Nincs többé Szuverenitásvédelmi Hivatal, Lánczi Tamásnak vagyonnyilatkozatot kell tennie

Az Országgyűlés megállapította: „a hivatal tényleges közfeladatot nem lát el, létrehozása pusztán politikai érdeket szolgált.”

Mi történt? Az Országgyűlés 135 igen szavazattal 44 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett a keddi rendkívüli ülésen megszavazta a Tisza Párt képviselőjének, Melléthei-Barna Márton törvényjavaslatát, ami megszünteti a Szuverenitásvédelmi Hivatalt  – írja élő közvetítésében a Telex. Az ehhez szükséges Alaptörvény-módosítást már korábban elfogadta az Országgyűlés. A javaslat szövegében többek között ez olvasható:

„Az Országgyűlés megállapítja, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal tényleges közfeladatot nem lát el, létrehozása pusztán politikai szándékot és érdeket szolgált.”

Mit kell még tudni? A törvény a kihirdetést követő tizenötödik napon lép hatályba, és a Szuverenitásvédelmi Hivatal akkor azonnal megszűnik. A hatálybalépéssel együtt megszűnnek a hivatal által indított, folyamatban lévő eljárások, ahogyan Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének és az elnökhelyettesek megbízatása is. A szervezet hivatalos jogutódja a Görög Márta vezette Igazságügyi Minisztérium lesz. Lánczi Tamás és helyettesei nem kapnak végkielégítést, a törvény hatálybalépését követő tizenöt napon belül pedig záró vagyonnyilatkozatot kell tenniük.

Kontextus. A Forbes.hu-n pont kedden írtunk arról, hogy a Fidesz-közeli szervezet 6,2 milliárd forint közpénzből gazdálkodott tavaly, a szervezet 120 alkalmazottja 2,26 milliárd forintnyi fizetést vitt haza. A választások óta a Szuverenitásvédelmi Hivatal munkájából kívülről nem sok látszik. Az oldalukon megtalálható hírek, videók, podcastok és hírlevelek nullára csökkentek, de posztból és elemzésből is csak 1-1 akadt. A szervezetről többek között ebben a cikkünkben írtunk korábban.

The post Nincs többé Szuverenitásvédelmi Hivatal, Lánczi Tamásnak vagyonnyilatkozatot kell tennie appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0