Minden utas lát időjárás- és vízállásjelentést, sejtik, hogy a hajóvonták találkozásával itt még hetekig probléma lesz, a döntő többség inkább törölné az útját és visszakérné a pénzét. Ez pont az, amit a legkevésé szeretnének a szolgáltatók, ezért az indulás előtti utolsó néhány napig inkább azt kommunikálják, hogy lehet még esély az útra, puszi, türelem és világbéke.

Aztán csak szinte beszállás előtt kínálják fel az átfoglalást, törlést, amikor bejelentik a módosított útitervet – gyakorlatilag a buszos túrát. Ekkor már az utasok többsége elindult otthonról, békeidőben persze örömteli ide vonatkozó jellemző, hogy a budapesti beszállás előtt sokan töltenek itt pár plusz napot.

Tisztelet azon keveseknek, akik úgy állnak hozzá, hogy Európa ezen része gyönyörű, a városokat így is látjuk, a szolgáltató nem tehet semmiről, támogatjuk őket azzal, hogy így is utazunk. De érthető, hogy a többség háborog, miközben a szolgáltatók a pénzügyi válság ellen küzdenek.

Nem ismerem olyan mélyen az itteni piaci szereplők pénzügyi teljesítményét, mint a tengerjárókat üzemeltető cégekét, a folyami nagyok közül egyedül a Viking papírjai forognak a tőzsdén, a többiek nem nyilvános társaságok és vannak bőven a piacon osztrák és német családi vállalkozások is. De utóbbiak közül jópár üzemel kizárólag a most problémás folyókon, ők lehetnek leginkább bajban, ha hosszan elhúzódik a leállás.

A válság a nyári csúcs közepén kapta el a cégeket. Ilyenkor a legdrágábbak az utak, ilyenkor hozzák össze a profitjuk nagy részét vagy épp egészét, ez most kuka. És az utasok felteszik maguknak a kérdést: jövőre, vagy azután nem lesz ugyanez? Ki mer ezután nyár közepére ilyen utat foglalni? Ha az eddiginél jóval kevesebben, akkor már csak az a kérdés, hogy tavaszra-őszre átnyergelnek, vagy hagyják a francba az egész folyami hajózást. Pocsék kilátások ezek, nem lenne meglepő, ha néhányan fel is hagynának a tevékenységükkel, de ha utas oldalról nézzük a helyzetet, akkor itt a nagy lehetőség, hogy kipróbáljuk, milyen is ez.

Volt szerencsém idén végighajózni a Dunán Passautól Budapestig és a Rajnán Kölntől Strasbourgig. Tényleg hatalmas élmény, élveztem minden pillanatát, amit a kabin nyitott ablakában ülve, a hajó tetejéről gyönyörködve, vagy épp az érintett kis-és nagyvároskban töltöttem. (Tömör beszámolóért átadnám inkább a szót és a képet Bagi úr kollégának.) Van már két következő foglalásom is, de ez már látszik, hogy szigorúan pénzügyi szempontból kár volt ennyire lelkesedni, ráért volna.

Nem meglepő módon ugyanis már beindult az akciózás, 5 napos klasszikus Passau-Budapest-Passau kanyarok ára esett 500 euró alá (persze a sötét időszakra, őszre-télre), ilyet korábban nem nagyon láttam.

Magyar utassal nem találkoztam egyik hajón se, a személyzet tagjai között azonban a Dunán és a Rajnán is voltak magyarok. Ők is megerősítették, hogy miközben tengerjárózni gyorsan bővülő ütemben indulnak a magyar turisták, a Dunára alig-alig merészkednek. Online keresgélve gyakorlatilag nincs is budapesti indulású út, elég mókás azért elrongyolni Passauba, hogy budapesti fordulóval hajózzunk egyet, majd hazaügessünk Passauból.

Annak ellenére ez a helyzet, hogy nagyon sok turista utazik egy irányban, jönnek repülővel, beszállnak Budapesten, ki valahol Németországban, aztán tovább újra repülővel. Néhány magyar utazási iroda viszont foglalkozik azzal, hogy Pestről induló utakat kínáljanak. Felmérésem nem reprezentatív, pár ajánlatot kértem csak, de ezeknél az egy irányú út volt nagyjából annyi, amiért direktben, vagy külföldi közvetítőnél a retúrt foglaltam, így azért igencsak megérte a plusz passaui vonatos kanyar.

Csak remélni tudom, hogy komoly szakmai munka, sok vita után az ország hatékonyan tudja kezelni a vízmegtartás problémáját, azt viszont állíthatom, hogy a mi Dunánk gyönyörű és minden, ami a partján van, a vízről a legszebb. Hátborzongató volt átélni az érkezést Budapestre, látni, ahogy a külföldi turisták lenyűgözve ámulnak a város, a dunai látkép szépségén. Érdemes követni őket.