenére sem adta le még éves beszámolóját. Ami biztos: 2024-ben még 10 alkalmazottat foglalkoztatott, 1,5 milliárd forint értékelt képviseltek a tartós részesedések, kicsivel több mint 4 milliárd forint pihent a bankszámlán, és 6,6 milliárdos tartozása volt a cégnek, melynek nagy része rövid lejáratú kölcsön. Az akkori 90 millió forintos bevételből a végén 711 milliós veszteség jött össze. Idén április végén végrehajtást indított a cég ellen a NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának Követeléskezelési Osztálya, de ezt május végén megszüntették.
The post Cégtemetőbe költöztette vállalatát az egyik leggazdagabb magyar, de szerinte szó sincs megszűnésről appeared first on Forbes.hu.