CONSCRIPT teszt

Ha az I. világháború témája nem lenne elég szörnyű és rémisztő, a CONSCRIPT csavar egyet a dolgon és túlélő horror köntösben borzolja tovább a játékosok kedélyeit.

Szerencsére kevés akkora konfliktusban volt része az emberiségnek, mint az 1914. július 28. és 1918. november 11. között lezajlott nagy világégés, az I. világháború. Mint sok nagy korábbi háború ez is elsősorban egy európai érdekellentét következményeként lobbant lángra, de sajnos gyorsan kiterjedt és bevonásra került Európa csaknem összes állama, az Orosz Birodalom, Japán, az Oszmán Birodalom, valamint az utolsó másfél évében az Egyesült Államok és számos kisebb állam is. A fő hadszínterei Európában voltak, de kiterjedt a Közel-Keletre, Afrikára és Ázsia egyes részeire és olyan sok áldozatot követelt, amit korábban még soha semmilyen fegyveres konfliktus sem eredményezett a történelem során. Na ebben az amúgy sem éppen vidám felütésben tovább mélyeszti bennünk a verbális kést a CONSCRIPT-et fejlesztő csapat.

A CONSCRIPT a Verduni csata színhelyén, 1916-ban játszódik. A játék főszereplője André és testvére Pierre a francia hadseregben teljesít szolgálatot. A játék már az első percekben is kiválóan ábrázolja a háború brutális valóságát és a túlélésért folytatott elkeseredett harcot. A történet bevezetésével nem teketóriáznak sokat, kapunk egy kis felvezetést a családunkról, néhány levél formájában és usgyi neki, váltunk is a lövészárkokkal tarkított vérmezőkre. Miután egy német szuronyroham során Pierre eltűnik André elhatározza, hogy megtalálja öccsét. Egyedül vállalkozik a veszélyes küldetésre és Verdun kíméletlen poklában keresi a testvérét. A történet során André olyan borzalmakkal találkozik, amelyeket emberi elme és lélek alig képes felfogni, mert gyorsan rájövünk, hogy nem csak az ellenséges katonáktól kell félnünk.

Alanyunk egy top-down, néha kissé izometrikus nézetű túlélő horror játék, amelyben, a stílusra jellemzően elsősorban az atmoszféra és a feszültség dominál. Elsődleges célunk testvérünk felkutatása, de hamar ránk törnek majd különféle katonák, akiket csak jobb létre szenderítve tudunk meggyőzni igazunkról. Az ellenségek tehát nem zombik vagy szörnyek, hanem más katonák, akik ugyanúgy a túlélésért küzdenek és a horrort nem a ránk törő rusnyaságok, hanem a háború és azon keresztül is inkább az emberi elkeseredettség által végrehajtott tettek hordozzák. A CONSCRIPT ezen felül a zsánerre jellemző környezeti fejtörők és inventory menedzsment is helyet kapott, így egy igazán remek és élvezetes játékmenetet kapunk a pénzünkért.

A készítők által megalkotott világ és annak elénk tárt vizuális atmoszférája brutális és hiteles. A látványvilág sötét, mocskos és elkeseredett, ami tökéletesen illik az I. világháború hangulatához. A fejlesztők nem hagyták elragadtatni magukat a fantasztikus elemektől, hanem a valóság talaján maradtak és ezt remekül kiszolgálja és egyben árnyalja is a felhasznált pixelart grafikai stílus. Noha a CONSCRIPT vizualitása fényévekre elmarad a manapság trendi AAA vonaltól, mégis stílusos marad és semmilyen hibát nem tapasztaltam a PC-s változattal a tesztidőszak alatt, a képfrissítés is atomstabil volt, még az androidra streamelt Steam Linkes megoldással is. Emellett muszáj megjegyezni, hogy a hangok is remekül működtek, panaszkodni ezen aspektusból sem tudok.

Összességében azt kell, hogy mondjam a CONSCRIPT egy tisztes iparos munka, ami minden technikai szempontból rendben van és 20 euróért ad alsó hangon is 12 óra remek játékélményt. Ha szereted a túlélő horrorokat és érdekel a történelmi háttér ez az alkotás egy kiváló választás. A játék nem csak izgalmas, de emlékezetes élményt is nyújthat az uborkaszezon vége felé és segíthet átvészelni a nagy megjelenésekig hátralévő néhány hetet.

Értékelés: 7/10
Fejlesztő: Catchweight Studio
Kiadó: Team17 Digital
Platform: PC, PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox Series S/X, Nintendo Switch

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed