Fordulat körvonalazódik az üzemanyagáraknál

Csütörtöktől változik a gázolaj nagykereskedelmi ára, bruttó 4 forinttal kerül majd kevesebbe 1 liter. A benzin beszerzési ára most nem változik – írta a Holtankolajk.hu. Az aktuális változásokat figyelembe véve holnaptól várhatóan az alábbi átlagárakon tankolhatunk:

95-ös benzin: 616 forint/liter,
gázolaj: 623 forint/liter.

Mint a vg.hu értékelt, ez azt jelenti, hogy majdnem egy hónap után először esik itthon az üzemanyag ára. A portál szerint a mostani üzemanyagár-csökkentésnek volt előjele, ugyanis legutóbb, hétfőn már megállt a drágulás. Akkor stagnálást jelentettek az üzemanyag-nagykereskedők, ami egyúttal azt is jelentette, hogy hosszú negatív sorozat szakadt meg. Ezt megelőzően ugyanis sorozatban tízszer történt üzemanyagár-emelés Magyarországon.

Azt, hogy június közepe óta végre megint csökken a dízel ára, több tényező is magyarázhatja szerintük. Egyfelől, hogy a kormány múlt héten világossá tette, hogy miután a magyarországi átlagárak meghaladják mind a régiós, mind a szomszédos országok szintjét, ezért árcsökkentést vár el a kereskedőktől. Ellenkező esetben be fog avatkozni a piacon. A portál úgy véli, ahogy tavasszal, úgy tűnik, ismét hatott a kabinet fenyegetése. De azt is írják, hogy ezzel párhuzamosan most tér is nyílt az üzemanyagár-csökkentésére, miután a nemzetközi folyamatok is ebbe az irányba mutatnak. A Brent olaj hordónkénti ára június 5-től 88 dolláros szintről eset mostanra 85 dollár alá. A forint is tartja magát a dollárral szemben, és némi erősödést is mutat. Jelenleg 363,5 körül van a váltás, az eddigi júniusi csúcs 4 forinttal volt ennél magasabban.

The post Fordulat körvonalazódik az üzemanyagáraknál first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed