Kilőtt az Opus és a 4iG, visszapattant a gödör aljáról a NER két zászlóshajója

A hétfői szakadás után kedden már a korrekcióról szólt a kereskedés a magyar tőzsde politikai kitettségű vállalatai számára, most az OTP került lejtőre. A piac korrigálja a hét eleji túlreakciókat.

Mi történt? Hirtelen korrekcióba kezdett a hétfői bődületes szakadás után a keddi kereskedésben a NER-es részvények két zászlóshajója, az Opus és a 4iG: Mészáros Lőrinc cégcsoportja 19, a 4iG pedig 9,5%-os pluszban járt a keddi tőzsdezárás előtt egy órával, a két papír ezzel a napi nyertesek listájára is felfért. A hétfői nagy nyertes OTP 2%-os mínuszban jár ugyanakkor, brutális, 43 milliárd forintos forgalom mellett.

Több ebből

Összeomlottak a NER-es cégek részvényei, az OTP számára a határ a csillagos ég. A piac máris ítéletet mondott a kormányváltásról
A JP Morgan és a Morgan Stanley is a magyar piac kiváló kilátásairól beszél, Magyarországon a befektetési világ szeme

Kontextus. Hétfőn a befektetők teljes erőbedobással vetették bele magukat az első kormányváltás utáni kereskedési napba, a BÉT elképesztő forgalmat generált a nap folyamán. Az OTP kiváló fundamentumai és tőkefelvevőképessége miatt került a pozitív célkeresztbe, az Opus és a 4iG pedig kormányközeli működése miatt kerülhetett lejtőre.

Részletek. A keddi kereskedés könnyen lehet a hétfői reakció (ami akár túlreakciónak is felfogható) korrekciója: az OTP 8,5%-os plusza minden léptékben kiugrónak tekinthető, ezt nem meglepő, hogy egy profitrealizálás kövesse, a két nagy vesztes visszapattanása mögött pedig állhat, hogy a befektetők hatalmas diszkontként élték meg a mélyrepülést, ami jó beszállót jelentett sokak számára. Az elmúlt két nap mérlege ugyanakkor magáért beszél.

A kormányváltás óta eltelt két nap tőkepiaci mérlege. Forrás: TradingView.com
info
TradingView.com
A kormányváltás óta eltelt két nap tőkepiaci mérlege. Forrás: TradingView.com

Hogyan tovább? A pesti parkettben a nemzetközi és a hazai elemzők is hatalmas potenciált látnak a kormányváltást követően, a Concorde brutális OTP-célárral előlegezte meg a ralit, a JP Morgan és a Morgan Stanley pedig a magyar gazdaság előtt álló lehetőségeket méltatja.

The post Kilőtt az Opus és a 4iG, visszapattant a gödör aljáról a NER két zászlóshajója appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0